Ezt olvasta már?

0

Rétvári Bence: tovább emelkedett a gyermekek otthongondozási díja

Január 1-jétől havi 266 800 forintra emelkedett a gyermekek otthongondozási díja (gyod) - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az MTI-vel.

 

Rétvári Bence közleményében emlékeztetett: 2010-ben az önállátásra képtelen, súlyos állapotú gyermeküket otthon ápolók juttatása mindössze ennek hetede, 37 050 forint volt. Az elmúlt több mint tíz évben az ápolási díjra és a gyod-ra fordított költségvetési összeg több mint hatszorosára nőtt, és míg 2010-ben a költségvetésben 15 milliárd forint állt rendelkezésre ápolási díjra, addig ez 2024-ben már 101 milliárd forint.

Az államtitkár hangsúlyozta: a gyod összegét a kormány a minimálbér emelkedésének mértékével emeli évről évre, így a juttatás folyamatosan megőrzi értékét.

Rétvári Bence felidézte, a gyod nemcsak a kiskorú gyermek után jár, hanem akár felnőttkorú gyermek után is, ha a szülei gondoskodnak róla. A gyod-ra jogosult az a szülő, aki a súlyos fogyatékosságából eredően önellátásra képtelen gyermekéről vagy a tartós betegségéből eredően önellátásra képtelen gyermekéről gondoskodik. Nemcsak a szülő igényelheti az ellátást, hanem például a gyermekkel közös háztartásban élő hozzátartozó is - írta.

Hangsúlyozta: a gyod segíti azokat, akik azért nem tudnak munkát vállalni, mert gyermekük folyamatos gondozást igényel, és ezért nem tudnak otthonról hosszabb időre kimozdulni.

Az államtitkár kiemelte: a kormánynak fontos a családok támogatása, a nehéz helyzetben levő családok pedig kiemelt segítségre számíthatnak. Hangsúlyozta, a kormány célja, hogy minden családot az élethelyzetének megfelelően egyre nagyobb mértékben segítsen. A háborús és szankciós gazdasági nehézségek ellenére is tovább emeljük a gyod-ot - írta.

MTI







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagyon szenved az Európai Unió, csak nem azért, amit eddig hittünk

Az Európai Unió gazdasága 2025-ben mérsékelt ütemű növekedést mutat a közelmúltbeli sokkok – a pandémia és az energiaválság –...

Ezt hozza 2025. december 4. a numerológia szerint – mély belső csönd, tisztánlátás és finom intuíció

Ezt hozza 2025. december 4. a numerológia szerint – a belső béke és a tisztánlátás napja

Rossz hír az időjárásban: az ország egyes részein eső várható

Csütörtökön érdemes előkészíteni az esernyőket.

Az Orbán-kormány valóságos bukása

Megbízhatok-e abban a kormányban, amelynek minisztere pillanatnyi politikai érdekből manipulálja a valóságot, mindezt ráadásul a...

Lesz-e magyar bor jövőre?

Zalában már alig akad olyan kiskert, ahol ne lennének aranyszínű sárgasággal fertőzött tőkék, de a betegség ma már 21 borvidéken...

A magyar növekedés a legrosszabb lehet a régióban az idén, és a béke sem hozza majd el a Kánaánt

Egy, a korábban vártnál lassabb növekedési pályára állhat rá a világgazdaság az OECD előrejelzése szerint, miközben szűkülhet a...

Török Gábor prognózisa: szűk Fidesz-győzelem

A jelenlegi helyzet alapján nem számít kormányváltásra.

Hallgassuk a Népszavát! – 2025. december 4.

A mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva olvasóink meg is hallgathatják a napi lapszám vezető írásait. Mindössze két...

Körséta a fény városában

Naivan azt hihetnénk, hogy Párizsról már mindent megírtak, a francia fővárosnak nincs előttünk feltáratlan titka. A neves...

Mentik, ami megmaradt

Eddigi becslések szerint legkevesebb 7 milliárd dollárra lesz szükség ahhoz, hogy a Srí Lanka-i ciklon és az azt követő árvizek okozta...

0

Sport

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene

Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre

300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

A Liverpool legendája szerint hiba lenne Szalahot a kezdőcsapatba nevezni

Mint ismert, Mohamed Szalah nem került be a Liverpool kezdőcsapatába a West Ham United ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. A klub legendája, Steve Nicol elismerően nyilatkozott Szoboszlai Dominikról, ellenben Mohamed Szal

Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat

A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.

Szoboszlai kiszorította Szalah-t, óriási meglepetés a Liverpool kezdőjében

A West Ham ellen remeklő magyarok közül csak egy kezd a Sunderland ellen.

Wirtz még nem bírja a Premier League-et, Slotnak megint Szoboszlaiban kell bíznia

A Liverpool az újonc, de a tabellán előtte álló Sunderlandet fogadja a Premier League 14. fordulójában 21.15-től.

Bulvár

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene

A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.

Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?

A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában

Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben

A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.

Kiderült, mire való a bevásárlókocsi tetején lévő rejtélyes hurok – sokan sosem használták még

Van egy apró részlet a bevásárlókocsin, amit mindenki lát, mégsem tudja, mire szolgál – pedig nagyon is hasznos funkciója van.

Véget ért az amerikai–orosz tárgyalás, Vlagyimir Putyin elutasítja a béketervet

Az orosz elnök kedden Steve Witkoff amerikai különmegbízottal tárgyalt.

A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben

„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”

Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek

Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,

0






0