Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
Ma már vasút- és pünkösdi zarándokvonat történelem: 2008 májusában indult első útjára a Székely gyors különvonat. Szervezői: az Indóház vasúti magazin és a Kárpáteurópa utazási iroda.
hirdetés
De nem lett volna a Székely gyors, ha 2007-ben a Budakeszi Kultúra Alapítvány tagjai nem szorgalmazzák az időközben emlékhellyé nemesedett, a történelmi Magyarország határán álló „30-as számú MÁV-őrház” felújítását Gyimesbükkön. És a zarándoklat ötletgazdái úgy vélték: a legkeletibb őrház átadására különvonatot kell indítani – magyar mozdonnyal (a koronás címeres Nohabbal), magyar vasúti kocsikkal.
Az első, nehezen szavakba önthetően sikeres, felemelő utat azóta további három követte: az észak-erdélyi, Várad–Kolozsvár–Dés–Székelyföld útvonalon közlekedő Székely gyorshoz 2010-ben csatlakozott a Lőkösházánál kilépő, Gyulafehérvárt, Segesvárt és Brassót is útba ejtő Csíksomlyó expressz.
A két, változatlan népszerűségnek és egyre nagyobb elismertségnek örvendő különvonat jelentőségét érzékelteti, hogy a Székely gyors volt az első különvonat a magyarság legnagyobb tömeget vonzó ünnepére, a csíksomlyói búcsúra. A Székely gyors volt az, amely 64 év után az első nappali vonatként közlekedett Budapest és a Székelyföld között. A Székely gyors és a Csíksomlyó expressz szervezése közvetve vagy közvetlenül évről évre százaknak ad értelmes munkát, teendőt, ugyancsak több száz székely család fogadhat vendégeket, továbbá a két különvonat szakrális áhítattal várt gyimesbükki érkezése, a magyar mozdonyok tízezrek jóvoltából a helyszínen megéljenzett kigördülése az őrházhoz is jelentős mértékben hozzájárult egy új, erdélyi zarándokhely kialakulásához.
Idén ötödször kerekednek fel a különvonatok. Mindkét szerelvényt a MÁV-START Zrt. állítja ki, mindkét mozdony az államvasút kötelékébe tartozik – az Aranycsapat Taurust a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. üzemelteti. A Székely gyors menetrendje és útvonala a hagyományos: keletis indulás, csíkrákos-madéfalvi érkezés. A Csíksomlyó expressz azonban minden korábbinál hosszabb utat tesz meg: május 25-én 0:10 perckor indul Szombathelyről, hogy Sopront érintve Csornán, Kapuváron, Győrben és Tatabányán is megállva fusson be Budapest-Keleti pályaudvarra, ahonnan 5:15-kor indul tovább Szolnok–Békéscsaba–Lőkösházára.
Vonataink idén már a hatezredik utasukat is elviszik Somlyóra és Gyimesbükkre. Május 29-én hajnalban, a Csíksomlyó expressz szombathelyi megérkezését követően pedig azt is elmondhatjuk, hogy immáron több mint 17 500 kilométert tettek meg. Ez éppen a Budapest–Wellington-távolság légvonalban – tudvalevő, hogy Wellington a Föld átellenben lévő pontja…
Adalékok
A Székely gyors előképe. Az Észak-Erdély visszatérését követően rohammunkában megépített, a Szamosvölgy vasútjával az addig közvetlen vasúti összeköttetést híján maradt Székelyföldet összekötő Déda–Szeretfalva szakasz elékészültét követően 1943. július 1-jén indult el a vonatközlekedés hazánk akkor leghosszabb, 750 kilométeres viszonylatán. Az egy motor-, illetve két négytengelyes személykocsiból álló, 502/503. számú, különleges díjszabású Székely gyorsmotorvonat hétfő, csütörtök és szombati napokon a Nyugatiból 7:02-kor indult, és tizenhat (Püspökladány, Nagyvárad, Rév, Csucsa, Bánffyhunyad, Kolozsvár, Dés, Szeretfalva, Déda, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Marosfő, Madéfalva, Csíkszereda, Tusnádfürdő, Málnásfürdő) megállás után 19:17-kor futott be Sepsiszentgyörgyre. A visszaindulás másnap 8:24-kor, a budapesti érkezés 20:27-kor volt. Télen a vonatot kéttengelyes fűtőkocsi egészítette ki – 1944 tavaszán a motorkocsik gépterébe fűtőkazán beépítésével kísérleteztek. Sajnos, ezt már nem használhatták, a Székely gyorsmotorvonat ugyanis a front előretörése miatt csak 1944 nyaráig közlekedett.
Buzánszky Jenő, a CSEX kapitánya. A zarándokvonat kapitányává a közelmúltban választották meg a 87 éves Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat legendás futballistáját. A Csíksomlyó expresszt ugyanis az ötvenes évek nagyszerű magyar aranycsapatának tablójával, Puskás, Bozsik, Grosics, Buzánszky és a többiek arcmásával feldíszített MÁV-Taurus mozdony (470 010) vontatja. Az aranycsapat jobbhátvédje a legnagyobb örömmel vállalta a „kapitányságot”. Egyrészt dombóvári vasutascsaládból származik, és a második világháborút követően két évig vasúti tisztként dolgozott, másrészt katolikus családban nőtt fel. Erdély máig a legnagyobb hívószó számára – az 1940-es visszatéréskor átvonatozott oda édesapjával. A focipályán pedig kemény küzdelmeket vívtak a szomszédos ország válogatottjával – Buzánszky Jenő is ott volt a Népstadion gyepén, amikor 1954 szeptemberében 5:1-re vertük Romániát. Ma sem tétlenkedik: minden májusban egy gyermekmentő alapítvány szervezésében Csíkszentdomokoson hetven-nyolcvan székelyföldi iskolás csapat küzd a nevükkel fémjelzett kupáért.
Székely gyors (Szégy), Csíksomlyó expressz (Csex), 2012. május 25-28.
A Csex 25-én, Szombathelyről indul 0:10-kor, majd a Keletiből 5:15-kor fut ki. Este 22 órakor érkezik célállomására, Madéfalvára. A Szégy 7:46-kor indul, és biharkeresztesi kilépéssel ugyancsak 22 óra magasságában tér madéfalvi nyugovójára. Tehát a két vonat végső soron ugyanonnan indul, és ugyanoda érkezik, csak más-más útvonalon.
A zarándokvonatok a Székelyföldön személyvonatként közlekednek: Csíksomlyó (26-a) és Gyimesbükk (27-e) napján is reggelente Madéfalváról kirajozva, északnak (Szégy), illetve délnek indulva (Csex) mennek el az egyes székelyföldi falvakba vendégeskedő utasaikért, hogy a nap végén ugyanoda vissza is vigyék a zarándokokat. Érkezésük Budapestre 28-án az esti órákban várható, de a Csex onnan még továbbmegy Szombathelyre. A zarándokvonatokról minden megtudható a www.karpateuropa.hu honlapon.
Indóház, Kárpáteurópa
hírek innen, onnan
Attilát is meg lehet állítani
Az index Cannesba kiküldött riportere megkereste az Attila című szörnyfilm producerét és megtudakolta, mit művel majd a moziban a hun vezér. Kiderült, hogy Attila feltámad és lemészárol mindenkit, aki az útjába kerül. Csillag tudó...
Milliók menekültek el az NDK-ból
Németországban, ahol az ősszel szövetségi parlamenti választásokat tartanak magától értetődő a demokrácia. Pedig az évtizedekig megosztott nemzet NDK-ban élt polgárai, csak az 1990-es újraegyesítés óta kóstolgatják a valódi szabad...
Gyakorlat közben haltak meg különleges FBI-ügynökök
Gyakorlat közben életét vesztette a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) két különleges ügynöke - közölte vasárnap az FBI.
Életmódváltás a magas vérnyomás ellen
A Magyar Hypertonia Társaság az idén a magas vérnyomás hosszú távú veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet, hangsúlyozva a megfelelő és rendszeres gyógyszeres kezelés mellett az életmódbeli szokások jelentőségét is.
Ez itt az új Volkswagen Golf GTI
Hát persze, hogy megint az UP-től érkezett egy kisfilm
Nyitott az olaszországi lehetőségekre a Chelsea-től távozó Benítez
Annak ellenére, hogy pár éve az Interrel leszerepelt, Rafa Benítez nem zárkózik el azelől, hogy újra Olaszországban dolgozzon A spanyol szakember a nyáron távozik a Chelseatől és Jose Mourinho veszi át a helyét a londoni csapatn...
Homeland 1x12 - Marine One
Az első évad záróepizódja az eddigieknél jóval hosszabb lélegzetvétellel meséli el az eseményeket, melyeket napi bontásban kapunk, időrendben (tisztára PoI második évadnyitány-fílingem van). Szóval. Első nap. Brodyt látjuk, amin...
Eddig bírta Forma-1 nélkül Schumacher
Visszatérésről perszer szó sincs a Mercedesnek csinált reklámot a német pilóta, a egy csapat új sportautó társaságában.
Megtámadott egy nőt, és autókat tört fel egy férfi Nagykanizsán
Előzetes letartóztatásba került Nagykanizsán egy 19 éves férfi, aki egy éjszaka három autót tört fel, valamint megtámadott egy nőt, akitől el akarta rabolni a táskáját - közölte hétfőn honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gyakorlat közben halt meg az FBI két ügynöke
Gyakorlat közben életét vesztette a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) két különleges ügynöke közölte vasárnap az FBI.
Megtalálták a Star Wars VII egyik főszereplőjét?
A visszatérő nagy trió Harrison Ford, Carrie Fisher és Mark Hamill mellé úgy néz ki, megvan az első új arc.
Sport
A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt
Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...
Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra
Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.
Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...
Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...
Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja
Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...
Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot
Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.
Bajnokveréssel érte utol a Honvéd az MTK-t
A végig hatalmas fölényben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra győzte le a már bajnok és meglehetősen tartalékos Győri ETO-t, így harcban maradt a dobogós helyezésért.
Így ért véget Ferguson utolsó meccse
A Chelsea lett a harmadik, az Arsenal pedig a negyedik az angol labdarúgó Premier League-ben, miután a vasárnapi 38., egyben utolsó fordulóban mindkét csapat nyert.
Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít
Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...
Kozák Danuta hosszú idényre készül
Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...
Kedden javíthat a Pick Szeged
Szombaton Veszprémben megkezdődött a kézilabda NB I bajnoki döntője, melynek első mérkőzésén a Pick Szeged nagyarányú vereséget szenvedett a házigazda veszprémiektől. A szegediek az első játékrészben abszolút versenyben voltak az ...
Bulvár
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama
Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!
70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos
70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.
Nagyon kínosan érezte magát! Az énekesnő fél feneke kilógott a bőrnadrágból
Rihanna megbánta, hogy a szűk bőrnadrágot vette fel.
Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó
Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.
Csodanövény a szorongás ellen
A kutatást vezető Dr. Jerome Sarris elmondta, hogy a mostani, mérsékelt hatékonyságú gyógyszerek mellett új módszerekre van szükség. "A növényi hatóanyagú készítmények tapasztalataink szerint lehetséges alternatívát jelentenek a k...
Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó
Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Videó: klicskói pofonok az autópálya közepén
Jól jegyezd meg, hogy fájni fog, ha rossz ember előtt kezdesz fékezgetni az autópályán. Vagy bárhol. Jusson eszedbe mindig ez a videó, ha keménykednél, nem éri meg. Ugye, hogy jobb, ha veszünk egy nagy levegőt és szépen továbbmegy...
Horváth Éva átlátszó ruhában mutatta meg nőies idomait - Képeken a heti sztárhír...
Képes összefoglaló arról, mi történt a héten a hazai sztárvilágban.
A geológus elárulta: itt várható Magyarországon földrengés
A szakértő meghatározta a gócpontok elhelyezkedését.
Szinte egy percet nem öregedett! 51 évesen is dögös a 90-es évek kedvelt színész...
Lea Thompson, a Vissza a jövőbe című trilógia sztárja ma is dögös.
blogmorzsák
Inkompetencia felsőfokon
A VIII. kerületi önkormányzatnak több hónapos csúszással sem sikerült az üres telkek közösségi célú hasznosítását megszervezni.
Forog a Downton Abbey negyedik évada
Íme néhány fotó az egyik legnépszerűbb brit sorozat forgatásáról.
A befektetés hét alapszabálya
Ezeket kövesd, ha nem akarod, hogy átverés áldozata legyél.
Álmodj, kérj, és ő valóra váltja!
Oravecz Nóra hisz a pozitív gondolat erejében, és abban, hogy bármit el tudunk érni. Ha pedig nem, ő valóra váltja: kívánságokat teljesít.
A New York-i bundagyanú
A liga történetének egyik legnagyobb botránya az 1946-os döntő előestéjén pattant ki.
Pusztatúrpásztótól a lovagi címig
Korda Sándort a mai napig olyan szinten tisztelik Angliában, hogy az európai Oscar-díj kiosztó gálán a legjobb filmnek járó díjat róla nevezték el.
Piri szerint a világ
Így fotózik egy két és fél éves gyerek.
Melyik 15 vasútvonal lesz olcsóbb?
Alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalakon
15 százalékos díjcsökkentés várható.
Turistaúton Észak- Koreában
Idén tavasszal egy hetet töltött a BBC tudósítója és operatőre a világ legorwellibb államában, ebből született egy elképesztő, fél órás dokufilm.
Napház Miamiban
A tervek szerint szállodaként, kaszinóként és kiállítóhelyként is funkcionáló, hajóval is könnyen megközelíthető épület a tengerben állna.
Dave Grohl a Rolling Stones koncertjén
A Foo Fighters vezére a Beatles- és Led Zeppelin-tagok után most már Mick Jaggerékkel is zenélt.
Az arab világ belső törésvonalai
A konfliktusok egyik fő forrása, hogy a Közel-Keleten nem tud kinőni olyan hatalom, amely kvázi hegemón helyzetbe kerül.

- Forgalomelterelés Pécsett
- Növelik a szennyvíztisztítás hatásfokát Pécsen
- Ingyenesek a programok a látássérülteknek
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Szépen felépült Kira
- Tizenegy milliárd forintos fejlesztésbe kezd a mentőszolgálat
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- NATO-radar - Elhelyezték a medinai létesítmény alapkövét
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





