Ezt olvasta már?

0

Portugál-magyar - Vida Mátéra sem számíthat Bernd Storck

Szombaton vakbélgyulladással operálták Vida Mátét, így a Vasas fiatal futballistájára nem számíthat Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitány a portugálok ellen március 25-én sorra kerülő világbajnoki selejtezőn. - Pécsi Napilap -

"Körülbelül 3-4 hét múlva térhetek vissza a csapat edzéseire. Nagyon szomorú vagyok, hiszen végre - több hét térdfájdalmak miatti kihagyás után - a Dorog elleni kupavisszavágón már ismét pályára léphettem. Egyedül az boldogít, hogy magabiztos játékkal nyert a csapat. Bízom abban, hogy 2017-re minden, ami rossz történhetett velem, azt kipipálhatom és mihamarabb újra segítségére lehetek a csapatnak" - idézi a Vasas hivatalos honlapja a középpályást.

Bernd Storck szövetségi kapitány Vida mellett egy másik fiatal középpályásra, az eltiltott Kleinheisler Lászlóra sem számíthat Lisszabonban.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Eljött a nap: rajtol a fideszes DPK tábor

A politikusok és a DPK-tagok részvételével zajló esemény egész hétvégén át tart.

Minden amit Kovács Áronról, a Sztárban Sztár énekeséről tudni kell - 25 évvel fiatalabb feleségében lelte meg az igazit

Kovács Áron, az 53 éves műsorvezető és zenész boldogan éli mindennapjait nagycsaládos édesapaként. Négy gyermek édesapjaként...

Melyek a munkaszerződés kötelező tartalmi elemei? - Amit minden munkáltatónak és munkavállalónak tudnia kell

A munkaviszony alapdokumentuma a munkaszerződés, amely rögzíti, hogy a felek milyen feltételekkel működnek együtt, és ez alapozza meg a...

Bejutottunk a szegedi Csillag börtönbe

A választások óta eljutottunk kórházba, tűzoltólaktanyába, most meg ide, azzal az egyszerű szándékkal, hogy annyi év után...

Ugyanazt a csatárt akarja az argentin, a német és az olasz válogatott

Nehéz döntés előtt a Club Brugge sztárja.

Vitézy: Alsó korhatárhoz kötnénk az elektromos rollerek használatát

A politikus közlése szerint a szigorítások célja az egyértelmű és biztonságos keretek megteremtése a magyarországi közlekedésben.

Kováts Eszter: Végre újra genderezés!

Az összemosásokkal, és ezek éveken át tartó temérdek közpénzt felemésztő sulykolásával az előző kormány jó eséllyel még hosszú...

Ősszel mindenki ilyet akar a bejárati ajtó elé: így ültess virágot a tökbe

Ideiglenes őszi virágláda készülhet tökből. Mutatjuk, hogyan.

Visszatér a vénasszonyok nyara: akár 23 fok is lehet Magyarországon október 20-tól

Búcsút inthetünk az őszies, szeles, esős időjárásnak: egy kiterjedt anticiklonnak köszönhetően Közép-Európában, így Magyarországon...

Fordulat jön az időjárásban: ekkor érkezhet a várva várt eső Magyarországra

A szárazabb napokat követően a jövő hét közepén, szerdán és csütörtökön ismét kiterjedt csapadék érkezhet hazánkba. Bár az eső...

Zelenszkij szerint nagyon rossz döntést hozott Trump Putyinnal

Volodimir Zelenszkij Brüsszelben bírálta Washington és Moszkva dízelüzletét, miközben az európai vezetőktől vár határozottabb...

Légiósok: Két sérüléssel is meg kellett küzdenie a magyar válogatott játékosának, aki már a visszatérését tervezi

Baráth Péter a Plzen elleni bajnoki előtt, bemelegítés közben vádliszakadást szenvedett. A 24 éves középpályás emiatt a magyar...

0

Sport

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Hiába küzd a dobogóért, belső feszültségek miatt lemondott az NB I-es újonc edzője

Az azonban most még kérdéses, valóban lesz-e edzőváltás.

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

Havi 220 ezer forintért járatta magániskolába a fiát, egy év után mégis kiíratta: megdöbbentő, amit tapasztalt

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének, ezért egy cseh házaspár úgy döntött, a taníttatásán biztosan nem spórolnak. Fiukat egy neves magániskolába íratták, ahol kis létszámú osztályt, különleges okt

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0