Ezt olvasta már?

0

Saját sörfőző otthonra

Egy magyar fiatalok által fejlesztett otthoni sörfőző gép, a Brewie – ez lett az eredménye a legsikeresebb magyar közösségi finanszírozású projektnek, amelyet egy budapesti startup valósított meg.

 

A számítógéppel vezérelt, egyedi fejlesztésű automata berendezésre több mint 700 ezer dollárt gyűjtöttek össze a fiatalok, a gépet azóta meg is építették, már igen sokat el is adtak és folyamatosak a megrendeléseik. A vállalkozás azzal kereste meg a hardver- és szoftverfejlesztéssel is foglalkozó pécsi RG Net Kft.-t, hogy segítsenek a gép szoftver- és hardveroldali tesztelésében és ezek eredményei alapján továbbfejlesztésében. Mint Herbály István ügyvezető mondja, az interneten találták meg cégüket, mint olyan vállalkozást, amelynek van már tapasztalata e területen.
– A közösségi finanszírozás Magyarországon még nem igazán terjedt el, tőlünk nyugatabbra viszont nagyon sikeres. Sok kezdeményezés azonban bedől, például a megvalósításkor kiderül, hogy nem életképes a termék, vagy egyszerűen nincs rá kereslet. Ezért is volt üdítő, hogy ez a vállalkozás meg akarta és meg is tudta csinálni azt, amit elképzelt – mondja Herbály István. – Már látható, hogy sokkal nagyobb az igény a sörfőző gépre, mint amit jelenlegi kapacitásával elbír a cég. Amikor interneten felvették velünk a kapcsolatot, majd személyesen is találkoztunk, szimpatikus volt számunkra a csapat, az ő és a mi munkacsoportunk is fiatal emberekből áll, így könnyen szót értünk egymással. Számunkra érdekes és izgalmas ilyen munkát végezni, amit még senki sem csinált előttünk, nincs kitől kérdezni, nincs szakirodalom, amit fel lehetne lapozni, így mindent nekünk kell kitalálnunk.

A feladatban az is izgalmas, hogy adott egy hardver, amit már kiszállítottak sok helyre, és nekünk abból a hardverből kell a legtöbbet kihozni. Nem építhetünk be új elemeket, érzékelőket, nem cserélhetünk ki alkatrészt, a meglévő alapanyagból kell dolgozni.
Az otthoni sörfőző nagyon sok egységből áll, szelepek, pumpák, főzőlapok, mérőműszerek működnek benne, és egy bonyolult logika szerint zajlik a vezérlése. Egy érintőképernyő segítségével akár a sör receptjének összeállítását is el tudjuk végezni, de ez a felület szolgál a főzési folyamat irányítására is, ezért ennek megbízhatóan kell működnie. A pécsi vállalkozást arra kérték, hogy segítsenek a szoftver fejlesztésében és az új funkciók implementálásában. A már használatban lévő gépek szoftverét aztán távolról lehet frissíteni.

– Az RG Net mit tudott hozzátenni ehhez a berendezéshez?

– Vállalkozásunk 12 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik hardverfejlesztés terén, prototípusokat és sorozatgyártásra kész termékeket fejlesztünk, nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk, hogy mit hogyan lehet megvalósítani. Kreatív kollégáink között programozó, villamosmérnök és matematikus is megtalálható, így tudásunk széles spektrumot ölel át. Sok esetben matematikai összefüggéseket kell keresni, bizonyos jelleggörbék lefutásánál felismerni, hogy ha egy szelep elromlott, majd azt detektálni. Bizonyos dolgokat véleményezünk, pl. az elektronikában hol érdemes változtatásokat eszközölni, vagy az általuk kért funkciókat miként lehet lefejleszteni. Ha például egy Amerikába küldött gépen nem működik egy szelep, arról nagy biztonsággal tudnia kell a cégnek, hogy elromlott-e, vagy csak eldugult a cső és a felhasználó is ki tudja tisztítani. Nekünk például egy olyan beágyazott programot kell csinálnunk, ami a szelepek meghibásodását veszi észre.

– Hol tart most a munka?

– Ami a legsürgetőbb volt, azt néhány hét alatt megoldottuk, most pedig folyamatosan fejlesztünk. Várhatóan ez egy hosszú távú együttműködés lesz, hiszen folyamatosan jelentkeznek új igények, új ötletek, végső soron az eszköz funkcionalitásának növelése a cél.

– Az, hogy nincs önök előtt példa, miként hat a munkára: inspiráló vagy nehézséget jelent?

– Részben nehézséget jelent, hiszen az a szelep, amiből a gépben több is van, a cég által fejlesztett alkatrész, senki más nem látott ilyet, nekünk mindenféle adatot be kell gyűjtenünk róla. Ugyanakkor a kollégáimon látom, hogy ez egy roppant izgalmas és inspiratív munka, ők is nagyon szeretnek ezzel foglalkozni. Ebben része lehet annak is, hogy minden teszteléskor sört kell főznünk.
Az együttműködés is kiváló a két cég között, roppant szimpatikus volt, hogy egy budapesti cég egy pécsi vállalkozást bízott meg ezzel a munkával, ez azért elég ritka. El is jöttek hozzánk Pécsre, elhoztak egy gépet, így egy kitűnő partneri kapcsolat alakult ki közöttünk.

A cikket együttműködő partnerünk, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hozzájárulásával közöltük.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Így tárold a málnát és cseresznyét, hogy sokáig frissek maradjanak

Ahhoz, hogy hosszú távon is élvezhessük zamatukat, fontos, hogy megfelelően tároljuk ezeket az érzékeny gyümölcsöket.

Nem csillapodnak a kedélyek Szoboszlai Dominik körül, Kiszel Tünde nagyon kihúzta a gyufát

Újabb internetes hullámra ült fel Kiszel Tünde, aki ezúttal a napok óta a közösségi médiát uraló Szoboszlai Dominik-mémeket gondolta...

Csapatjátékosként is megjött a bajnokesélyesek közé Michelisz

Az egyik futamon a dobogót is átadta, mégis három erős versennyel zárt Michelisz Norbert a TCR World Tour valenciai állomásán. Tükörsima...

Most már hivatalossá vált, hogy szinte teljesen átáll hadiipari tevékenységre a Rheinmetall

A német Rheinmetall hadiipari és technológiai konszern megállapodást kötött a müncheni székhelyű Aequita ipari befektetőcsoporttal a...

Nagy a gond a híroldalaknál: még a legnagyobbak forgalma is csökken

A BBC News vezeti a világ legnagyobb hírportáljainak friss rangsorát – derül ki a Press Gazette összeállításából, amely a Similarweb...

Kövér László: 20 százalékos támogatottsággal is lehet választást nyerni

A volt házelnök is nyilatkozott a Fidesz kongresszusán.

Az X-akták és a Harmadik típusú találkozások után loholó Spielberg megint a földönkívüliekkel játszik, A leleplezés napja azonban 20-30 évet késett

Gondolatolvasás, telepátia, agymanipuláció, ufótempó – Steven Spielberg szerint az igazság ideát van.

Vlagyimir Putyin telefonon köszöntötte fel a 80 éves Donald Trumpot

Donald Trump amerikai elnök közölte orosz hivatali partnerével, hogy a harcok beszüntetése érdekében kész befolyást gyakorolni mind az...

Trump Putyinnal és Zelenszkijjel is beszélt telefonon, és közölte, kész „hatni” Európára

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több légvédelmi eszköz szállítását sürgette, Putyin pedig az EU-t és Ukrajnát vádolja a konfliktus...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0






0