Ezt olvasta már?

Markáns a pécsi politikusok véleménye a Sargentini-jelentésről

Napok óta a Sargentini-jelentés uralja a magyar politikai közbeszédet. A jobboldaliak vehemensen támadják, míg a baloldal ujjongva üdvözli, és lelkesen mozgósít arra...


Protestáns iskolatörténeti vándorkiállítás nyílt Pécsett

Protestáns iskolákat, tanítókat és diákokat mutat be a Református Tehetséggondozó Alapítvány vándorkiállítása, melynek pécsi megnyitóján Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mondott ünnepi beszédet.


hirdetés

„Nem lehet elégszer hangsúlyozni a reformációnak a magyar kultúra megmaradása szempontjából döntő érdemeit. Azt, hogy a magyar nyelvű irodalom kibontakozásától a nyelvújításon át a reformkorig és nagy szabadságmozgalmainkig mennyi történelmi tett mögött állt a magyar protestáns nép és értelmiség szellemi mozgalmaink indíttatása. Bocskai, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Petőfi, Jókai, Ady e szellemi közeg ideológiáján nevelkedett és vált maga is Magyarország szellemi formálójává” – mondta ünnepi beszédében Hoppál Péter. „Mindezen tanok, a polgári értékrend alapjaiul szolgáló ismeretek és ideológiák csupán homokba vetett magokká váltak volna az eszméket továbbadó és a protestáns szellemiséget magában hordozó iskolahálózat, az elhivatott tanítók és tehetséges tanítványok nélkül. A magyar neveléstörténet és kultúrtörténet szempontjából szintén sorsfordító a protestáns iskolák megjelenése, amelyek a megmaradást segítették elő a magyar szellemi életben” – hangsúlyozta.

A reformáció 500. évfordulóját ünneplő programsorozat alcímére, A megújulás lendületére utalva az államtitkár kifejtette: a megújulás a protestáns iskolarendszerben gyökeredzik. Az emlékévnek a ma embere számára is ez az üzenete: fel kell ismerni a megújulás szükségességét, de a szilárd alapok, a kereszténység értékrendjének figyelembe vétele nélkül a saját kulturális hagyományaink továbbfolytatása nem lenne lehetséges.

A Református Tehetséggondozó Alapítványnak a Reformáció Emlékbizottság támogatásával megvalósult tárlata 2016. november 8-ig tekinthető meg a pécsi Tudásközpontban.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ezek a legfurcsább dolgok, amiket a Marson találtunk

Trump-fejű szikla, titokzatos marsi arc, vagy hosszúlábú pókok és ez még nem minden.

Tóth Gabi nagyon komolyan tolja a moonwalkot

Michael Jackson is büszke lenne rá.

Halálos baleset történt a Vas megyében

Ketten meghaltak a 84-es számú főúton. Egy személygépkocsi kamionnal ütközött össze a 84-es számú főúton Zsédeny térségében...

Kikapott a Djokovic-Federer álompáros

Pedig szettelőnyben voltak. Európa magabiztosan vezet a Laver Kupán.

Vezetéteket szakítottak le, házakat rongáltak meg Budapesten a szél miatt kidőlt fák

Végigrohant a szélvihar Budapesten, több helyen is fák dőltek ki.

Vezetéteket szakítottak le, házakat rongáltak meg Budapesten a szél miatt kidőlt fák

Végigrohant a szélvihar Budapesten, több helyen is fák dőltek ki.

Visszatért a Withings, egyből egy dizájnos hibrid okosórával

A Withings már hónapok óta (újra) független a Nokiától, s most bemutatta első eszközét.

Molnár Nini most a fenntartható divatért küzd

Tudtad, hogy a divat a második legszennyezőbb iparág a világon az olajipar után? A fast fashion nem csupán az életmódunkra, de a...

Jobbik: Magyarország csatlakozzon az uniós ügyészséghez

Az Jobbik országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi Magyarország csatlakozását az európai ügyészséghez, mivel szerintük az...

Extrém diéta: Simon Kornél három hónapig ugyanazt ette

Keményen megküzdött a karcsúságért, de megérte. Lefogyott és azonnal megtalálták egy tévésorozattal.

Nagyot zuhant a magyar egészségügy megítélése egy friss összesítésben

Egy 56 országot felsoroló listán 9 hellyel került hátrébb, ezúttal a 42. helyre a magyar egészségügyi ellátás hatékonysága - derül...

0

Sport

Lazovic kivette a nemzetközi futballt a Vidiből

Talán soha nem tudjuk meg, miért, és főleg miért most távozott a szerb, de a hatását sajnos láthattuk az Európa Liga első fordulójában.

Dzsudzsák Balázs góllal debütált új csapatában

A magyar játékos a szünetben állt be, remekül sikerült a bemutatkozás.

Ha Vettel megtalálja a varázspálcáját, akkor Wéber Gábor szerint ez még nem lefutott idény

Az MTVA szakkommentátora a Klubrádióban volt Hosszabbítás vendége.

Máris balhé van a PSG-nél?

A Le Parisien szerint az új edző, Thomas Tuchel és a sportigazgató, Antero Henrique nincs igazán jó viszonyban.

Nem is baj, hogy elromlik az idő, annyi néznivaló lesz a tévében

Csak a távkapcsolón ne vesszen össze senki senkivel.

A Győr női kézicsapatának korábbi edzője időt és türelmet kért

Ambros Martín nincs könnyű helyzetben, új csapatot kell építenie Rosztovban.

Őrülten jó nő Gulácsi Péter párja - Lessen be egy igazi focistafeleség életébe. - fotók, videó

Gulácsi Péter, a legértékesebb magyar labdarúgó két és fél milliárd forintot ér a foci-piacon. A szakemberek szerint jobb, mint valaha. De nem csak a sportban sikeres, a szerelem terén is nagyon szerencsés.

Hazatér a kapus, aki jobban gyűlölte csapatát, mint bárki más

Szombaton este Schalke-Bayern München meccs a Bundesligában. Manuel Neuer története moziba illő.

Autóbalesetet szenvedett a Real Madrid korábbi sztárfocistája

A holland Wesley Sneijdernek pár napig nyakmerevítőt kell hordania.

Dzsudzsák góllal mutatkozott be új csapatában, 9 emberrel is nyert a Real Sociedad

Agüero pedig hosszabbított a Manchester Citynél. Ez történt pénteken.

Ha ma még nem voltál libabőrös, hallgasd meg az Ajax-drukkerek és Bob Marley fiának közös énekét

Az Ajax simán, 30-ra leverte az AEK Athént a BL-ben, tehát érthető, hogy remek volt a hangulat Amszterdamban.

0

Bulvár

Végig Maddie McCann szülei álltak lányuk eltűnése mögött?

Összeszedtük a 11 éve történt bűntény lehetséges okait.

Viszik a Daciát, mint a cukrot

A francia Renault tulajdonában levő Dacia 211 ezer 962 járművet gyártott az első nyolc hónapban dél-romániai üzemében, 4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a román autógyártók egyesülete (Acarom).

Az érintésre is halált okozó port ők hozatták Budapestre

A már érintéssel is halálos méregnek számító kábítószer Budapestre szállítását megrendelő, azzal kapcsolatba hozható személyek fényképét közzé tette a rendőrség.

Erről tudott? Van a Windowsban egy trükk, amellyel egy kattintásra előhozhatja az összes beállítást

Az úgynevezett GodMode mappa listába szedi a különböző Windows-eszközöket, cserébe pedig időt spórolhatunk meg, hiszen minden egy helyen lesz elérhető.

Úgy is fizethet a boltban kártyával, hogy nincs önnél a bankkártyája - kipróbáltuk a csuklós megoldást

A boltban történő fizetés soha nem volt még ilyen egyszerű ígéri saját márkás karpántjával a Telenor. Már a bankkártyát sem kell kihúzni a pénztárcánkból, és még a mobilunkat sem kell elővenni a zsebünkből, de azért árnyoldala is akad a legújabb fizetési megoldásnak.

Ilyen volt a régi idők bőségtála, a komatál

Barátságok megünneplésének pecsétje, keresztszülők és újszülöttek köszöntője volt a komatál.

Érkezik az eső

Szombaton lehűl a levegő és sokfelé várható csapadék.

Gyógyít és öl a feketenadálytő

A feketenadálytő levelét és gyökerét gyulladásokra és csonterősítőként egyaránt használják. Viszont vigyázni kell vele, mert olyan alkaloidokat tartalmaz, amelyek májkárosító hatásúak.

Szuperföldet fedezett fel a NASA új szondája

Felbocsátása után öt hónappal máris két új bolygóra bukkant a TESS nevű exobolygóvadász.

blogmorzsák

Az Orbán-rendszer rokonai: A mexikói rezsim bukása

Ha érdemben szeretnénk küzdeni a NER ellen, pontosan kell értenünk, mi­vel állunk szemben. Most megnéz­zük, máshol hogyan buktak meg az ilyen berendezkedések.

Kövér László előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Újságírás nem létezik, az EP aberráltak mellett áll ki, a közszereplőket pedig aljas módon tá­madja a média az Országgyűlés elnöke szerint.

Hogyan hazudik az Origo?

A Helsinki Bizottságot azzal vádolja az Origo, hogy segített védelmet kapni a később nemi erőszakkal gyanúsított afgánnak. Nem segített.

Gyurcsány Ferenc elmúlt hete

Erre a hétre nem volt senki felkészülve. Se az ország, se mi, se maga Gyurcsány Ferenc.

Pokolba az oktatással!

Miért kell egy másodikos energiáit kiszipolyozni?

Pénzmegvonás jöhet a Sargentini-jelentést lejárató kampány miatt?

Most vizsgálják egy támogatás-csökkentés jogi lehetőségeit.

Miért és hogyan gyógyít az érintés?

5 pont arról, miért hasznos a shiatsu.

Jó munkához és idegesítő eljáráshoz idő kell!

3 évbe telt, mire a Vízművek regisztrálta a lakás új vízóráit, de utána bezzeg felpörögtek az események!

Ez most már tényleg a nyár vége

Utánanéztünk, milyen programokon érdemes az utolsókat izzadni.

A hegy gyomrában

Jönnek a hideg, őszi napok. Kültéri program helyett olyat ajánlunk hétvégére, mely garantáltan emlékezetes lesz.

Mozgás­sal a problémák ellen

Nem­csak a legkülönbözőbb testi és mentális betegségeket segít megelőzni, hanem a kiala­kult problémák enyhítésére is kiváló.

5 tipp a kutyák sikeres behívásához

Mire érdemes figyelni a behívás tanításánál?

0






0