Rovó Attila vehette át a Victor Vasarely-díjat
A mozgásművészet, az egészségnevelés, a mozgáskultúra terén elért sikerei, valamint táncpedagógusi pályafutása elismeréseként a Victor Vasarely-díj kitüntetést, Pécs művészeti díját adományozta városunk önkormányzata Rovó Attila részére.
A díjat dr. Páva Zsolt polgármester és Csizi Péter országgyűlési képviselő nyújtotta át a 6. Kertváros Nap keretében.
Rovó Attila 1957-ben született Pakson. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen vegyész szakon végzett 1983-ban, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen alapfokú atomtechnikus végzettséget szerzett. 1984-ben hivatásos előadóművészi vizsgát,1990-ben moderntánc-pedagógusi vizsgát tett. 1994-ben a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán környezetvédelmi szakon szerzett képesítést. 2009-ben a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola táncpedagógus szakán végzett diplomát.
Szakmai munkáját Dunaújvárosban kezdte laborvezető sugárfizikusként. Később Pécsre költözött, és a Mecseki Ércbányászati Vállalat kutatómérnöke lett. A bányabezárás után az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Baranya Megyei Intézetében sugárfizikusként radiológiai méréseket végzett. Jelenleg táncpedagógus a Kolping Iskola mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézményénél. A nonprofit Eurodance Táncszínház Egyesület elnöke. 1995 és 2000 között a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség elnökségi tagja és nemzetközi pontozóbírója volt.
Sportolói karrierje során a tornászválogatott tagjaként, később balett-táncosként ért el sikereket. 1989-ben Pécsett megalapította City Showtánc Klub, később IH Forma 1 Táncstúdió néven működő klubot az Ifjúsági Házban. A kilencvenes évek elején létrehozta és azóta is vezeti a mára már országos hírnevet szerző Eurodance Táncszínházat és Moderntánc Stúdiót. A Stúdióban a mozgás minden korosztály számára, az óvodáskorútól a felnőttig, sokféle formációban működik. Célja a tánckedvelő fiatalok táncművészeti képzése, a tehetséggondozás, az egészségnevelés. Fellépései ötvözik a hip-hop és az akrobatikus modern színpadi tánc, az amerikai jazz, az erőfejlesztés motívumait. A mozgáspedagógiai tevékenységük egybeforr az egészséges életre neveléssel. Rovó Attila filozófiája, hogy a tánc egyrészt sport, testfejlesztés, mely fejleszti a személyiséget, magabiztosságot és tekintélyt ad, a társas kapcsolatok fenntartója, másrészt a kultúra szerves része. A Stúdió táncosai 2014-ben a Kodály Központban 25 év Táncőrület címmel önálló esten egész estés programot tartottak.
Rovó Attila művészeti vezetése mellett tánccsoportjai 1989 és 2017 között számos hazai és nemzetközi sikert értek el. Ezek közül legjelentősebbek a 1989-es Magyar Divattánc Szövetség Országos Bajnokságán elért első és második helyezés boogie-woogie kategóriában, 2004-ben a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége Magyar Bajnokságán első helyezés a show tánc, második helyezés a hip-hop kategóriában, 1999-ben a portorozsi Divattánc Világbajnokság második helyezése.
Az Eurodance tánccsoportjai rendszeres fellépők Zágrábban a Nemzetközi Utcazenei- és Táncfesztiválon, a Horvát Színházban, a Zágráb Televízióban. Fesztiválokon léptek fel 2009-ben és 2010-ben Aradon a Magyar Napokon, 2011-ben Sepsiszentgyörgyön a Magyar Fesztiválon.
1995-ben a vezetésével működő táncstúdió Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség Nívódíja kitüntetésben részesült. Rovó Attilát 1996-ban a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség Táncpedagógusi Nívó-díjjal tüntette ki.
hírek innen, onnan
Budapesti fejlesztések, bombariadó több iskolában, gyűrűsfarkú víziantilop Hatvanpusztán – Newscast
Lezárultak a tárgyalások a Norvég Alappal, 92 milliárd forint támogatást kap Magyarország. Magyar Péter az uniós csúcs előtt azt...
Megerősítést nyert: a kínaiak már nem vendégek Európában, és új helyet követelnek magunknak
Egy autószalonon nemcsak az árulkodó, melyik modell körül gyűlik össze a legtöbb látogató, hanem az is, kik kérnek egyre nagyobb helyet...
Relaxációs technikák a hátfájás megelőzésére, enyhítésére
Az, aki képes tudatosan ellazulni, jobban tudja irányítani saját testét, nagyobb eséllyel előzheti meg a hátfájást. Megtudhatja, hogyan...
Egyre tovább tart munkát találni: ezt tanácsolja a HR-szakértő az álláskeresőknek
Egy év alatt 4,2 százalékponttal nőtt a legalább egy éve állást keresők aránya Magyarországon: 2026 nyarán már a munkanélküliek 33,7...
Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ
Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A...
A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható
A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti...
Kertes házban él? 10-ből 9 tulajdonos elfelejti ezt megtenni ősszel – jól meg is bánják utólag
Így óvhatjuk meg a kerti csapot a téli fagykártól.
Magyar Péter rekordmagas előnnyel vezet Orbán előtt a népszerűségi versenyben
A fideszes tábor azonban nem fordult el Orbántól. A CEU kutatói elemzik a miniszterelnökök és miniszterelnök-jelöltek népszerűségét 32...
Lassan luxus lesz az olcsó használt autó is
A KSH és a Használtautó.hu felmérése alapján szeptemberben kevesebb használt gépjárművet kínáltak eladásra szeptemberben a két és...
„Menopauza idején nem elég a gyaloglás vagy a jóga, edzőterembe kell járni, és súlyzókkal edzeni az izmokat – Tíz éve dolgozom a hosszú életemen” – mondja az írónő
Kitartás, fegyelem, tudatosság. Ez a három összetevője a „Change Is You” (A változás te vagy) című könyvben bemutatott...
Pánik a SOTE szülészetén! Lezárt kórterem, fertőzéstől félve hagyták el kismamák a kórházat
Egy súlyos fertőzés híre kezdett el terjedni az egyik budapesti szülészeti klinikán, ami miatt az ott fekvő kismamák közül többen úgy...
Volt miniszterek felelősségét firtatja az NNI: Tordai Bence iratokkal ment a nyomozókhoz a gigantikus paksi kifizetés miatt
Hosszú kihallgatás az NNI épületében A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájában fél napon keresztül hallgatták...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Hősies küzdelem a pálya szélén: madarakat nézett az edző, csak a sajtós dekoltázsát ne kelljen.
A videó már bejárta az egész világot.
Tegnap este végleg eldőlt a Real Madrid sztárjának sorsa
José Mourinho mondott róla ítéletet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






