Ezt olvasta már?

0

Polt: a költségvetési csalás összefügg a korrupcióval

A költségvetési csalás szorosan összefügg olyan bűncselekményekkel, mint a korrupció és a pénzmosás, ami teljesen új szemléletmódot kíván az ügyészségtől - jelentette ki a legfőbb ügyész hétfőn a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán rendezett konferencián.

Polt Péter A hatékony adórendszer mint a jó kormányzás alapfeltétele címmel megtartott tanácskozáson elhangzott előadásában ezekre utalva azt hangsúlyozta: ha egyik-másik bűncselekmény felbukkan a hatóságok előtt, akkor "nagyon gondosan kell vizsgálni", hogy van-e kapcsolódásuk a többihez.

Példaként említette, hogy amennyiben pénzmosási ügyben nyomoznak, akkor "léteznie kell" egy alapbűncselekménynek, ahogy a költségvetési csalási ügyekben is vizsgálni kell, hogy mi történt a pénzzel. Ez teljesen új szemléletmódot kíván - fogalmazott a legfőbb ügyész.

Beszámolt arról, hogy a tavaly ismertté vált 310 ezer bűncselekmény közül 2444 költségvetési csalások száma. Azok aránya a teljes bűncselekményszám jóval kevesebb, mint egy százaléka, számuk ugyanakkor emelkedő tendenciát mutat - tette hozzá.

Polt Péter szólt arról, hogy a költségvetési csalások egyre inkább nemzetközi dimenzióval is bírnak és gyakran szervezett bűnelkövetéssel is párosulnak, ami a felderítést és a felelősségre vonást rendkívül megnehezíti.

A nemzetközi kapcsolatokra térve felidézte: az ügyészség 2012 óta működik együtt az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF). Azóta az OLAF 37 - igazságügyi ajánlást is tartalmazó - jelentést készített. Az ügyészség valamennyi ügyben elrendelte nyomozást, nyolc esetben emeltek vádat, hétben pedig megszüntették a nyomozást - ismertette Polt Péter.

Darák Péter, a Kúria elnöke a konferencián az adójog értelmezésének mikéntjéről értekezett a többi között, kiemelve, hogy soha nem keletkezhet adójogi jogértelmezés "kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés és megfontolt jogalkotás nélkül". Darák Péter megfogalmazása szerint "még jelentős felfedezésekre vár" a büntetőjog és az adóigazgatás határainak meghúzása.

Vankó László, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) bűnügyi főigazgatója előadásában a szervezet működésének megújítását bemutató előadásában emlékeztetett arra, hogy a NAV elődszervei (az APEH és a VPOP) elsősorban hatósági jellegű intézményként működtek. A NAV céljának ezzel szemben azt nevezte, hogy az adókötelezettségeit tisztességesen teljesítők szolgáltató jellegű adóhatósággal találkozzanak. Hozzátette: újfajta megközelítést jelent, hogy a különböző fizetési hajlandóságú adóalanyokkal szemben más-más eljárási szabályokból fakadó eszközrendszert alkalmaznak.

Vankó László vélekedése szerint az egyre erősebb ügyfélbarát és szolgáltató jelleg mellett a hivatal jól áll a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedésekben is. Az online-pénztárgépek, az ekáer, a jelenleg megalkotás alatt lévő elektronikus számlarendszer hihetetlenül hatékony eszközök a gazdaság fehérítésében - sorolta a bűnügyi főigazgató, aki felidézte: a 2013-as 23-24 százalékról 2015 végére 14 százalékra csökkent az áfarés.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal új bűnügyi stratégiájára térve úgy vélekedett: az eszközrendszert nem szabad "elszalámizni" a kis ügyekre, hanem a nagy bűnesetek szervezett elkövetői köreinek azonosítására kell összpontosítani.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

18 fokkal kecsegtet az időjárás, de estére kellemetlen fordulat jön

A napsütés mellett 18 fok is lehet, estére azonban északkelet felől felhők érkeznek, és helyenként gyenge csapadék is kialakulhat. A 18...

Újabb hírek érkeztek XIV. Leó pápa állapotáról, eddig kell kórházban maradnia

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű...

Ennyi pénz hiányzik havonta a magyar családoknak – friss kutatás mutatja meg a valóságot

Havi átlagosan 266 ezer forinttal több nettó jövedelemre lenne szükségük a magyar háztartásoknak a kényelmes megélhetéshez. Bár egyre...

Egy orosz szerszámkészlettel indult, világbajnoki érem lett belőle – a magyar motorszerelő iskola, ami az egyetemeket is megelőzte

Máthé István és Lévay Károly egy szakkört szerettek volna a hobbijuk köré, ám addig mentek a fejük után, míg felépítették az...

Terrorszervezetnek nyilvánított csoportot támogat Sally Rooney, nem forgalmazzák többé a könyveit az Egyesült Királyságban

Miután a palesztinpárti Palestine Action nevű szervezetet terrorszervezetté nyilvánították az Egyesült Királyságban, az ír írónő...

Szoboszlai Dominik játéka kérdéses a Brentford elleni bajnokin

A Liverpool magyar középpályása továbbra is sérüléssel bajlódik, ezért bizonytalan, hogy ott lehet-e a Brentford elleni szombati Premier...

Csuklyás férfiak törtek rá az éjszaka Gulácsi Péterékre a hálószobában: kiderült, mit műveltek a gyerekek szomszédságában

Éjszakai behatolás a védelmi résen át A Villarreal CF magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter és...

A díszkukorica színe száradás után is megmaradhat – ezért jó őszi dekoráció

A díszkukorica igazi őszi kedvenc, színe száradás után sem fakul! Most megtudhatod, mikor és hogyan kell leszedni, szárítani, valamint...

A legszegényebb magyaroknak esélyük sincs a valódi rezsicsökkentésre: vagyonokba kerül, hogy ne az utcát fűtsék

Megnéztük, mennyibe kerülhet rendbe tenni egy régi családi házat, hol lehet a legtöbbet spórolni, és mi akadályozza, hogy a támogatások...

Ennyire keményen odaverhet a WC-n való erőlködés: 10 évnyi emléket törölt ki egy rosszul sikerült mosdólátogatás

A testünk egészen elképesztő védekezőreakciókra képes, ha hirtelen extrém terhelés éri.

A Família Kft. meseszép Hajnalkája volt: 74 évesen így néz ki Dzsupin Ibolya

Dzsupin Ibolya elmúlt 74 éves, de annyira jól néz ki, hogy 10 évet gondolkodás nélkül letagadhatna a korából.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

„Börtönbe küldeni Orbán Viktort, Szijjártó Pétert, Nagy Mártont – ezen dolgoztam ma délelőtt is” - kihallgatta Tordai Bencét a rendőrség Paks II-ügyben

Feljelentőként hallgatták meg a volt országgyűlési képviselőt a Nemzeti Nyomozó Irodában a paksi atomerőmű tőkeemelése kapcsán. A politikus dokumentumokat nyújtott be a hatóságnak, amelyek szerinte az előző kor

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

0






0