Ezt olvasta már?

0

Puskás Öcsi ajándéktárgyak a Football Fanshop kínálatában

Puskás Ferenc nevét kortól, nemtől és lakhelytől függetlenül, kivétel nélkül minden magyar ember ismeri. Nagyon kevés olyan, hazai és világszinten egyaránt elismert szupertehetség született Magyarországon, akiket Puskással egy lapon lehetne említeni.

Ahogy a magyar futball nemzetközi sikerei egyre csak távolodnak tőlünk, úgy élénkül meg sokak emlékezetében Öcsi bácsi, a régi idők szép emlékeit visszahozva. Számukra, az Aranycsapat örök szurkolói számára találunk széles kínálatot Puskás ajándéktárgyakból a Football Fanshop oldalán. Azoknak pedig, akiknek nem volt szerencséjük megélni a Száguldó Őrnagy játékát és sikereit, felelevenítjük, ki is volt Puskás Ferenc.

 

Játékoskarrier

Puskás Ferenc 1927 április elsején született Budapesten. Miután édesapja a Kispest futballcsapatánál kapott állást és szerződést, az ifjú Puskás is a kispesti kölyökcsapatban rúgta a bőrt, olyan, később szintén világhírű játékosokkal, mint például Bozsik József. A felnőtt NB1-es bajnokságban nagyon fiatalon, mindössze 16 évesen szintén a Kispest színeiben mutatkozott be, nem sokkal később pedig a válogatottba is meghívót kapott.

A többi pedig már történelem: az Aranycsapat néven ismertté vált nemzeti csapat kapitányaként azóta is példátlan sikerekhez segítette a Magyarországot, többek között Olimpiai és Európa Kupa arany- és világbajnoki ezüstérmet szereztek. Klubjához, a Kispesthez sokáig minden áron ragaszkodott és kötődött, a jobbnál jobb, nyugatról érkező ajánlatok nem tudták elcsábítani.

Egészen 1956-ig, amikor is a forradalom bukása után, családjával és több csapattársával együtt Spanyolországba ment. Ott, a mai napig a világ legszűkebb elitjének egyik top csapata, a Real Madrid alapembere, visszatekintve már mondhatjuk, a klub ikonja lett. A futballban viszonylag soknak számító, 31 éves kora ellenére még 10 évig képes volt a legmagasabb szinten játszani és máig megdöntetlen csúcsokat felállítani: az 1960-as Bajnokok Ligája döntőn négyszer talált az ellenfél hálójába, 4-szeres gólkirály a spanyol bajnokságban, összességében nézve pedig a valaha volt legjobb góllövő.

Puskás életéről számtalan könyv és film készült, emlékét rengeteg szobor, utca, intézmény őrzi és előtte tiszteleg a FIFA által minden évben, a legszebb gól szerzőjének átadott Puskás Ferenc díj is.

 

Edzőként

Profi játékoskarrierje 1966-ban ért véget, innen pedig egyenes út vezetett az edzői pálya felé. Puskás kapcsolatainak és világhírének köszönhetően könnyen talált edzői állást bármelyik földrészen, hiszen túlzás nélkül mondhatjuk, mindenhol ismerték a nevét.

Legnagyobb sikereit a görög Panathinaikosszal érte el, amellyel kétszer nyert görög bajnoki címet és hatalmas bravúrként BEK döntőig vezette őket. Dolgozott még több külföldi csapatnál, a South Melbourne Hellas, az AÉK és az Al Masri edzője is volt. Miután hazatért Magyarországra, pár mérkőzés erejére a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztján is szerepelt, majd a Magyar Labdarúgó Szövetségben tevékenykedett.

Az örök legendát nagyon sokan szeretik még ma is, így a focirajongók bizonyára örülni fognak, ha egy Puskás focis bögrével vagy bármilyen más, őt idéző ajándékkal lepjük meg őket.

 

(x)







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hajcsat migrén ellen? Meghökkentő trükk terjed a TikTokon, de mit mondanak az orvosok?

Egy hétköznapi hajkiegészítő miatt indult találgatás a közösségi médiában. A videók látványos enyhülést ígérnek, de vajon mi...

Új hírek érkeztek a Szellemirtók 5. részéről

Carrie Coon még mindig nem kapott felkérést a Szellemirtók ötödik részére, noha Jason Reitman korábban már kitalált egy koncepciót.

Friedrich Merz az uniós csúcson lépett közbe, mikor kiderült, mire készül Washington az orosz vagyonnal

Brüsszeli vétó az amerikai tervekkel szemben Friedrich Merz német kancellár közvetlenül az uniós csúcstalálkozó előtt...

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0