Ezt olvasta már?

0

Rögtön kétszer ültek össze egymás után

Rögtön két egymást követő - egy rendes és egy rendkívüli - közgyűléssel vágott bele a munkába Pécs október 31-én felesküdött közgyűlése. Bár kevés napirendi pont volt, vita annál több és hosszabb.

Visszavonták az Emberség Erejével Alapítvány elítélését

Az első - rendes közgyűlésen - levették a napirendről a PVSK Marketing Kft. - férfi kosarasok - támogatási kérelmét, és az első helyre sorolták az Emberség Erejével Alapítvány megbélyegzéséről szóló közel kétéves határozatot. Erről még a döntés előtt sajtótájékoztatót tartott Péterffy Attila polgármester, Bognár Szilvia alpolgármester és az alapítvány képviselője, kihangsúlyozva, hogy igyekeznek megszüntetni a gyűlöletbeszédet és az ezen alapuló politizálást, az alapítvány működéséhez a megfelelő közéleti környezetet biztosítani.

A közgyúlési vitában aztán előkerült, hogy ki milyen civil, felemlegették a Fidesz vizsgálatát a civil szervezetektámogatása körül - ez nem talált annak idején szabálytalanságot - és az LMP részéről elhangzott, válasszuk végre külön a politikát és a civileket.

Keveslik a hozzászólási lehetőséget a Fideszesek

Élénk bírálatot kapott a kögyűlés új Szervezeti és Működési Szabályzata a volt városvezetők részéről, három sarkalatos pontot kritizáltak. Szóvá tették a napirend előtti felszólalás eltörlését - napirend után lesz erre lehetőség, az indoklás szerint így gyorsabb, hatékonyabb, gördülékenyebb lesz a testület munkája -, a vitában a frakciók számára biztosított időkeret csökkentését, és már itt felvetették az Innovációs biztos intézményét és személyét, ez szerintük feladatköröket von el az alpolgármestertől és az illetékes bizottságtól. Nem mellesleg a Mindenki Pécsért Egyesület mind az öt frakciója egységesen megszavazta az előterjesztést.

A városházi SZMSZ esetében a Pro Pannonia Alapítvány és Kiadó költözése miatt aggódott a jobboldali két frakció, de ez is határozott igent kapott. Érdekes módon a Napsugár Óvoda felújítása körüli pénzügyi visszásságok esetében még vita sem volt.

Távozik a ZSÖK és a Pécsi Kommunikációs Központ vezetője

A következő, rendkívüli közgyűlés első két, zárt napirendjéről egységesen kivonult a FIDESZ és az ÖPE-KDNP frakció, ezen a ZSÖK élén Vincze Balázst hat hónap meghatározott időre Rózsa Zoltán váltja, míg a Pécsi Kommunikációs Központ élén Katreiner Zoltán helyére szintén fél évre az eddigi értékesítési vezető, Bleszity Péter kerül.

Nemes Balázs lett az Innovációs biztos, a Momentum országos szóvivője sok kérdést és bírálatot kapott feladatkörei és politikai szerepvállalása miatt, míg a civil tanácsnokká avanzsált Kunszt Márta figyelmébe az eddigi civil koncepciót ajánlották, és előzetes bizalmat szavaztak meg.

Polgármesteri sajtóközlemény

A pécsi közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén azonnali hatállyal visszahívta a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Vincze Balázst, miután a városi cégnél megbízásomból zajló átvilágítás kötelességszegő magatartást tárt fel egy általa megkötött jelentősen nagy összegű szerződéssel kapcsolatban.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése november 14-i rendkívüli ülésén azonnali hatállyal visszahívta Vincze Balázst a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségéből. Az általam jegyzett előterjesztésben erre azt követően tettem javaslatot, hogy a megbízásomból az önkormányzati társaságnál folyó átvilágítás kötelességszegő magatartást tárt fel.

A rendelkezésemre álló dokumentumok szerint Vincze Balázs a ZSÖK NKft. ügyvezetőjeként nettó 165 millió, azaz bruttó 209,6 millió forintos szerződést kötött egy pécsi rádiót működtető céggel. Egy ilyen jelentős összegű szerződés aláírása az alapító, azaz Pécs MJV közgyűlésének előzetes hozzájárulásához kötött. Ezt azonban a cég ügyvezetője nem kérte, ezzel megszegte a társaság Szervezeti és Működési Szabályzatát, Beszerzési Szabályzatát, Alapító Okiratát, valamint a pécsi önkormányzat vagyonrendeletét.

A közgyűlés új, ideiglenes ügyvezetőt nevezett ki a társaság élére Rózsa Zoltán személyében. Őt arra kértem fel, hogy járjon el az ügyben, gondoskodjon annak teljes körű feltárásáról, ha szükséges, igazságügyi média-, reklám- és könyvszakértő bevonásával. Amennyiben a vizsgálat az ügyvezető kötelességszegő magatartása mellett a szerződésből eredő vagyoni hátrányt is feltár, kezdeményezni fogom az ügyben a felelősségre vonást.

Péterffy Attila

Pécs Megyei Jogú Város polgármestere

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...

Lehet tisztítani a vesét? Mutatjuk mit egyél, ha valóban támogatnád a szervet

A vesék egészségének megőrzésében a táplálkozás hangsúlyos, nem mindegy, hogy milyen tápanyagokat viszel be a szervezetedbe.

Tisza-kormány: fellélegezhetnek a devizahitelesek, és kiderült, mennyi pénzről mondanak le a képviselők

Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához...

Brutális hőséggel indul a nap, de már a kanyarban a hidegfront – ekkor érkezik

A keddi időjárás továbbra is nyárias arcát mutatja, sok napsütésre és nyári melegre lehet számítani. A nap második felében ugyanakkor...

Generációváltást ígér az új elnök – kik lehetnek az Ökumenikus Segélyszervezet új kampányarcai?

Nagyon fontos, milyen értékeket képviselnek a szervezettel kapcsolatban levő ismert, híres emberek, és azok kompatibilisek-e a szervezet...

A kormány megtette az első lépést a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé

„Szeretnénk, ha a pedagógusok több szakmai lehetőség közül választhatnának” – mondta Lannert Judit oktatási miniszter.

Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

Letarolták a mezőnyt a zalaiak: Molnár Tamás lett az ország legfelkészültebb erdésze

A 2026-os Év Erdésze Verseny országos döntőjét Molnár Tamás, a Zalaerdő Zrt. munkatársa nyerte. A szakmai megmérettetésen az erdészek...

Most érkezett: így változott a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Magyarország első unikornisa nem egy tech cég lett, hanem egy politikai startup

Kövesdi Gábor sorozatvállalkozó, közösségi finanszírozási szakértő írása. Magyar Péter az elmúlt két évben többször is...

Üzent a devizapiac: mutatjuk, hol tart most a forint

Minimálisan mozdult csak a magyar fizetőeszköz kedd reggelre.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0






0