Ezt olvasta már?

0

Santa Claus of Pécs, találkozó a Mecseki Mikulással (képgaléria)

Összegyűltek a Mikulásvárban a Mikulások. Megszervezték az idei ajándékozást, elolvasták a gyermekek kívánságait, majd az utcára siettek, hogy egy-egy szaloncukorka segítségével mosolyt varázsoljanak a járókelők arcára.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Kedden délután a Jókai téren Mecseki Mikulás Találkozó volt. Azzal a céllal gyűltek össze a piros ruhások, hogy elemezzék az idei jósági indexet, ellenőrizzék a csillámporkészletet, felkészüljenek az ajándékozási szezonra. Megnézték, kik voltak 2011-ben a jó gyerekek, a rosszaknak pedig virgácsokat osztottak ki. Elolvasták és feldolgozták a csemeték leveleit, képeslapjait, kívánságait.

Egyszóval készülnek az Ünnepre. Összesen 17 Mikulás gyűlt össze, ezek közt több "kezdő Mikulás" is volt. Ők tanácsokat kértek a tapasztaltabbaktól, hogyan kell elindulni a nagy útra, miként kell Rudolfot egyengetni, a szánt irányítani.

Az összejövetel után szaloncukorkákkal kedveskedtek az embereknek. Közben a háttérben már láthattuk, hogyan kerülnek fel a díszek a pécsi karácsonyfára a Széchenyi téren.

Nagy munkában vannak, hiszen készülnek az ajándékozás éjszakájára, ami december 5-én este lesz. Ezt talán említenem sem kell, hiszen mindenki tudja, mikor kell kitenni a kiscsizmát az ablakba :)

Aki meg szeretné lesni, hogyan készül a jóságos piros ruhás az ajándékozásra, az december 5-én este öt órakor a Mikulásvárban (Jókai tér 3.) ezt megteheti - tudtuk meg a pécsi Télapótól.

vk







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Leó pápa kinevezte Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érsekét

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke. Elődje Bábel Balázs érsek tavaly októberben érte el az egyházi...

Már minden út megszervezhető néhány kattintással – Miért van még szükség utazási irodákra?

A repülőjegytől a szálláson és az autóbérlésen át az utasbiztosításig ma már szinte minden utazási szolgáltatás néhány...

Munkaközi szünet 2026: mikor jár 20 vagy 45 perc, és beleszámít-e a munkaidőbe

A munkaközi szünet minden munkavállaló alapvető joga, mégis sok félreértés övezi: kinek, mennyi és mikor jár, valamint, hogy ez az idő...

Együttműködést indít a Kontroll és a Network4, tévés közéleti műsorokkal is készülnek

A Kontroll Szabadsajtó Klub című közéleti vitaműsora is tévéképernyőre költözik. A Kontrollnak Magyar Márton, a miniszterelnök...

Magyar Péter vagy Orbán Viktor? Felmérték, kit látnának szívesebben a miniszterelnöki székben

Egy friss felmérés szerint három százalékponttal csökkent a Tisza Párt támogatottsága, míg a Fideszé egy százalékpontos növekedést...

Súlyos fordulat, végleg vége. Szomorú hír jött Kulcsár Edináékról

Este derült ki, de most sem tér magához a sok néző.

Nem mentek el nyaralni az ügyfelek, taroltak a lakáshitelek és a személyi kölcsönök

A nyár második hónapja is rendkívül erős keresletet hozott a lakossági hiteleknél, alig látszik nyoma a szabadságolási szezonnak. A...

Első alkalommal válnak intézményszinten kereshetővé a kórházi fertőzési adatok

Péntek reggeltől intézményszinten kereshetővé válnak a hazai kórházak fertőzési adatai a Nemzeti Népegészségügyi és...

Kiegészítések Lázár János posztjához

Amit Lázár hablatyol, azt majd a jog képviselői megítélik, jelesül, hogy hamisak-e a vádak, alaptalanok-e a feljelentések, és hogy hol...

Elhunyt a feminista ikon, Gloria Steinem

Elhunyt Gloria Steinem, a feminizmus ikonikus alakja és a Ms. Magazine alapítója.

Paks után a pécsi hőerőmű került bajba az alacsony Duna miatt

Ideiglenes műszaki megoldásra és gyors kialakításra volt szükség.

0

Sport

Szoboszlai Dominik legnagyobb ellensége megalázó helyzetbe került a Liverpool sztárja miatt

Nagy küzdelem után végül nem Szoboszlai, hanem a Manchestr United sztárja lett az év játékosa. Mégis mindenki rajta röhög Angliában.

Valami történt Lamine Yamallal, az FC Barcelona sztárja eltűnt, a rajongói nagyon aggódnak érte

A világbajnok támadó szurkolói szerint a barátnője teljesen megváltoztatta a fiatal focistát.

Kiderült végre, ennyi pénzt kapott a Fradi Izraelből, megköttetett a bombaüzlet

Most még Magyar Péterék is elégedettek lehetnek, a piacból él meg a Fradi és nem az állami vagyonból.

Ousmane Dembélé klubváltása a címlapon, a PSG-sztár januárban igazolhat a Premier League-be

Luis Enrique aggódhat, mert Hvicsa Kvarachelia sincs biztonságban.

A Liverpool legendája újra Szoboszlai Dominik miatt háborog

„Csalódott vagyok. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy mit fogunk most csinálni azzal a jobbszéllel. Nem tűnik kiegyensúlyozottnak a keret."

3 vármegyében még zivatar várható, újabb hidegfront éri el Magyarországot - Időjárás-előrejelzés

Ismét futó záporok és zivatarok érkeznek, hamarosan újabb kánikula csap le hazánkra.

Eltűnt az útlevele, bukta a világbajnoki szereplést

Két nappal a rajt előtt veszítette el a maradék esélyt is, hogy Kína legjobbja szerepeljen a vébén.

Bulvár

"Nehogy már országbérlettel szálljon fel a Volánbuszra" - Magyar Pétert vette tűz alá Hadházy, az emberek védik a miniszterelnököt

A kormánykritikus Hadházy Ákos az új kormányfőt sem kíméli, most a helikopterezés miatt szállt bele Magyar Péterbe.

"Hál' Istennek, elköltöztünk onnan" - Óriási a felháborodás, épül a Tisza-kormány alatti első akkugyár

A CATL leányvállalata még a Fidesz idejéb kezdett mozgolódni Debrecenben, de csak most értek a célegyesbe.

Ursula von der Leyen: „Ezt nem fogjuk eltűrni”

A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsított támadás újabb eszkalációt jelent az unió területén, és a támadást közvetlenül Oroszországnak tulajdonítják – jelentette ki

Kitiltották Amerikából Krausz Gábort: 15 évig nem léphet be az országba

Krausz Gábor egykor Amerikában képzelte el a jövőjét, ám az álma már a tengerentúlra vezető úton szertefoszlott. Egy kínos reptéri incidens miatt ugyanis visszafordították, sőt 15 évre kitiltották az Egyesült

Tóth Gabi valóra váltja régi álmát: Befejezi a 8 általánost és új projektet is indít

Tóth Gabi bejelentette, hogy szeptembertől elindítja saját Előadóművészeti Mentorstúdióját, miután április végén kiderült, hogy nem...

A műtőasztalon fekve vérzett el egy 18 éves lány Miskolcon: „Kiszúrta a szívét”

Tragédia Miskolcon: elvérzett a műtőasztalon a 18 éves Vanda egy rutinműtét közben. A család feljelentést tett, a kórház belső vizsgálatot indított.

Népszerű ital növeli a gyomorrák kockázatát, tényleg sokkoló az eredmény

A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.

Elutasította az ügyészség az államtitkárok kifizetetlen járandóságai miatt tett feljelentést

Egy magyar állampolgár aláírással érkezett be a feljelentés.

Tarjányi Péter: Legyünk őszinték, ha Orbánék félnének, nem mondtak volna le a mentelmi jogról

A biztonságpolitikai szakértő a 24.hu-nak adott interjút, amiben szóba került az NVVH és az elszámoltatás is. Szerinte a hivatal nevetségesen kevés pénzt kapott a kormánytól a feladatra, a NER korábbi vezetőinek cs

A nyári gumi lecserélése helyett egyre többen ezt választják, de helyesen?

Még messze az idő, amíg a nyári gumit cserélni kell, de addig lehet rajta gondolkozni.

0






0