Ezt olvasta már?

0

Sokan tartoznak nagy összeggel, tartósan az adóhatóságnak

Tavaly év végén 3022 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal, továbbá 2097 vállalkozás egyenként több mint 100 millió forinttal 180 napon keresztül, folyamatosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. - Pécsi Napilap -

Az adóhatóság negyedévente teszi közzé a tartós adósok listáit, amelyek csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vállalkozók esetében az adószámot tartalmazzák, a fennálló tartozás összegét nem ismertetik.

A listán szereplő magánszemélyek közül 29 lakcím nélküli. A 2097 vállalkozás közül 540 működő, illetve csődeljárás alatt álló gazdálkodó, 760 kényszertörlés, 753 felszámolás, 44 pedig végelszámolás alatt áll.

A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 30,22 milliárd forinttal, a cégek a 100 milliós küszöbbel 209,7 milliárd forinttal tartoztak 2016. december végén, együttes minimális tartozásuk mintegy 239,9 milliárd forintra rúgott. A valóságos tartozások azonban sok esetben ennél jóval nagyobbak, hiszen vannak milliárdos tartozású cégek és olyan magánszemélyek is, akikkel szemben százmilliós követelése van az adóhatóságnak.

A cégek között továbbra is gyakorlatilag valamennyi ágazat fellelhető, a listán építőipari, ingatlanforgalmazó, szállítmányozási, borászati, kereskedelmi, logisztikai, marketing vagy például gyógyszergyártó vállalkozás is megtalálható. Jó ideje a tartós adósok között van például a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt. és a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., amelyek felszámolás alatt állnak. A tartós adósok közé tartozik többek között a bodajki Studentka Work Iskolaszövetkezet, a mándoki Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola, a bajai, kényszertörlés alatt álló MELÓRA Eötvös József Főiskola Iskolaszövetkezet és a budapesti Hétfő Alapítvány is.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben a népszerűségi versenyben

Akadt már népszerűbb miniszterelnök(-jelölt) Magyar Péternél, de akkora előnye, mint neki 1994 óta senkinek sem volt.

Kínosnak tartották és leírták őket, ezek a lakberendezési trendek mégis visszaküzdötték magukat idén

A lakberendezési trendeknek van egy egészen sajátos, ciklikus tulajdonságuk: időről időre visszatérnek. Ami az egyik évtizedben a...

Tragikus véget ért a keresés: megtalálták az idősotthonból eltűnt férfi holttestét

Tragédiával zárult a Kisteleki idősotthonból október 12-én eltűnt 70 éves férfi felkutatására indított nagyszabású keresőakció. Az...

Magyarok is szerepelnek Baba Vanga hátborzongató jóslatában – Itt a pontos évszám a világvégére?

Egy 2026 novemberére szóló, földönkívüliekkel kapcsolatos jóslat miatt került ismét a figyelem középpontjába Baba Vanga neve. A...

Visszatértek a statement farmerek – ezek a darabok landoltak a kívánságlistámon

A farmer örök alapdarab, de idén ősszel nem feltétlenül a legegyszerűbb fazonokkal lehet a legnagyobb hatást elérni.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok...

Zokogva mondta ki Laci a döntését Mayának a Házasság első látásra végén

A Házasság első látásra utolsó előtti adásában Maya és Laci számára is elérkezett a nagy döntés pillanata.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Összeomlott a belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás Budapest kórházaiban

Gondok vannak a fővárosi egészségügyi ellátásban, a sürgősségi osztályok működését is komolyan akadályozza a probléma. Mi...

Krug Emília műsora fél év után véget ért: váratlanul adásban búcsúzott

Krug Emília a műsor végét váratlanul az adásban jelentette be.

Trükkös módokon költözhet el Svájcból a legnagyobb svájci bank, ha nem tágít a parlament

A UBS készenléti terveket dolgoz ki arra az esetre, ha a svájci törvényhozás szigorítaná a tőkekövetelményeket – a bank akár a...

0

Sport

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

0






0