Sikeresen pályázott a Komló és Térsége TV
Három tévé, két közösségi és két kisközösségi rádió éves üzemeltetési költségeihez járul hozzá, és két azonnali helyszíni forgatást támogat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, továbbá 500 ezer forintos különdíjat ajánl fel a Lakiteleki Filmszemlén.
A Veszprém 95,1 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatán a tanács az egyetlen jelentkező FM 4 Rádió Kft.-t nyilvánította nyertessé, amely Mária Rádió Völgyhíd néven tervezi szolgáltatását.
Mecenatúraprogramos támogatások és filmszemledíj-felajánlás
A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában a működési és üzemeltetési költségeket támogató pályázat idei negyedik fordulójában a testület összesen 30,3 millió forinttal támogat hét sikeresen pályázó közösségi médiumot. Az összegből két kisközösségi rádió – a gyomaendrődi Rádió Sun és a gyöngyösi MaxiRádió –, valamint a közösségi kisvárdai Friss FM és a fővárosi Trend FM rádió kap rezsitámogatást. Rajtuk kívül győztes pályázó a Komló és Térsége Televízió, a Kanizsa TV és a biatorbágyi Völgyhíd TV.
Két azonnali helyszíni forgatás költségeihez járul hozzá a tanács ezen a héten a mecenatúraprogram ad hoc események megörökítését támogató Escher Károly-pályázatán. Tóth Zsolt Marcell a napjainkban hazánkba visszatelepülő nagyvadakról tervez ismeretterjesztő filmet, amelyhez az 1,6 millió forintos támogatásból az egyre gyakrabban Magyarországra tévedő medvékről fog forgatni a természetvédelmi őrszolgálatok segítségével. Kövessy Róbert rendező a három évtized után bezáró Wichmann kocsma utolsó napjait rögzíti a hely híres törzsvendégeinek megszólaltatásával; az alkotáshoz 895 ezer forintos támogatással járul hozzá a tanács.
A Médiatanács 500 ezer forintos különdíjat ajánlott fel e heti döntésével a november 14. és 16. között megrendezendő 18., – az idén a Balázs Béla Stúdió emlékére meghirdetett – Lakiteleki Filmszemlére. A szervező intézmények október 1-ig várják a pályamunkákat. A filmeket krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban lehet nevezni. Részletek a szemle honlapján.
Rádiós döntések
A Veszprém 95,1 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatán a grémium az egyetlen jelentkezőt, a FM 4 Rádió Kft.-t nyilvánította nyertessé. A pályázó a Mária Rádió Csoport tagjaként a Budapest 88,8 MHz jogosultsággal hálózatba kapcsolódva közösségi jelleggel sugározhatja majd műsorát, Mária Rádió Völgyhíd néven.
A Médiatanács befejezte a rádiók zenei műsorkvótákra vonatkozó kötelezettségének 2017-es teljesítését vizsgáló ellenőrzését: az utolsó szakaszban két fővárosi körzeti rádiónál – a Music FM és a Rádió 1 esetében – állapított meg jogsértést, szolgáltatóikra néhány tízezer forintos bírságot szabott ki. A médiatörvény alapján a rádióknak éves zenei kínálatuk legalább 35 százalékában magyar zenét kell sugározniuk, és a magyar zenének legalább 25 százaléka öt évnél nem lehet régebbi.
hírek innen, onnan
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
A Netflix kedvenc sorozata megint tarol, nem győzik dicsérni a kritikusok
Hibátlan kritikai értékeléssel debütált a Netflix népszerű politikai thrillerje, A diplomata negyedik évada.
Egész hegynyi javítás érkezett az új Windows-frissítéssel, van köztük hetven nagyon sürgős is
Ahogy elterjedt az AI használata, úgy nőtt a havi frissítésekkel javított biztonsági rések száma a Windowsban.
225 milliót keresett tavaly közpénzből Merkely Béla, a SOTE rektora
Közpénzes megbízásokból több mint kétszázmilliót keresett tavaly Merkely Béla.
Rendszerfejlesztés miatt állhatnak le az egyik hazai bank szolgáltatásai – ekkor kell számítani fennakadásokra
Rendszerfejlesztés miatt két alkalommal is átmeneti szolgáltatási szünetekre kell számítani az Erste Bank szolgáltatásainál október...
Milliárdokat akartak ellopni az Erste ügyfeleitől, ennyi pénzt sikerült megmenteni
21 ezer kísérlet történt, az Erste szerint csak az első fél évben 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni a csalók.
Soha nem fogyott el ilyen gyorsan a mobiltelefonok tárhelye, mint mostanában: az ok összetettebb, mint hinné
Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk a technológiai fejlődés megszakítás nélküli ritmusát, amely a tárhelykapacitás folyamatos...
Most különösen résen kell lenniük az autósoknak, könnyen baj lehet
Ősszel különösen veszélyes lehet a vakító napsütés az utakon.
Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika
Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban...
Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl
Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások...
Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban
Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






