Ezt olvasta már?

0

Részleges megállapodás az MTA és az ITM között

2018. szeptember 12-én az MTA szakértői munkacsoportja fogadta az ITM szakértőit, hogy a kutatóintézet-hálózat zökkenőmentes működésének jogi-gazdasági hátteréről egyeztessenek.

A megbeszélésen született megállapodások

A megbeszélés eredményeképpen a felek megállapították, hogy a finanszírozás feltételei az elfogadott költségvetési törvény szerint adottak, és kialakítják a költségvetési törvény végrehajtásának jogi-igazgatási feltételeit. A fejezet – beleértve természetesen az intézethálózatot is – 2019. évi költségvetésének tervezése a jogszabályokban előírt módon és határidőkkel, a megelőző évekkel azonos módon megtörténik. Az intézmények jövő évi finanszírozását véglegesen megállapodásban fogják rendezni.

A jelenleg aktív akadémiai kiválósági pályázati projektek (Lendület program, Prémium posztdoktori program, Fiatal kutatói pályázat, Kiválósági Együttműködési Program, támogatott kutatócsoportok) támogatása az Akadémián belül, akadémiai támogatással zavartalanul folytatódhat, az eredeti támogatói döntéseknek és futamidőknek megfelelően. Ehhez a szükséges költségvetési keretet az ITM biztosítja az Akadémia számára. Az akadémiai kutatóhelyeken működő Lendület-kutatócsoportok támogatásának intézményi beépülésére is a hatályos akadémiai szabályozások szerint lesz lehetőség. Az MTA által támogatott egyetemi kutatócsoportok 2019. július 1. és 2024. június 30. közötti időszakára kiírt pályázati eljárás a 2018. júniusban megjelent felhívás szerint, a tervezett támogatási keret figyelembevételével lefolytatható.

 

Tájékoztatás az innovációs rendszer átalakításáról

A megállapodások után az ITM szakértői tájékoztatást adtak az innovációs rendszer átalakításáról.

Az ITM álláspontja, hogy az új rendszer bevezetését az alap- és alkalmazott kutatást végző intézmények átvilágítása és értékelése előzze meg. Ezt az állami intézmények esetében az ITM a saját hatáskörében bonyolítja le, az MTA intézethálózata esetében ugyanezt az MTA-tól várja. Az átvilágítás lefolytatása előtt az intézményi struktúrát érintő döntések nem történnek.

Az ITM a továbbiakban a fentiek megvalósításának módszertanáról és a megvalósítás időbeli ütemezéséről kíván tárgyalni.

 

 

forrás: mta.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Steven Spielberg új sci-fije lenyomta az E.T.-t a nézőknél

A leleplezés napja 75 százalékos közönségértékeléssel Spielberg második legjobban fogadott idegenfilmje lett.

Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt

A bukott miniszterelnököt újra elnökké választották, és saját kedvére alakíthatja át a pártot. Jövőre ismét fiatalítást ígért,...

Hegedűs Zsolt újabb ígéretet tett az egészségügy egyik fontos területén

Isten éltesse védőnőinket! – köszöntötte a Magyar Védőnők Napján az egészségügyi miniszter a szombaton 111 éves szolgálat...

Itt a nyár legmerészebb és legcukibb trendje: így hódítja vissza a divatot a babydoll ruha

A 90-es évek grunge korszakának egyik legikonikusabb darabja, a babydoll ruha újra meghódítja az utcai divatot. A szinte fojtogatóan...

Deutsch Tamás durva öklöst adott a Tiszának, ezt a hangnemet még senki nem engedte meg magának

Éles hangvételű beszédet mondott a Fidesz tisztújító kongresszusán Deutsch Tamás, aki szerint a Tisza Párt vezetőinek jelentős része...

Döntött a Fidesz a saját jövőjéről, de az elemző szerint „sok tekintetben az ortodoxia kongresszusát láttuk”

Orbán Viktor maradt a párt elnöke, de átalakították a párt struktúráját.

Narancs és sárga riasztást is kiadtak: durva vihar csap le vasárnap

Egy újabb hidegfront érkezik, heves zivatarokkal, széllel, esővel, és még jégre is számítani kell. Ezért az ország legnagyobb részére...

Teherán hűti Trump és a pakisztáni elnök optimizmusát

Ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot az Egyesült Államok és Irán közötti háború lezárását célzó keretmegállapodás...

Sötét titkokat őriznek a bizánci mozaikok: véres háború is kitört miattuk

A bizánci mozaikokra ma elsősorban lenyűgöző műalkotásokként tekintünk. Aranyló hátterek, ünnepélyes testtartású alakok és valami...

Gyurcsány Ferenc: "Az ember elk*rválkodik a Balatonon" – videó

A volt miniszterelnökkel a 97. Ünnepi könyvhéten futottunk össze, ahol többek között a második regényét dedikálta. A politikus-író...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0






0