Ezt olvasta már?

0

Rászoruló gyerekek javára kezdett húsvéti adománygyűjtésbe több pécsi szervezet

Március 12. és április 13. között várják a pécsi állatkertben azokat a használt, de jó állapotú, vagy új játékokat, mesekönyveket és gyermekruhákat, melyeket a Pécsi Egyházmegye Katolikus Karitász fog szétosztani húsvét alkalmából Pécs, Királyegyháza, és a horvátországi Vörösmart rászorulói között.

Többször szervezett már karácsonyi és húsvéti adománygyűjtést a pécsi zoo, évről évre nagy népszerűségnek örvendenek ezek a karitatív akciók és más pécsi szervezetek is csatlakoznak folyamatosan. Idén a Janus Pannonius Múzeum és a Pécsi Egyházmegye állt a Nyuszibatyu névre keresztelt kezdeményezés mellé, a város önkormányzatával karöltve.

A jótékony kampányról tartott sajtótájékoztatón Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert és Akvárium-terrárium ügyvezetője elmondta, az akcióval a város egyik leglátogatottabb intézményeként szeretnének a társadalomnak valamit visszaadni abból a sok jóból, melyet látogatóitól kapnak.

– Szeretnénk felhívni a figyelmet olyan társadalmi nehézségekre, melyek megoldása közös feladat. Ebben nagyon jó partnereink vannak, tavaly karácsonykor ezernél is több adományt tudtunk kiosztani Pécsett és Piskón. Abban reménykedünk, hogy a húsvéti időszakban is sok nehéz körülmények között nevelkedő gyermek ünnepét tudjuk majd szebbé tenni – mondta végül az állatkerti ügyvezető.

Sík László Lajos önkormányzati képviselő az eseményen egy idézettel emlékeztetett rá, hogy másoknak adni felemelő érzés. Hozzátette, szerinte szükség van a békés együttéléshez a jó cselekedetekre és a karitatív szervezetek tevékenységére. Továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy akár a kisebb felajánlások is nagyon sokat segítenek.

A Pécsi Egyházmegye Katolikus Karitász igazgatója Besenczi Zsolt elmondta, közel 10 ezer segítővel dolgozik a szervezet azon, hogy nélkülöző embereken segítsen. Hozzátette, húsvétkor a pécsi Kertvárosban, Királyegyházán és Vörösmarton osztják majd szét az állatkertben leadott adományokat. Kiemelte továbbá, hogy az adományozók köszönőkártyát kapnak, mely egyben 20 százalékos kedvezményt jelent majd a pécsi állatkert, a Janus Pannonius Múzeum, valamint a Pécsi Püspökség részéről.

– A katolikus egyház karitatív tevékenységének az ember áll a középpontjában, a fogantatásától egészen a haláláig. Minden embernek, különösen az elesetteknek és gyengéknek, illetve a társadalmi perifériára szorultaknak kötelességünk segíteni. A Nyuszibatyu program is arra hív, hogy ajándékozzunk abból amink van azok számára, akik nehéz helyzetben vannak. Ezáltal a reményt erősítjük meg a családok számára – mondta a sajtótájékoztató végén Nyúl Viktor, pasztorális helynök atya.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, elmondta, szerinte mi az Orbán-kormány legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök legalább annyira súlyosnak tartja, mint a kegyelmi botrányt, ötmilliárd forintos közpénzt emlegetett.

A Kosnak kaland, a Bikának luxus: mutatjuk, kinek mi a tökéletes úti cél a nyárra

A 12 csillagjegy alapvető tulajdonságaihoz igazodva egy részletes útmutató készült, amely konkrét példákkal segíti a nyaralás...

Molnár Anikó: A férfiak nem bírják elviselni, ha egy nő határozott és magabiztos

Molnár Anikó és az őt megkereső férfiak között feszültséget okoz, hogy szerinte nem tudják kezelni az erős nőket. Azt mondja, ha nem...

Itt a nagy bejelentés. Döntés születik ma Orbán Viktor sorsáról

Ma tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz, ahol Orbán Viktor is felszólalSzombaton tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz, amelyen...

Termékvisszahívás a Lidlben: veszélyes baktérium a Dulano szalámiban

A Lidl Magyarország visszahívja a Dulano Artländer szelet egyik tételét, miután felmerült a gyanú, hogy a termék Shiga-toxint termelő E....

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a...

Nagy béremelés jön a katonaságnál: közel hárommilliót kapnak a legbátrabbak

Felemelik az ukrán katonák zsoldját: a hátországban szolgálatot teljesítőknek legalább 30 ezer hrivnya, azaz 280 ezer forint, míg a front...

Megkezdődött a Fidesz tisztújító kongresszusa

Megkezdődött a Fidesz 32. kongreszusa, amelyen 901 küldöttet delegáltak.

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0






0