Ezt olvasta már?

0

Plüss maciért élő macit - adományosztás a pécsi iskolában

A Pécsi Állatkert ’Plüss maciért élő macit’ elnevezésű jótékonysági játékgyűjtésén összegyűjtött adományokat osztották ki a mai nap folyamán.

Az idei évben, hagyományteremtő módon a pécsi önkormányzat, a Pécsi Állatkert és a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete advent első vasárnapján jótékonysági adománygyűjtést szervezett. Azok, akik december 3-án a ellátogattak a Pécsi Állatkertbe és egy jó állapotban lévő ajándékot vittek magukkal, 500 forintért válthattak belépőjegyet a zoo-ba. Az összegyűlt ajándékokat a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvodában adták át a rászoruló gyerekeknek.

Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere hangsúlyozta, hogy az önkormányzat és a Pécsi korábban is tett gesztusokat a gyermekek, családok irányába. A Zoo például 2016 nyarán együttműködést kötött a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Baranya Megyei Kirendeltségével. Az együttműködésnek köszönhetően 1000 olyan gyereknek nyílt lehetősége térítésmentesen meglátogatni a parkot, akik önerőből nem, vagy csak nehezen jutottak volna el az állatkertbe.

- Az Állatkert játékgyűjtő akciójára a pécsi lakosok olyan sok ajándékot adtak össze, hogy ebből több helyre is juttatunk. Az egyik hely itt a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános iskola és Óvoda. Már az elmúlt évben is lehetőségünk volt segíteni az iskola tanulóit ruha adományokkal és ingyenes színházjeggyel. 2017-ben az akció keretében szerencsére annyi ajándék gyűlt össze, hogy a játékok egy részét a Nagycsaládosok Országos Egyesületének kalocsai kirendeltségének adták– mondta Herbert Gábor, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületének elnöke kedden.

- Azzal, hogy a Pécsi Állatkert felújításra került és egy európai mércével is modern intézményként működhet, kötelességünk, hogy a természetvédelem üzenetét minél több ember számára elérhetővé tegyük és az állatkert sikerei a pécsiek számára is örömet jelentsenek – hangsúlyozta Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy a Pécsi Tankerülettel kötött megállapodásuk értelmében több száz pécsi és Pécs környéki kisiskolás is részt vehetett ingyenes zoo-pedagógiai foglalkozásokon.

- A ’Plüss maciért élő macit’ elnevezésű adománygyűjtés során bebizonyosodott, hogy az állatkert látogatói is örömmel állnak a jó ügy mellé és az ő segítő közreműködésükkel lehetett igazán sikeres ez az akció – zárta Siptár Dávid.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kertész ismerősöm figyelmeztet. Már 12 foknál érdemes lépni, különben nem biztos, hogy túlélik a telet a növényeid

Ahogy közeledik a tél, egyre fontosabbá válik a kertben és a teraszon tartott növények védelme.

Mérik az autósok sebességét Pilisvörösváron, de itt mégsem büntetnek: riasztó kép rajzolódott ki

Érdekes statisztikát osztott meg Pilisvörösvár önkormányzata két helybéli utca sebességmérőiről.Noha ezek a berendezések mérik a...

DINK-effektus: A lifestyle-őrölet, ami elárasztotta a TikTokot

„Nincs gyerek, kétszeres jövedelem, végtelen szabadidő” – nagyjából így lehetne összefoglalni a DINK (Dual Income, No Kids) életmód...

A csendes gyulladás rejtett tünetei, amiket a stressznek tudsz be, pedig a megoldás a tányérodon lehet

A csendes vagy krónikus gyulladás nem jár akut lázzal, pirossággal vagy nyilalló fájdalommal, mint egy elfertőződött seb vagy egy...

Véres mészárlás a hírportálok között – A 10 legnagyobb látogatottsági visszaesést elszenvedő sajtótermék

Jelentősen visszaesett az Egyesült Államok legnagyobb hírportáljainak internetes forgalma. Az ötven leglátogatottabb híroldal közül...

Kilenc perc alatt feltölt az új BYD – de hol lesz hozzá töltő?

A villanyautóval megtett hosszú út tervezésekor könnyen fontosabbá válik a pihenőhely, mint maga az úti cél. Hol lesz szabad töltő,...

Milliárdos tétel az asztalon, ami belülről feszítheti szét Budapestet

A parkolóüzemeltetési vita alapját meghatározó adatokhoz jutott lapunk.

Eső, fagy, napsütés – ilyen lesz a hétvégi időjárás

A hétvégén is csendes, őszi idő várható, több-kevesebb napsütéssel és jellemzően 13-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel,...

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

18 fokkal kecsegtet az időjárás, de estére kellemetlen fordulat jön

A napsütés mellett 18 fok is lehet, estére azonban északkelet felől felhők érkeznek, és helyenként gyenge csapadék is kialakulhat. A 18...

Újabb hírek érkeztek XIV. Leó pápa állapotáról, eddig kell kórházban maradnia

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű...

Ennyi pénz hiányzik havonta a magyar családoknak – friss kutatás mutatja meg a valóságot

Havi átlagosan 266 ezer forinttal több nettó jövedelemre lenne szükségük a magyar háztartásoknak a kényelmes megélhetéshez. Bár egyre...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

„Börtönbe küldeni Orbán Viktort, Szijjártó Pétert, Nagy Mártont – ezen dolgoztam ma délelőtt is” - kihallgatta Tordai Bencét a rendőrség Paks II-ügyben

Feljelentőként hallgatták meg a volt országgyűlési képviselőt a Nemzeti Nyomozó Irodában a paksi atomerőmű tőkeemelése kapcsán. A politikus dokumentumokat nyújtott be a hatóságnak, amelyek szerinte az előző kor

0






0