Ezt olvasta már?

0

Rock ’n’ Roll és Fashion Dance táncverseny a pécsi Expo Centerben

Ismét közönségcsalogató táncversenyt rendez december 2-án, vasárnap 12 órától a Pécsi Fordan Táncklub az Expo Centerben. A X. Databox Free Dance Style Magyar Kupa, Minősítő Verseny és Csapatbajnokság a klub visszatérő rendezvénye, több, mint 10 éve rendezik évente két alkalommal.

Ez egyben a Fordan Táncklub jubileumi évének utolsó rendezvénye lesz.

A pécsieken kívül a megyéből érkeznek bólyi, szajki, komlói és pécsváradi táncosok is, de ezúttal budapesti formációk is bejelentkeztek. Az előzetes nevezések szerint 316 táncos fog versenyezni vasárnap 12.00 és 19 óra között az Expo Centerben.

A rendezők 11 órakor nyitják az Expot a közönség számára, akik a nap folyamán megismerkedhetnek több érdekes versenyformával. A Fordanos Csapatbajnokság visszatérő versenyforma a Fordanosoknál, immáron X. alkalommal rendezik meg. A lényege, hogy egy Fordanos csapatban szerepel egy 6 fős rock ’n’ roll, egy 6 fős fashion dance formáció, valamint egy fashion dance duó. Az edzők 6 ilyen csapatot hoztak létre. A küzdelmek un. KO rendszerben, egyenes kieséssel kezdődnek, majd pedig körmérkőzésekkel folytatódnak a végső győzelemig. Várhatóan rendkívül izgalmas és a közönség számára nézhető lesz a csapatbajnokság.

Mindig népszerű versenykategória a Rock ’n’ Roll és Fashion Dance Táncosok Minősítő Versenye, ahol általában a táncklubok 2-3. vonala szokott versenyezni. A 20 rock ’n’ roll formáció és páros a helyezésekért, míg a 14 fashion dance csapat és duó ezúttal az arany, ezüst és bronz minősítésekért fog táncolni. A zsűri értékelése után minden résztvevő a helyezésének vagy a minősítésének megfelelő éremmel és oklevéllel térhet haza, a legjobbak pedig egy – egy serleggel lesznek gazdagabbak.

A versenynap második felében kerül sor a fashion dance táncosok megmérettetésére, ahol azok fognak versenyezni, akik régebb óta táncolnak. Itt már helyezéseket adnak ki a zsűri tagjai.

Igazi csemege lesz a Free Dance Style Magyar Kupa, amelyben a műfaj legszínvonalasabb versenyszámait lehet majd látni, ide nagyrészt a hip-hop jellegű táncok fogják összemérni tudásukat.

A rendezők ezúttal is „megdolgoztatják” a közönséget, hiszen ismét rendeznek szimpátiaszavazást. A nézők a belépőjegyükkel szavazhatnak az általuk vélt legszimpatikusabb csapatra, vagy párosra. A szavazás győztese egy gyönyörű serleggel és természetesen a verseny „Legszimpatikusabb Csapata” címmel lesz gazdagabb. A verseny alatt a szavazók között több mint 100 ezer Ft értékű ajándékot sorsolnak ki.

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagy Márton korábban: „nem lehet össze-vissza ígérgetni.” Most: „a következő években elérhető az 1000 eurós minimálbér.”

És az 1 millió forintos átlagkereset is. Mi történt? „A következő években elérhető az 1.000 eurós minimálbér és az 1 millió...

Ez a 6 legdivatosabb kabát idén télen, ami garantáltan a szetted középpontja lesz

És a legjobb, hogy ezek a darabok jövőre sem fognak kimenni a divatból

A pohár, ami már számít: a tudósok szerint itt kezdődik a baj

Sokáig hittük, hogy egy-egy pohár bor vacsora közben vagy hétvégi koktél a barátokkal nem árt. Sőt, évtizedeken át azt sugallták a...

Élete egyik legnagyobb elismerését kapta a magyar legenda

Kovács István a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja lett.

Halálos hírnév: évekkel rövidítheti meg a világsztárok életét az ismertség

Egy kutatás szerint hamarabb halnak meg azok az énekesek, akik világsztárrá nőtték ki magukat – szemben azokkal, akik kevésbé ismertek.

Még a bölcsődei kismotor-osztogatás szálai is Balásy Gyulához kötődnek

A Balásy Gyula cégeivel kötött szerződés keretösszegéből 350 ezer kismotor jönne ki, ezt nyilván nem mind erre költik. A kormány...

Megölték egy Hamász-ellenes palesztin milícia vezetőjét a Gázai övezetben

Jasszer Abu Sabab a Népi Erők nevű, mintegy 300 fegyverest számláló csoportot vezette, amely bírja Izrael támogatását, ugyanis a...

Lutter Liza, a Lakásvadászok versenyzője elárulta titkát: cuki kiskutyáját is magával viszi a szerződéskötésekre

Lerántotta a leplet sikerei titkáról a TV2 Lakásvadászok című műsorának versenyzője, Lutter Liza. A fiatal fővárosi ingatlanszakértő...

Megalakult a Gamer DPK, Nacsa Olivér is alapítótag

Újabb Digitális Polgári Kör alakult, ezúttal a videojátékok iránt érdeklődőket és az e-sport-versenyzőket hivatott összefogni. A...

Megnézték, Varga Barnabás milyen messze van a Real sztárcsatárától

Szépen termeli a gólokat a Fradi válogatott játékosa.

Borzasztó vonatbaleset Gárdonyban: embert gázolt a szerelvény

A hatóságok azonnal a helyszínre rohantak.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0