Ezt olvasta már?

0

Simon Wintermans újra teker, de már pécsi polgárként

Ismét kerékpáron teszi meg az Európa Kulturális Fővárosok közötti távolságot Simon Wintermans. Az idei kerékpárút a finn Turkuból indul, Helsinkin és Szent-Péterváron keresztül az észt fővárosba Tallinnba. Az orosz vízum még hiányzik, ha nem lesz meg keddig, le kell rövidíteni az utat.

Tavalyi 6600 km hosszú, sikeres Essen-Pécs-Isztambul közötti EKF-utazása után, Simon Wintermans úgy döntött, hogy mostantól minden évben pécsi polgárként próbálja összekötni a mindig változó EKF városokat. Ezért idén a finn Turkuból teker kerékpárral az észt Tallinnba.

Mivel nagyon jól sikerült előző évi túrája, Simon úgy döntött: mostantól minden évben szeretné összekötni az Európai Kulturális Fővárosokat kerékpárral. – Nem fogok unatkozni, főleg az oroszoknál, akik annyira bizalmatlanok, hogy csak úgy adtak vízumot, ha még a tervezett lélegzetvételeimről is beszámolok előre - mondta a Pécsi Napilapnak Simon Wintermans, aki szerint idén rövidebb lesz a túra, ráadásul hegyek sem állják útját. A táv most 2500 km amivel tervei szerint 2-3 hét alatt végez. – Még nincs meg az orosz vízumom, nem tudom, miért akadékoskodnak, hiszen csak biciklizek. Amikor közöltem, hogy kerékpáron érkezem, nem hittek a fülüknek, ilyen rendhez és fegyelemhez szokott nagyhatalomban ez nem így működik. Azon még jobban kiakadtak, amikor azt mondtam, hogy nem tudom előre megmondani, hogy hol fogok aludni. Végül a szentpétervári holland követség meghívólevele kellett ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak velem, de még így sem biztos hogy meglesz időre a vízum – tette hozzá nevetve Simon.

Képek Simon tavalyi útjáról (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Simon Wintermans vasárnap indul Pécsről Révfülöp érintésével Ferihegyre. A Balaton parton a Magyar Televíziónak fog élő interjút adni, majd tovább teker a főváros irányába. A turkui repülője kedden indul. Kalandos útjáról hetente beszámolunk.

PNL/FG







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Történelmi nap a piacokon: hatalmas pluszban zárta a SpaceX az első kereskedési napját

Ma indult a kereskedés a SpaceX részvényeivel a Nasdaqon, miután a cég végrehajtotta minden idők legnagyobb részvénykibocsátását. Az...

Eltávolítják négy magyar titkosszolgálat vezetőjét

Felmenti a miniszterelnök négy magyar titkosszolgálat vezetőjét - derül ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből.

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A...

Magyar Péter felmentette a titkosszolgálatok vezetőit

Ez a péntek este megjelent közlönyből derült ki.

Bódis Krisztát és Radnai Márkot is kormánybiztosnak nevezték ki

A péntek esti Magyar Közlönyben lett hivatalos a kinevezésük.

Több mint negyven helyettes államtitkárt menesztett Magyar Péter

A távozó helyettes államtitkárok között van Szalay-Bobrovniczky Vince és Csampa Zsolt is a Magyar Közlönyben megjelent kormányfői...

Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit

A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.

Németh Zsolt szerint félfordulatra van szüksége a Fidesznek

A Fidesz-kormány „túltolta” az Európa-ellenes politikát, Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség, és a Fidesznek vissza kell...

Most jelent meg a közlönyben: Magyar Péter kirúgott négy nemzetbiztonsági vezetőt

A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozatok alapján több vezetőt is felmentettek tisztségéből június 13-i...

Zelenszkij levette az Ukrajnában védett kisebbségi nyelvek listájáról az oroszt

Kijev még 1996-ban csatlakozott a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájához, tavalyelőtt azonban az ukrán törvényhozás...

Magyar Péter kirúgta négy nagy titkosszolgálat vezetőjét

Egyvalakit kivéve szombati hatállyal.

Szép emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Az ázsiai tőzsdék pénteken meredeken emelkedtek, miután Donald Trump egy Iránnal kötött békemegállapodásról beszélt, de a vezető...

0

Sport

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

0






0