Ezt olvasta már?

0

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca világszerte, az önvezető autók után jönnek az "öntanuló" otthonok, az új megoldások pedig új szakembereket igényelnek, új szakmákat teremtenek, amelyre a magyar fejlesztőknek is időben kell felkészülniük - hangsúlyozta Szarvas Péter.

Az MTI-nek eljuttatott közleményben az okosmegoldásokat kidolgozó magyar startup tulajdonosa felhívta a figyelmet arra, hogy az otthoni "okoseszközök" piacának rohamos fejlődése a szolgáltatások körét egy teljesen új szakmával, a smart home-szerelővel bővítheti, akiknek eddig soha nem használt megoldásokkal kell megismerkedniük. Példaként említette, hogy a Chameleon a világon elsőként a mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval jelent meg a magyar és a nemzetközi piacon.

A cég jelenleg második körös befektetőt keres, a nemzetközi terjeszkedés elősegítése érdekében legalább 400 millió forintot vonnának be. A további hazai terjeszkedést pedig a januárban kapott, 75 millió forint kockázatitőke-befektetés biztosítja -írták.

A Chameleon jelentős növekedéssel számol: a hazai okosotthon piac mérete becslések szerint megháromszorozódik a következő három évben, miközben a hazai smart home penetráció a jelenlegi 4 százalékról közel 13 százalékra emelkedik 2021-re. Európában a smarthome-beruházások összértéke évente átlagosan 39 százalékkal emelkedett az elmúlt időszakban, míg 2020-ra az európai piac mérete várhatóan meghaladja a 23 milliárd eurót. A cég tervei között szerepel, hogy két éven belül piacra lép az Egyesült Államokban, mely globális szinten jelenleg a legnagyobb smarthome-piac, 24 milliárd euró értékkel.

A magyar startup idén 250-300 millió forint árbevételt remél, a tavalyi, mintegy 50 millió forint után.

Legújabb jelentős fejlesztésük egy mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési algoritmus, amelynek piaci bevezetéséhez a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán nyertek 50 millió forintot. A világújdonságnak számító modell alapja a saját fejlesztésű mesterséges intelligencia, amely képes a hőmérsékleti adatok gyűjtése után "megtanulni" az épület energetikai viszonyait és megjósolni az optimális időpontokat a fűtés/hűtés ki és bekapcsolására. Fűtés és hűtés esetén is működik, a rendszer öntanuló, így annak menedzselésével nem kell foglalkozni. A technológia a Microsoft Azure felhő alapú szolgáltatása segítségével minden átalakítás nélkül elérhető, az őszi fűtési szezon beindulásával pedig teszt jelleggel ingyenesen elérhetővé teszik a rendszert minden, az NGBS (felület fűtés-hűtés tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglakozó cége) által telepített lakásban, így megfelelő gépészeti háttér esetén több ezer háztartásba kerülhet be a technológia egyetlen gombnyomással, minden plusz beépítési költség nélkül - hangsúlyozta a közleményben Szarvas Péter.

Építés alatt áll az első bemutató lakásuk is: az egész társasház okos lesz Zuglóban (5 lakás), és az egyik tetőtéri okosotthont bárki kipróbálhatja, egy hétvégére ki is bérelheti.

Elindították a tömeggyártást Kínában, és az idén nyitnak az irodai és a szállodai piac felé, elkezdik az első okosiroda és szálloda felszerelését.

A képzésben is aktívan vesz részt a startup: rendszeres oktatásokon mutatják be a villanyszerelőknek és a szakembereknek a rendszert. Indítottak egy gyakornoki programot is az Óbudai Egyetemmel, hogy a fiatal munkaerőt be tudják vonzani az új területre.

A Chameleon Smart Home fejlesztéseinek köszönhetően az intelligens megoldások ma már használt lakásokba, lakótelepekre, társasházakba utólag is telepíthetőek, sőt a valamennyi gyártó termékével kompatibilis megoldásaikat nagyobb lakásrendszerekhez is kínálják, ezzel a világon elsőként jöhettek létre okosotthonokkal kommunikáló "okostársasházak" és "okoslakóparkok" - hangsúlyozta a közleményben.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Képek az enyészet és megújulás határáról

Vincent Baumgartner fotográfus gondolatokat ébreszt, érzéseket inspirál saját életünk mibenlétéről.

Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.

Ez a 4 nap mindent felerősít 2026-ban – pénzt, szerelmet, karmát

Vajon melyek ezek az erős energiákat hozó teremtő napok?

Német katonai járműveket vesznek a franciák

Francia önérzet ide vagy oda, német járművekkel modernizálják a hadsereget.

A választásokig dől a pénz, utána jöhet el a feketeleves

Idén is a lakossági fogyasztás lesz a magyar gazdaság motorja, amit az országgyűlési választásokat megelőző kormányzati költések még...

Karsai László: A BBC és a magyar holokauszt

Nem információhiányról volt szó, hanem arról, hogy az átlagemberek, főleg a zsidók nem voltak képesek és nem akarták felfogni, mi vár...

Már a floridai indítóállomáson várja a NASA óriás holdrakétája, hogy négy űrhajóssal útnak indítsák

A tervek szerint 2026. február 6-án kezdődhet az első emberes Hold-küldetés azóta, hogy az Apollo 17 űrhajó 1972 decemberében leszállt a...

Egymilliárd dollár a tagság Trump gázai békeklubjában, ahova Orbán Viktort is meghívták, ám Izraelnek nem tetszik ez az egész

Szijjártó Péter máris jelezte a részvételi szándékot az amerikaiaknak, a meghívót megtiszteltetésnek nevezve. A borsos ár a tartós...

Az asztalra csapott Európa vezető hatalma: "nem hagyjuk magunkat zsarolni."

Németország és európai partnerei nem hagyják magukat zsarolni Donald Trump amerikai elnök vámfenyegetései miatt – jelentette vasárnap...

Még nem késő ezt megtenned: a parafa trükknek köszönhetően cserepes növényeid könnyebben túlélik a telet

A dézsában és cserepekben tartott növények sokkal jobban bírják a telet és a fagyokat, ha ezt a módszert beveted.

100 éve nincs köztünk Blaha Lujza - miniszterelnök tüntette ki, egy ország gyászolta a halála után

A Blaha Lujza tér ma is őrzi a nemzet csalogányának nevét, korának olyan ünnepelt színésznője volt, hogy akkora temetést rendeztek neki,...

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos

Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője

A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Bulvár

Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi

Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 3 milliárd 434 millió forint volt a tét

Mutatjuk az eheti ötöslottó és Joker nyerőszámokat.

0






0