Ezt olvasta már?

0

Rekordmezőny a Budapest Open dartsversenyen

Rekord nagyságú nevezés érkezett a szombat-vasárnapi WDF Budapest Open nemzetközi pontszerző dartsversenyre: 26 ország több mint 350 férfi, női, ifjúsági és paraversenyzője áll majd a tábla elé a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

 

Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség elnöke felidézte, hogy a Budapest Opent 2020-ban rendezték volna meg először, ám akkor a Covid-járvány meghiúsította a debütálást, így idén negyedszer írják ki a Hungarian Open utáni második legnagyobb létszámú, a Nemzetközi Darts Szövetség (WDF) világbajnoki kvalifikációjához pontokat adó hazai viadalt.

A verseny a férfi és a női mezőny számára bronz-, míg az ifjúságiak számára ezüst kategóriás, vagyis ennek megfelelő pontszámokat, és a felnőtteknél pénzdíjakat is jelent.

"Ezeket a viadalokat azért hozzuk Magyarországra, hogy minél több versenyzőnk indulhasson, a mezőny közel fele ezúttal is hazai dartsos lesz, akik kvalifikációs pontokat szerezhetnek a WDF decemberi világbajnokságára" - emelte ki az elnök.

A Budapest Openre "bemelegítésként" péntek este páros versenyt rendeznek, szombaton pedig - mivel Magyarországon a darts nagyon népszerű szabadidős sportág - az amatőrök is bemutathatják tudásukat.

Az eseményre Magyarországra érkezik Nick Rolls, a nemzetközi szövetség (WDF) főtitkára, valamint Robert Waterman, a WDF rendezvényekért felelős cégének ügyvezető igazgatója. A sportvezetőkkel a hazai szövetség elöljárói a további együttműködésről, valamint a WDF World Masters magyarországi megrendezéséről tárgyalnak. A viadal akár már októberben Budapestre érkezhet.

A WDF Budapest Open versenyeire a belépés díjtalan.

 

MTI







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kirúgják a Liverpool edzőjét? Arne Slotot ismét behívhatják a főnökei

Slot pozíciója tovább romlott, újra elbeszélgetnek vele.

Újra együtt. Szívmelengető fotóval tudatta a hírt Törőcsik Franciska

Nem akárkiknek a társaságában bukkant fel a színésznő!

A válás után az örökbefogadás mellett döntött a Házasság első látásra sztárja

Horváth Zsolt és Deák Rebeka házassága mesébe illően kezdődött, de végül ők is elváltak. A Házasság első látásra sztárja nem is...

Szoros volt a verseny az Év fája szavazáson

A győztes fa csupán két szavazattal előzte meg a rezgő nyárt.

Óriási veszélyben vannak az MVM ügyfelei: aljas a csalók nyúlják le a pénzüket

A kiberbűnözők egyre szervezettebben és célzottabban használják az ismert márkák és szolgáltatók nevét, hogy bizalmat keltsenek.

Szűk többségű Fidesz-győzelemre számít Török Gábor

Mivel a pálya továbbra is lejt a kormánypártnak, a Tisza Párt jelenlegi előnyét az elemző nem tartja behozhatatlannak.

Keményen kimondta a házomlásban megsérült balerina: "A szemébe akarok nézni”

Tóth Nikolett balerina élete 2022-ben örökre megváltozott, amikor egy budapesti ház homlokzata ráomlott. Bár a polgári peres eljárások...

Donald Trump 2 szóval minősítette a moszkvai találkozót

Donald Trump szerint így sikerült az amerikai-orosz moszkvai találkozó.

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ursula von der Leyen 165 milliárd eurós mentőcsomaggal tartaná életben Ukrajnát, a számlát pedig a befagyasztott orosz vagyon és az...

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

blogmorzsák

Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja

"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

0






0