Ezt olvasta már?

0

Rehabilitálnak a Bezerédi Duna-ágon és több tónál

Több mint fél milliárd forintos beruházással rehabilitációt végez a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) a Bezerédi Duna-ágon, a dávodi Földvári-tónál és a karapancsai erdei tavaknál - közölte a nemzeti park csütörtökön az MTI-vel. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Tájékoztatásuk szerint a Bezerédi Duna-ágon 335 millió forintos ráfordítással részlegesen kikotorják a medret, az ág felső torkolatának térségében kiegészítik a mederelzárást, a mellékág alsó harmadában pedig vízkormányzó műtárgyat építenek. Ez utóbbi már alacsony vagy közepes vízállásnál is lehetővé teszi a mellékág vízpótlását, és a Duna apadásakor is alkalmas a víz visszatartására.

A Duna bal partján, Dunafalvától délre húzódó, három és fél kilométer hosszú mellékágat kísérő erdő két részén az idegen fafajokat őshonosra cserélik, és visszaszorítják az inváziós fajokat a Duna-ág rézsűjén is.

Az építési munkákhoz kapcsolódóan a nemzeti park igazgatósága tervezi néhány ingatlan megvásárlását, vagy azok vagyonkezelői jogának megszerzését, ezek listája a tervezés során lesz végleges - írták.

A madárvonulás szempontjából jelentős, dávodi Földvári-tó természetvédelmi területen és környezetében, valamint a Béda-Karapancsa tájegységben elhelyezkedő Karapancsai erdei tavakon élőhelymegőrzési, -rekonstrukciós és rehabilitációs munkát végeznek majd. A 185 millió forint értékű beavatkozás célja a szárazodó Mohács-szigeten az ökológiai állapot javítása, illetve a jellegzetes vizes és vízi élőhelyek kiterjedésének növelése.

A munkák során a tavakban részleges mederkotrást végeznek. A dávodi tónál tervezett bioremedációval, azaz a vízminőség javítását célzó biotechnológiai kezeléssel kotrás nélkül is meg lehet őrizni a természetközeli állapotot.

A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program forrásaiból száz százalékban finanszírozott projektek 2019. júniusra, illetve októberre fejeződnek be; idén a tervezés és a közbeszerzési eljárások mellett a bioremedációs tevékenység megkezdését tervezik - írta közleményében a DDNP.







0
0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Rekordszámú nézővel zárta az évadot a Magyar Állami Operaház

Rekordszámú, több mint 600 ezer nézővel zárta a 2016/2017-es évadot a Magyar Állami Operaház - mondta el Ókovács Szilveszter...

Besúgók a kocsmákban

Ügynökök a bárpultban címmel látható egy újabb, nagy érdeklődésre számottartó időszaki kiállítás a Magyar Kereskedelmi és...

Átadták szombaton az új helyre költöztetett repülőgép-múzeumot

A Múzeumok éjszakája rendezvényhez kapcsolódva átadták szombaton az új helyre költöztetett Aeropark repülőgép-múzeumot közölte a...

Mintegy ötszáz birkából készül pörkölt a karcagi birkafőző fesztiválon

A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az elmúlt évi rekordhoz hasonlóan az idén is mintegy ötszáz állatból készítik el a XIX....

A pénz senkinek sem számít

Egyre nagyobb sztárok neve forog az átigazolások kapcsán közeledik a július, amelyben mindig felgyorsulnak az események.

Jobbikos rés a Simicska-páncélon

Gyakorlatilag elfogyott Simicska Lajos fideszes hátországa, nem akad országos politikus, településvezető vagy gazdasági ember a...

Emberre támadt egy medve Romániában

Ismét emberre támadt egy medve Romániában - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni Híradójában.

Csoóri Sándorról elnevezett, a népi kultúrát támogató programot indít a kormány

A programra az idei költségvetésből 2,5 milliárd forintot különítettek el, a jövő éviből pedig 5 milliárd forintot fordítanak.

Elsüllyedt egy turistahajó Kolumbiában, sokan megfulladtak

Százötvenen voltak a fedélzeten, nem tudták fölvenni a mentőmellényeket.

Milyen hatásai vannak a hormonkezelésnek?

A hormontabletták csak egyes nőknél okoznak mellékhatásokat

A Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesterré Domoszlón

Az előző polgármester meghalt, ezért tartottak időközi választást.

Szeptemberben rendezik az Érdi Jazz Fesztivált

A koncertek mellett irodalmi est és színházi performance is várja az érdeklődőket az ingyenes Érdi Jazz Fesztiválon szeptember 5. és 10....

Sport

Nikolics 14: Újabb gól, lehetetlen már szavakat találni

A Chicago Fire és a magyar válogatott támadó is megállíthatatlan.

Ricciardo győzött, Vettel és Hamilton egymásnak ugrott

Az ausztrál kaotikus futamot nyert, Bottas körhátrányból lett második!

Gól után fojtogatás az U21-es Eb-n

Hihetetlen jelenetek Federico Bernardeschi találatát követően az olasz-német meccsen.

Emlékezetesre sikerült Löw 150. meccse a Nationalelf kispadján

Négy gólt és egy videóbíró általi kiállítást hozott a Németország-Kamerun összecsapás.

Forma-1, női kosár Eb-döntő és Konföderációs Kupa is képernyőn

A programot többek között amerikafutball, MotoGP és tenisz színesíti.

Spanyolveréssel kupagyőztes a férfi vízilabda-válogatott

Märcz Tamás csapata elégedett a veretlen csapatával.

Manchester segíti az újabb katalán futballcsoda születését

A Girona FC 87 éves története során előszőr jutott fel az élvonalba.

Tíz rekord, amit Messi nem tudott megdönteni 30 éves koráig

Szinte az is hihetetlen, hogy sikerült ennyit összeszedni.

Meglepetés győzelem, ami remek előjel a budapesti vébé előtt!

Rasovszky Kristóf erős mezőnyben bizonyította remek formáját a világkupán.

Nikolics újra betalált, kiütötték az Orlandót

A magyar válogatott támadó 14. gólját szerezte a szezonban.

0

Bulvár

Természetes, és elűzi a bogarakat: a legerősebb házi permetszer receptje

Ha muszáj permetezni, de nem tennéd vegyszerrel, ezt próbáld!

Járhatatlanná váltak az utak, lecsapott a vihar az országra

Hatalmas árvíz keletkezett a hirtelen lezúduló eső miatt.

Halálos balesettel kezdődött a vasárnap

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 6219-es út 17-es kilométerszelvényében, a Mezőfalva és Sárbogárd közötti útszakaszon  június 25-én hajnalban.

Élő adásban fújta el a szél a riportert, röhögésben tört ki a stáb

Viccesre sikeredett a reggeli időjárás-jelentés, mert a szél elfújta a bemondót.

Ő volt Gizella az István, a király ősbemutatóján - Így néz ki ma a 66 éves Sára Bernadette

Ennyit változott Sára Bernadette, akinek neve örökre összeforrt Gizelláéval.

Most jelentették be: tragédia történt az úton, rengetegen meghaltak

Felborult és kigyulladt egy tartálykocsi, több mint százan megégtek.

Ő Reviczky Gábor 20 évvel fiatalabb felesége - Fotókon a ritkán látott Krisztina

Reviczky Gábor több mint hét éve imádja Krisztinát.

Fotókon Pataki Ági egy szem fia - A 26 éves István ilyen jóképű pasi

Pataki Ági 40 éves volt, amikor megszületett fia, István.

Marihuánát vetettek be Csernobilban

A csernobili atomerőmű katasztrófája után egy friss, amerikai fejlesztésű csodafegyvert vetettek be a talaj méregtelenítésére: a fitoremediációt - írja az index.hu. A módszert a Rutgers egyetem kutatói fejlesztették ki, akik észrevették, hogy egye...

Embertelen hőség: a falak is megolvadnak Phoenixben

Arizona állam legnagyobb városában pokoli hőség tombol, a kocsikban hagyott süteménytésztából rövid időn belül ropogósra sült csemege lesz.

Ezért nem lett kormányszóvivő Demcsák Zsuzsából

Hajdú Péter a tőle megszokott alapossággal járja körbe azokat a témákat, amikről mindenki beszél, amik mindenkit érdekelnek. A műsor eheti vendégei: Demcsák Zsuzsa és Bochkor Gábor.

blogmorzsák

Csúcs spanyol város, ami Barcelonával vetekszik

Mór hagyományok, antik hangulat és végre egy iható sör nem csak Andalúzia, hanem egész Spanyol­ország egyik legszebb városában.

Bohózatba illő, ami a 3-as metró körül történik

A kormány szerint minden rendben a forga­lomból kivont szerelvényekkel.

Extrém körülmények között tesztelik a fák tűrőképességét

Szén-dioxiddal árasztanak el egy erdőt, hogy kiderüljön, mennyit képesek feldolgozni.

Élet település szintű lakcímmel

„Az első megalázás a bőrgyógyászaton érte, ahol a recepciós hölgy közölte, hogy hajléktalant nem fogadnak.“

Katinka megint robbantott

Akihez csaknem félmillió ember vonzódik, annak véleményét a miniszterelnök sem hagyhatja figyelmen kívül.

A vihar miatt késett volna vasárnap órákat a Wizz Air?

A menetrend-borulás már hajnalban indult, egy héten belül másodjára fordult elő.

Origo paródia az Irigy Hónaljmirigytől

IrigyMirigyék legújabb videoklipjükben az idei év eurovíziós dalát és annak előadóját, Pápai Jocit vették górcső alá.

Olasz koktélok, melyek soha nem mennek ki a divatból

Az olaszok ital terén is az egysze­rűségre, jó ízekre és könnyű emészthetőségre törekednek.

Fogyni akarsz?

Ezek a legalapvetőbb dolgok, amelyeket meg kell tenni az áhított alakért.

Érdekel a fordítás, mint szakma?

Íme 4+2 alap dolog, amit érde­mes tudni a szakfordítói piacról.

Hardcore legendák új utakon

Avagy mi lett a lázadó punkokból, ha már kitombolták magukat a színpadon?

A tökfőzelék is lehet izgalmas!

Felejtsd el az emlékeidben rögzült menza tökfőzeléket!

0






0