Ezt olvasta már?

0

Sikerrel zárultak a KTT első baranyai építőtáborai

Augusztus végén Baranyában került sor a Közösség-Tér-Település (röviden KTT) képzési programjának első saját építőtáboraira.

Tavaly ősszel 29 diák vágott bele abba a gyakorlati programba, amely elsősorban közösségszervező és építész hallgatókkal dolgozik országszerte magyarországi kistelepülések fejlesztésén. A KTT legelső évfolyamába összesen hét felsőoktatási intézmény kilenc karáról érkeztek a programba a hallgatók.

A mostani építőtáborokat tehát közel egy éves felkészülési idő és hosszas előkészületi, tervezési szakasz előzte meg. Az első évfolyamos hallgatók részt vettek egy intenzív alapozó táborban és ezt követően a programhoz csatlakozó kistelepüléseken folyamatosan közösségi tervezőműhelyeket tartottak a lakosokkal együtt. A cél az volt, hogy a résztvevő településeken olyan új projektek jöjjenek létre, amelyek valóban a helyi lakosok igényei mentén születnek meg, s funkciójukban igazodnak a helyiek mindennapi életéhez, az ott élők napi ritmusához és tevékenységéhez.

“A program elengedhetetlen része az építések helyszínéül szolgáló település(rész)ek lakosaival való, számos alkalomból álló közös gondolkodás és tervezés, amelynek keretében meghatározásra kerülnek a közösségi igények és szükségletek, többek között azok, amelyekre egy-egy faépítmény (vagy más, egy hét alatt megvalósítható építési-építészeti folyamat) lehet a válasz.” – mondta Beke Márton, a KTT egyik alapítója, ötletgazdája.

A közös munka mostanra az utolsó fázisához ért, melynek keretében a KTT hallgatói és a helyiek Magyaregregyen és Martonfán egy héten keresztül együttes erővel hoztak létre olyan építményeket, amelyek közösségi teret biztosítanak az ott élők számára.

Magyaregregyen a Csepp park újult meg. A tervek megvalósításán a KTT részéről mintegy 15 fő (hallgatók és mentoraik, valamint önkéntesek) dolgozott éjt nappallá téve, hogy a szombati napon a falu sikeresen felavathassa saját, új közösségi terét. Az új kültéri pihenőt Patak Party névre keresztelték a résztvevők. A martonfai csapat a Fölsőkúti Pihenőt alakította ki a tábor hetében. Itt egy olyan park létesült, amely több generáció közös együttlétére ad lehetőséget. A megvalósításban több, mint harminc martonfai lakos vett részt, a KTT 14 képviselőjével (hallgatókkal, mentorokkal és önkétesekkel) együtt.

A KTT legelső építményeit azóta mindkét településen használatba vették az ott élők. Így tehát, az első évfolyam baranyai hallgatói gárdája sikerrel zárta a képzési programot.

A program hamarosan újra várja a jelentkezőket, hogy a második évfolyammal új régiókban, új településeken vághasson bele a közösségi tervezésbe és fejlesztésbe a KTT csapata. www.kozossegtertelepules.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0