Ezt olvasta már?

0

Pletkyák keringenek Kim Dzsongun haláláról

Kim Dzsongun nem jelent meg április 15-én a kommunista állam alapítója, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen, és innentől el is indult a hivatalosan meg nem erősített információk, pletykák, találgatások özöne, hogy mi lehet az észak-koreai vezetővel.

A pletykák és félinformációk az ég világon semmi gond nincs-től egészen a vegetatív állapotban fekszik a halálos ágyán - ig tartó spektrumon helyezkednek el. A The New York Times is összeszedett belőle egy nagyobb csokrot.

Április 21-én több sajtó is megírta, hogy amerikai és a dél-koreai médiajelentések arról szóltak, hogy műtéten esett át Kim Dzsongun. A CNN-en röviddel azután jelent meg a hír erről, hogy – a jórészt Észak-Koreából megszökött személyek által működtetett – Daily NK című dél-koreai lap meg nem nevezett észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte, hogy Kim Dzsongun április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át.

A lap szerint miután Kim Dzsongun állapota javult, április 19-én az őt kezelő orvoscsapat több tagja visszautazott a fővárosba. A sajtóban megjelent híreket azonban hivatalos forrásból Washingtonban és Szöulban sem erősítették meg. Később, de még aznap délután egy dél-koreai kormányzati tisztviselő határozottan cáfolta a Kim Dzsongun műtétjéről és állapotáról szóló híreket.

Másnap az AFP hírügynökség arról írt, hogy az amerikai hadseregnek nincs olyan információja, amely arra utalna hogy Kim Dzsongun cselekvőképtelen lenne, vagy bármilyen mértékben elvesztette volna a hatalmát az ország hadserege felett. Donald Trump pedig arról beszélt április 22-én egy sajtótájékoztatón, hogy az amerikai kormány nem rendelkezik megerősített információkkal Kim betegségéről.

Két nappal később még a korábbi, műtétes híreknél is vadabb pletykák kezdtek el terjedni néhány oldalon, bár ezeket szintén nem erősítették meg semmilyen hivatalos forrásból. Az amerikai TMZ is megírta, hogy japán és kínai oldalak azt írják, vagy meghalt vagy kritikus, visszafordíthatatlan állapotban fekszik halálos ágyán az észak-koreai vezető. A TMZ hivatkozott egy hongkongi hírcsatorna egyik vezetőjének posztjára, aki nagyon megbízható forrásra hivatkozott, de még az ezt megíró TMZ is kiemelte: semmilyen megerősítés nem érkezett ezzel kapcsolatban.

A Reuters hírügynökség szombaton bennfentesekre hivatkozva arról írt, hogy Kína egészségügyi szakértőket és kormányzati tisztségviselőket küldött Phenjanba. Az értesülést hivatalosan nem erősítették meg szintén, és a hírügynökség is hozzátette, az utazás célját nem sikerült kideríteni.

A hírügynökség pénteken arról írt, hogy egy dél-koreai forrás szerint Kim életben van, és hamarosan megjelenik a nyilvánosság előtt. Dél-koreai tisztségviselők cáfolták a betegségről szóló médiaértesüléseket, és hangsúlyozták, hogy nem bukkantak olyan szokatlan tevékenységre Észak-Koreában, amely alátámaszthatná a híreket.

A legfrissebb hír pedig, hogy műholdas felvételeken Észak-Korea keleti részén, egy üdülővárosban észlelték az ország vezetője, Kim Dzsongun különleges vasúti szerelvényét. Legalábbis szombat este egy washingtoni székhelyű, koreai ügyekkel foglalkozó szakportálon, a 38north.org-on ez jelent meg, hozzá egy légifelvétel a vonatról. Az oldal azt írta, hogy a vonat Vonszan város fő pályaudvarán állt április 21-én és 23-án. A szakportál szerint Kim Dzsongun vonatáról lehet szó, de a Reuters hírügynökség nem tudta megerősíteni független forrásból az értesülést, akárcsak azt, hogy vajon Kim Vonszanban tartózkodik-e.

A jelentés szerint a vonat ottléte nem bizonyítja, hogy a vezető a városban lenne, egészségi állapotáról sem lehet ennek alapján következtetni, de súlyt ad azoknak a jelentéseknek, amelyek szerint Kim Dzsongun esetleg az ország keleti partvidékének egyik elit körzetében tartózkodik, írta az MTI.

A Kim Dzsongun egészségi állapotával kapcsolatos találgatások azután kaptak lábra, hogy nem jelent meg április 15-én a kommunista állam alapítója, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen. Az elemzők akkor arról számoltak be, hogy a látogatás a koronavírus járvány miatt maradhatott el.

 

 

Forrás: index.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0