Ezt olvasta már?

Koronavírus - Kocsis Máté: Magyarországnak működnie kell

Magyarországnak működnie kell, a Fidesz-KDNP-frakció pedig minden feltételt biztosít a koronavírus-járvány elleni védekezéshez - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakci...

0

Rádudáltak, szatyorral ütött vissza a pécsi nő

A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen.

0
hirdetés

Pécsett, a Rákóczi út - Bajcsy- Zsilinszky út kereszteződésénél 2020. július 9-én 13 óra 23 perckor egy fekete, hosszú ujjú felsőt és miniszoknyát viselő gyalogos nő a jelzőlámpa piros jelzését figyelmen kívül hagyva a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen az úttestre lépett, ezért a Széchenyi tér irányából a Nagy Lajos király útja felé szabályosan haladó szürke Fiat Punto gépkocsi vezetője rádudált.

A gyalogos ezután visszalépett a járdára, majd a nála lévő teli szatyorral két alkalommal megütötte az elhaladó autó jobb hátsó ajtaját, amelyben ezáltal anyagi kár keletkezett.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy, aki látta az esetet, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen munkaidőben (h-cs: 8 - 16; p: 8 - 13) a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Részvényeket vásárolt az AKKO Invest igazgatótanácsi tagja

Varga Gábor, az AKKO Invest igazgatótánácsának tagja részvényeket vásárolt.

?A mélyszegénységet nem könnyű képviselni a hatalommal szemben?

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint az oktatási rendszerből hiányzik a szociális készségek fejlesztése.

Jelentősen javult a foglalkoztatás augusztusra

Júliushoz képest jelentősen, 53,7 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma augusztusban, míg a munkanélküliek száma 32,1 ezer fővel...

Új otthont választottak a spanyol futballklubok, költözhet a Barcelona és a Real Madrid is

A járványveszély miatt minden klubnak választani kellett egy második stadion, a Barca Mallorcára, a Real Valladolidba költözne.

A mi kis falunkkal indul az autonarráció az RTL Klubbon

A Médiatörvény a hazai gyártású filmalkotások folyamatos és fokozatos akadálymentesítését írja elő.

Transformerst fogtak a rendőrök az M5-ös autópályán

Egészen elképesztő horrorkaravánt szűrtek ki a rendőrök az M5-ös autópályán. Forrás: Nők Lapja Café: Transformerst fogtak a...

Hidd el, nem túlzás: már azzal durván műanyagszennyezel, hogy ruhát hordasz

Valószínűleg nem is sejted, de a mosással több százezer tonna műanyag mikroszál jut szemétként a szárazföldi környezetbe.

Bochkor Gábor csúnyán beszólt Hajdú Péternek

Curtist látja először vendégül Hajdú Péter a Life TV-n ma este debütáló új műsorában. Reggel, a Retró Rádióban Hajdú elszólta...

Online oktatásra áll át a Lauder Javne iskola

Az alsósók és az ovisok még bejárhatnak, de a felsőbb éveseket már online fogják tanítani.

Sport

Hihetetlenül szexi bokszolónőt igazolt a UFC - fotók

A ringben már felért a csúcsra, most a ketrecben bizonyíthat.

Liverpoolba igazol a Bayern München egyik legjobb focistája

A Barcelonába igazoló holland középpályás helyére érkezik.

Ha azt mondjuk, hogy szexi az olasz focista tetovált barátnője, nem mondunk semmit

Mirko Antonucci, a Roma 21 éves futballistája messze van attól, hogy alapemberré váljon a farkasoknál. Ha viszont a játékperceit befolyásolnák, hogy mennyire csinos a barátnője, akkor instant alapember lenne a római

Csakfoci.hu: Dzsudzsák Balázs Debrecenbe igazolt

A játékos az NB II-ben szereplő csapat játékosa lesz. Ha a Loki feljut az NB I-be, akkor is a csapat futballistája marad.

Felbontotta sztárja szerződését a Juventus

Azonnali hatállyal megváltak tőle.

Soha nem látott dologra készül a Bayern München

Indul a Bundesliga 2020-21-es szezonja, amelynek az a legnagyobb kérdése, hogy a BL-győztes csapat nyerhet-e veretlenül bajnokságot?

Felfoghatatlan, hogy nincs többé - Megszólalt a 28 évesen elhunyt magyar kézilabdázó testvére

Dunaújváros Édesanyánk végig, az utolsó percig az ágya mellett volt csuklott el a hangja a vasárnap elhunyt egykori kézilabdázó, Selmeci Sarolta (28) nővérének.

A Fradi vezérigazgatója az Origónak mindenre válaszol: a Bajnokok Ligájáról, a szurkolókról, Rebrovról, pénzrő...

A Fradi sikerében nem csak a magyar futball, egész Magyarország benne van, mondta Orosz Pál és el is magyarázta, miért. Az Origo Sport podcastja.

Hazai pályán kapott ki a Malmötől, búcsúzott az El-től a Honvéd

A Budapest Honvéd hazai pályán 2-0-ra kikapott a svéd Malmö csapatától az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.

Koronavírusos Bánhidi Bence, a Szeged kézilabdázója, nincs jól

Soha nem gondolta volna, hogy ez a vírus képes egy 130 kilogrammos embert egy nap alatt ledönteni a lábáról - írta közösségi oldalán.

Új csapatba igazolt át Gareth Bale

Hosszú madridi pályafutása után most újra egy angliai csapat játékosa a híres walesi focista.

Bulvár

Átadták az új Duna-hidat: képeken mutatjuk, hogy néz ki a Monostori híd

A kétsávos Monostori híd építése 2017-ben kezdődött.

A koronavírus tünetei általában ebben a sorrendben jelentkeznek

A jelen helyzetben nincs olyan ember, aki egy kis torokkaparás vagy orrfolyás után ne tette volna fel magának a kérdést: lehet, hogy koronavírusom van? Mivel a tünetek nagyon széles skálán mozognak, nehéz eldönteni, mikor van szó ...

Egy medencében erőszakolta meg asszisztensét a tévésztár

Utána volt még egy eset, részeg volt mindkét alkalommal.

Orbán Viktor: "Ne legyen igazam, de a napi megbetegedések száma meg fogja haladni az ezret"

"Megérkezett a második hullám, kötésig állunk benne, sőt, lassan már szügyig", mondta a miniszterelnök a szokásos, péntek reggeli intertjújában a Kossuth Rádión.

Most nem lesz rendeleti kormányzás, mert az Orbán Viktor bukását jelentené

Az új járványügyi védekezési taktikába nem fér bele a különleges jogrend alkalmazása. A kormánypártok szerint sincs most szükség a rendkívüli jogrendre.

Élettársi kapcsolat jogi szemmel: a legfontosabb tudnivalók

Mikor beszélhetünk élettársi kapcsolatról? Mi a bejegyzett élettársi kapcsolat és mi a nyilvántartásba vett? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.

Orbán meglátogatta a Tüdőkórházat: a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek

A miniszterelnök a kórházi dolgozó szavába vágott, majd gyorsan elterelte a szót.

Demcsák Zsuzsa nem rejtette véka alá véleményét Győrfi Pálról

Demcsák Zsuzsa a Vacsorakirályban azt mondta, Győrfi Pál mindent megeszik, amit elé raknak.

Nagy meglepetést okozott a vikingek génjeinek vizsgálata

Nem voltak túlságosan skandinávok a hírhedt hódítók.

Koronavírus: íme, a magyar fejlesztésű vírusmaszk.

Egy magyar cég új típusú maszkot fejlesztett ki, ami az eredmények szerint az FFP3-mas maszkoknál is jobban szűr, mégis könnyebben kapunk benne levegőt.

Döbbenet, hová menekült a fóka a kardszárnyú delfinek elől - videóval

Nem sok esélye lett volna a medvefóka borjúnak, ha nincs kint a tengeren egy piknikező család.

blogmorzsák

Raquel Welch a Muppet Show báb-jait is megbabonázta

A hetvenes évek egyik fő bombanője érzéki slágereket énekelt a népszerű műsorban.

Na de mitől nem folyik ki a rántott sajt a bundájából?

Kétszer panírozod a vastag szeletet, mégis kifolyik, mi? Nyugi, van megoldás!

Templomból lakóházat

Mit kezdjünk a kiüresedett és funkciójukat veszített épületeinkkel?

Így (nem) illik enni Olaszországban

"Itthon volt, hogy kettétörtük a spagettit főzés előtt. Na ott ez elképzelhetetlen."

Rolling Stones-alapítóé a világ legdrágább WC-ülőke fedője

Ez a sárga szőrös izé a legendás piros logóval együtt is bűn ronda, valaki mégis egy vagyont adott ki érte.

A cink szerepe az immunerősítésben

A cinknek fontos szerepe van a sejtek és a szer­vezet védekezőképességének megőrzésében.

Ha kutyát tartasz, még a szívroham esélye is csökken

A kutyák nem csak a mentális problémákon javíthatnak, a szív- és érrendszer egészségének megőrzését is segíthetik.

Két hét karantén Koreában

Ingyen autó a tesztre és segély­csomag az ajtó előtt. A csomagot pedig mindenki megkapja, nem csak a koreai állampolgárok.

Mit csináltak az első hullám alatt a politikusok?

Összefoglaló a Paradigma Intézet tavaszi, politikus Facebook-tevékenységét vizsgáló kutatásáról.

A kontaktkutatás mítosza

Meg lehet állítani kontakt–kutatással a járványt? Van értelme a több tesztelésnek?

Tényleg egy koponyától függ Barcelona sorsa?

A katalán fővárosnak számtalan érdekes legendája van, ezek egyike a Barri Gótichoz kapcsolódik.

„Na, jöjjön, kisgyerek, avagy hogyan lettem rádiós?“

A foci az oka, és a Szepesi, meg a sikerek a hosszú vonatúton...

0






0