Ezt olvasta már?

0

Pre- és probiotikumokkal dúsított melegital-porokat fejlesztett ki egy pécsi cég

Az egészségre pozitív hatással bíró pre- és probiotikumokkal dúsított melegital-porokat fejlesztett ki az elsősorban külpiacra gyártó pécsi Flexoco Termelő Kft. - hangzott el a német és dán tulajdonú cég telephelyén pénteken tartott projektzáró eseményen.

A 2013 óta működő, 3000 négyzetméteres üzemében a cég csaknem 30 embert foglalkoztat. Az elsősorban melegital-porokat előállító vállalat több mint 700 millió forintból megvalósított kutatás-fejlesztési programjának részeként a termékek előállításához szükséges, agglomeráló-berendezést is beszerzett. A projektet a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 507 millió forinttal támogatta.

Ujhelyi Károly cégvezető közölte: a vállalat saját márkájú termékein túl partnerei részére poralapú, darabos és folyadék alapú termékek bérgyártásával is foglalkozik.

A cégvezető az MTI érdeklődésére elmondta, a jelenleg még kereskedelmi forgalomban nem kapható új melegital-poraik között találhatóak különféle - köztük forró csokoládé - ízesítésű - glutén- és laktózmentes termékek, valamint pro- és prebiotikummal dúsított tejalapú italporok. A tervek szerint az új termékek idén kerülnek a piacra, azokat a többi között italautomatákba használják majd fel.

A túlnyomó részben exportra dolgozó vállalt elsősorban a skandináv országokban értékesíti termékeit.

A cég az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint 2017-ben 1,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 59 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Meglopták a vb-re készülő angol válogatottat: Bellingham és Kane cipőjét is elvitték

Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett Kansas Cityben azzal a gyanúval, hogy ők lopták el a világbajnokságon szereplő...

Újabb vármegyében oldják fel a tűzgyújtási tilalmat

Esett az eső, csökkent a tűzveszély.

Brutális összeg: Ennyi pénzt toltak Orbánék a nekik kampányoló médiacégeknek? – Tarr Zoltán vizsgálódik

Nyolc év alatt hétmilliárd forint közpénzt kaptak vajdasági magyar médiumok az előző kormánytól, miközben az új kabinet már...

Nélkülözhetetlen tervezési modulokat kínál egy építészirodából kinőtt techcég

A jifto platform percek alatt képes szimulálni a mikroklímát, a szelet és a napsütést, radikálisan felgyorsítva a fenntartható város-...

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig...

Mellönvizsgálat lépésről lépésre – Havi 5 perc megmentheti az életed

A mellönvizsgálat néhány percet vesz igénybe, viszont segíthet időben észrevenni azokat az elváltozásokat, amelyek orvosi kivizsgálást...

Percekkel a kezdés előtt fújták le Mucsi Zoltán teltházas előadását

A nézők már gyülekeztek péntek este a MOMkultban, amikor kiderült: Mucsi Zoltán EgyÉletem című előadását nem lehet megtartani. A...

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes...

Ismét nagy műsorváltozás az RTL-en: így alakul át a nyári műsorrend

Az RTL továbbra is igyekszik megőrizni kiemelkedő pozícióját a televíziós piacon, és ennek érdekében nyáron sem lassítanak. A...

Rendőri zárlat alá kerül egy magyar temető: négy holttestet exhumálnak egy hátborzongató ügy miatt

Rendkívüli hatósági intézkedésre készülnek Bács-Kiskun megyében: a hírek szerint a dunapataji temetőket ideiglenesen lezárják, mert a...

Kate Moss 52 évesen történelmet írt, új rekordot állított fel a divatvilág ikonja

Kate Moss egy egészen különleges rekordot zsebelt be. 

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Alig lehet ráismerni, szőke bombázóként tért vissza Tóth Gabi, íme az új frizura

Látványos frizura átalakuláson esett át a népszerű énekesnő, Tóth Gabi, amit Instagramon közhírré tett, rá sem lehet ismerni.

0






0