Ezt olvasta már?

0

Polgárháborús helyzet alakult ki zsidók és arabok között Izrael számos pontján

Polgárháborús helyzet alakult ki Izrael számos pontján, zsidók és arabok csoportjai csaptak össze, autókat gyújtottak fel, a másik csoporthoz tartozókat bántalmaztak súlyosan - jelentette az egyik izraeli kereskedelmi televízió a szerda esti híradójában.

Az ország több helyén zsidó és arab csoportok járják az utcákat, hogy önbíráskodással álljanak bosszút a másik csoport tagjain. Az észak-izraeli, zsidók és arabok által vegyesen lakott Akkóban életveszélyes állapotban szállítottak egy meglincselt zsidó férfit a nahariai kórházba. Felgyújtottak egy autót is, amelyből sikerült előzőleg kimenteni az utasokat. Egy arab férfi azt mondta a televízióban, hogy a rendfenntartók őt megverték, miközben a zsidók csoportját békén hagyták.

Haifán a televízió beszámolója szerint összeverődött zsidók egy arab férfit próbáltak meglincselni, de utóbbinak sikerült elmenekülnie és orvosi segítséget kérnie. A Tel-Avivtól délre található, tengerparti Bat Jamban zsidó fiatalok csoportja súlyosan bántalmazott egy arab fiatalt, szétverték egy arab tulajdonos fagylaltozóját, betörték számos másik, részben zsidók tulajdonában álló üzlet kirakatát.

A Bat Jamban randalírozók délután az interneten nyíltan szerveződtek, s megtalálható köztük a hírhedt jeruzsálemi La Familia nevű, rasszista csoport, a Beitár Jerusalaim (Beitar Jeruzsálem) focicsapat rajongótáborának kemény magja.

Az ország közepén található, szintén vegyes lakosságú Lodban a keddi zavargások miatt szerdától kijárási tilalmat vezettek be, és a városba jelentős biztonsági egységeket vezényeltek, ennek ellenére a randalírozók felgyújtottak egy rendőrautót.

Netanján is utcára vonultak szélsőséges zsidó csoportok, tagjaik az utcákon meneteltek jelszavakat kiabálva.

A televízió adásában elhangzott, hogy Amír Ohana belbiztonsági minisztert, Benjámin Netanjahu miniszterelnök bizalmasát és jobbkezét utoljára délután négykor látták Lodban, ahol a rendőrségnek azt mondta: számára világos, hogy "egy jó és egy rossz" csoport áll egymással szemben, a jók a zsidók, a rosszak az arabok.

A szerda este ülésező biztonsági kabinet jóváhagyta a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott rakétaháború még erőteljesebb folytatását a következő napokban, esetleg tovább is.

A televízió szakértői szerint a kormány elvesztette az uralmat az utca fölött, anarchikus helyzet alakult ki, amelyben a hatóságok tehetetlenek, és több helyütt nincsenek jelen a rendfenntartók.

A rakétaháború hétfő este kezdődött Izrael és gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között, miután Jeruzsálemben összecsapások zajlottak palesztinok és izraeli biztonságiak között az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A 90-es évek egyik legőrültebb filmje, benne két világsztárral

Az Ál/Arc a 90-es évek egyik legnépszerűbb és legőrültebb filmje volt.

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0






0