Ezt olvasta már?

0

Reagálás Berkecz Balázs bejelentésére, miszerint „nyomozás indult Pécs ellen”

Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármesterének közleménye.

„A pécsi önkormányzatot mindeddig egyetlen nyomozóhatóság sem értesítette arról, hogy bármilyen eljárás, vagy nyomozás folyamatban lenne az önkormányzat gazdálkodását érintően, egyúttal jogi nonszensz, hogy egy önkormányzat esetleges pénzügyi nehézségei büntetőjogi kategória alá esnének.

Az álláspontunk az, hogy egy kicsinyes, politikai bosszúhadjáratot indított Pécs ellen egy már megbukott baloldali politikus, aki a városért eddigi „munkássága” során mind a mai napig semmit nem tett, ugyanakkor folyamatosan harsány és a pécsiekhez méltatlan balhékat generált saját politikai tőkéjét kovácsolgatva.

Eddigi „tevékenységének” egyik „legnagyobb” és szemmel látható eredménye, hogy az áprilisi országgyűlési választásokon a résztvevők mindössze alig több mint 0,5 százaléka szavazott az általa képviselt politikai formációra.

Tény, hogy a pécsi önkormányzat a törvényeket betartva, átláthatóan működik, ez pedig a gazdálkodására is igaz.

Tény, hogy a személyes meghívásomra és megkeresésemre vállalták el a szakmai segítségnyújtást a Magyar Államkincstár szakemberei, akikkel közösen a tervek szerint halad Pécs pénzügyi helyzetének rendezése és a jövő biztosítása.

Tény, hogy az önkormányzat 2010 óta folyamatosan dolgozik azon, hogy Pécs gazdaságát megerősítse, és lehetővé tegyük azt, hogy a várost hosszútávú fejlődési pályára állítsuk.

Tény, hogy a szakmai munka rendkívül nehéz és lassú folyamat, hiszen 20 év „örökségét”, máig érő hatásait és hibás döntéseit kell megváltoztatni úgy, hogy eközben egyensúlyba hozzuk a bevételi és a kiadási oldalt is.

Szeretném emlékeztetni politikai ellenfeleinket, hogy a vég nélküli sárdobálás, a csípőből előadott hazugságok és az álhírek folyamatos generálása ellenére Pécs az elmúlt években közel 130 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket a városban! A jövőben is ezt tervezzük: Pécs fejlesztése, a pénzügyi stabilitás megteremtése a tervek szerint halad.”

Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megállt májusban a drágulás

A fogyasztói árak májusban az előző havihoz képest nem változtak – tette közzé a KSH. Az előző év azonos hónapjához képest is...

Trump Netanjahunak: Bibi, jobb, ha óvatos vagy, különben hamarosan magadra maradsz

Trump az utóbbi napokban kiújult harcok után beszélt az izraeli miniszterelnökkel, akit óvatosságra intett, mondván: nagyon közel állnak...

Nyílt pályázaton keresi a Miniszterelnökség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új vezetőjét

Előnyt jelent a közvagyon-gazdálkodási és korrupcióellenes szakmai gyakorlat.

Hajszálon múlt, hogy áthajtsanak a motoroson, miután elesett az M7-es kellős közepén

Annak ellenére, hogy a másik motorral, amelyik majdnem áthajtott rajta, továbbmentek, gyorsan érkezett a segítség.

Meglepő a friss inflációs adat: ezt senki nem látta jönni

A fogyasztói árak átlagosan 1,8%-kal haladták meg az előző év azonos hónapjának értékeit májusban a Központi Statisztikai Hivatal...

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az...

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0