Ezt olvasta már?

0

Sok meccs van még hátra, bármi lehet - interjú Csirke Ferenccel

A férfi kosárlabda bajnokság túl van az alapszakasz felén, a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben a tabella első felében helyet foglaló PVSK-Veolia vezetőedzőjével, Csirke Ferenccel, a csapat eddigi szerepléséről beszélgettem.

Nem véletlenül írtam a felvezetőmben, hogy a tabella első felében vagyunk, hiszen napról-napra, akár fordulóról-fordulóra egy-két helyet eshet, de előre is léphet egy csapat. Érdemes-e egyáltalán jelen pillanatban számolgatni?

Lehet, de szerintem nem érdemes. Nagyon sok mérkőzés van még hátra. A felsőházba jutás is nehéz lesz. A középszakasz után lehetünk akár hetedikek, de ha megverjük a második helyezettet, akkor négyben vagyunk. Ugyanakkor, ha ötödikként kikapunk a negyediktől, a hatodik helyezett győzelme esetén, mi csúszunk eggyel hátrébb. Azért mondom, a bajnokság jelenlegi szakaszában még korai számolgatni. Erős csapatokkal játszunk, de meg kell nyerni azokat a hazai meccseket, melyek ma nyerhetőnek tűnnek.

 

A héten légiós csere volt a csapatnál. Ki az aki, érkezett, és ki távozott? Egyáltalán miért volt szükség erre a lépésre? Változik-e a taktika, és a játékunk ezzel a lépéssel?

A kanadai illetőségű Ryan Wright jött hozzánk, ő center, 208 cm magas. Tőle egyértelműen a belső játékunk javulását, és a palánk alatti szituációk jobb megoldását várom. És azt, hogy nagyobb tere legyen a külső dobásainknak. Finnországban éppen felszabadult, és mi gyorsan léptünk, Igor Kesar helyére érkezett. Sajnos, ő nem tudta a hozzá fűzött reményeket beváltani, és ez nem biztos, hogy az ő hibája, de amikor őt idehoztuk, némileg kényszerhelyzetben voltunk. Az első néhány meccsen jól is játszott, majd az ellenfelek kiismerték a játékát, és akkor, már nem ment olyan jól neki. Ebből az következett, hogy a csapatjátékunk könnyen kiismerhetővé, egysíkúvá vált. Az elválást megbeszéltük vele, és ő megértette, hogy azt, amit mi szeretnénk tőle látni, arra ő nem képes.

A csapat olykor hullámzónak tűnő, de nyilván sok tényezőtől befolyásolt, és részben talán látszólagos rapszodikus teljesítménye, ha van ilyen, miből adódik?

Erre az a válaszom, hogy a hullámzás még másik hét csapatnál is elmondható, ami abból adódik, hogy nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság. Azt is lehet mondani, hogy idegenben sehol sem vagy esélyes. A másik ok lehet, hogy nagyon egy síkon mozog a játékunk, kevés pozíciós játék van, a légiós cserével, ezen próbálunk meg változtatni.

 

A csapatok egy részénél nagy mozgások vannak. Játékosok jönnek, mennek. Úgy csereberélik a légiósokat, ahogy a pénztárca engedi. Érdemes ebbe a versenybe beszállnunk, egyáltalán be tudunk-e szállni?

Nem biztos, hogy be kell, és hogy be tudunk szállni! Amikor az ember a bajnokság kezdete előtt megtervezi az évet, akkor az abban a pillanatban fennálló állapottal tervez. Menet közben viszont változik a helyzet, amelyet elég nehéz lekövetni. A Kaposvár már három légióst cserélt. Csak mondom a Falco-tól elment Govens, majd most visszatért. A Jászberény is extra módon megerősödött. Én megpróbálok úgy összerakni a csapatot, hogy ne arról szóljon a PVSK, hogy pályán van őt légiós. Mi ügyelünk arra, hogy a magyar játékosok is játszanak. Ahogy mondtad, jönnek-mennek a játékosok. Én azt mondom, maradjunk a realitás talaján, hiszen elég nehéz lekövetni a különböző mozgásokat.

 

Ebben az évben 100 éves lesz a PVSK. Mi volt az eredeti célkitűzés, és ehhez képest most hogyan látod annak megvalósítását?

Az eredeti célkitűzés az volt, hogy nyerjünk minél több mérkőzést, legyen több szurkolónk, és próbáljunk meg előrelépni a tabellán. Ez természetesen még elérhető, hiszen sok mérkőzés van hátra. Mi mindent el fogunk követni azért, hogy jól szerepeljünk.

 

Forrás: pvsk.hu (Nyilas László)

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Debütáltak a virtuális lapok a futballban.

Újabb történelmi pillanat, ezúttal Uruguay-ból...

Így tartsa életben a bazsalikomot a lakásban egész télen

Bár a kinti hideg beköszöntével sokan búcsút intenek a friss fűszernövényeknek, a bazsalikomról télen sem kell lemondanunk. Néhány...

Kirabolták a Megafon irodáját

Két gépet vitt el a délutáni tolvaj Óbudán Fényes nappal rámolta ki egy ismeretlen tettes...

Magyar Péter: „Az orosz elnököt leszámítva” mindenkit meghívtunk az október 23-i megemlékezésre, de nem hiszem, hogy Zelenszkij eljön

A miniszterelnök szerint a migrációs bírság kiszabása méltatlan, az amerikai-orosz dízelmegállapodás pedig még jól is jöhet...

Szankciók: Putyinnak jókora ajándék hullott az ölébe Trump egyetlen aláírásával

Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.

Felfüggeszti budapesti járatait a Hainan

A kínai légitársaság más európai útvonalait is megritkítja.

Dohos, nyirkos szagú törölközők: ez a hiba okozza a szagot, és szinte mindannyian elkövetjük

Ősszel egyre gyakrabban fordul elő, hogy törölközőnk dohos, nyirkos szagúvá válik. Pedig egyszerűen tudjuk megszüntetni az okokat.

Nem is hinnéd, mit tesz a testeddel a majoránna

A majoránna nemcsak magyar konyhánk egyik gyakran használt, népszerű fűszere, de nagyon egészséges növény is. Mutatjuk jótékony hatásait.

Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy,...

Hivatalos: megvan, kik játsszák a főszerepet a True Detective ötödik évadában

Hivatalosan is bejelentették a True Detective ötödik évadának főszereplőit. Nicolas Cage és Antonio Banderas csatlakozik az HBO...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0