Sportoló volt a Maxiban halálra késelt fiatal
B. Dánielt (†21) a PVSK Dzsúdó szakosztálya és a Pécsi Küzdősport Egyesület versenyzőjét gyilkolták meg a belvárosi szórakozóhelyen. A sportoló az utóbbi években MMA versenyeken vált ismertté. A gyilkos elmenekült, úgy tudjuk, hogy a rendőrség a Feki becenevű F. Lászlót keresi. Megrázó képek.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
A Pécsi Napilap információja szerint a sportolóval egyetlen késszúrással végzett gyilkosa, F. László. A férfi holtestét a belvárosi szórakozóhely mellékhelységében találták meg szombat délután. A rendőrség késő délutánig helyszínelt a Maxi Clubban, ahol a férfi éjszakánként kidobóként dolgozott.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen kora délután két személy szóváltásba keveredett egymással, melyből tettlegesség lett, ennek során az egyik férfi a helyszínen életét vesztette. Lapunk úgy tudja, hogy a gyilkos egy társasággal volt a klubban, majd amikor ők elmentek, kettesben maradt az áldozattal. Összevesztek, majd miután kibékítették egymást, az elkövető hidegvérrel hátba szúrta az áldozatot, annak a szívét találva el. Értesülésünk szerint a gyilkos több évet töltött börtönben súlyos testi sértés miatt.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Az elkövetőt még keresik a rendőrök, mert a gyilkosság után elmenekült a helyszínről, szemtanúk szerint gyalogosan menekült a Széchenyi tér felé az Irgalmasok utcáján. A szórakozóhely környékén több bankfiók kamerája is felvette a gyilkost. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért vesztek össze. A szórakozóhely tulajdonosa a helyszínen csak annyi mondott lapunknak, hogy az áldozat a legjobb barátja volt, de ismerete a gyilkost is, akit csak nyomdafestéket nem tűrő szavakkal jellemzett.
PNL/FG
hírek innen, onnan
Maresca négy kedvenc sztárját vinné át a Chelsea-től a Manchester Cityhez
A cél egy gyorsan működőképes, jól ismert alapokra épülő csapat kialakítása.
Masszázzsal verte át az embereket, majdnem 3 millió forintot kaszált
A vádlott letartóztatását kihallgatása után elrendelték.
Mérgező anyagokat találtak az összes vizsgált tamponban: az organikusnak hirdetett termék sem kivétel
Tizennégy márkát vizsgáltak meg a kutatók.
Vádat emeltek a 16 éves fiú ellen, aki egy kaposvári mosdóban erőszakolt meg egy védekezésre képtelen lányt
Módszeresen leitatta, majd egy mosdófülkében bántalmazta a magáról alig tudó 14 éves lányt.
Előléptetés és fegyelmi egyszerre: kabinetfőnök-helyettes lesz Pálinkás Szilveszter
Ruszin-Szendi Romulusz mellett kabinetfőnök-helyettesként folytatja Pálinkás Szilveszter százados az új honvédelmi vezetésben. A...
Sziporkázóak és sokoldalúak: ezért inspiráló az Ikrek jegyűek életszeretete
Egy Ikrek mellett sosem unalmas az élet, hiszen a jegy szülöttei minden pillanatban készek felfedezni valami újat.
Kékbe borult a határ: virágzik az olajlen, a mezőgazdaság egyik legkülönlegesebb növénye
A kékbe borult lentáblák nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem értékes élelmiszer-alapanyagot is adnak.
Magyar Péter megoldja? Öt módon tölthető fel a Velencei-tó
A Velencei-tó hónapokon belül kiszáradhat: az agárdi vízmérce 66 centimétert mutat. Öt vízpótlási koncepció létezik, pár száz...
Súlyos ügyben fogott össze Magyarország és Ausztria – azonnal reagáltak a helyzetre
Hétfőn kezdi meg munkáját az a magyar–osztrák bizottság, amelynek feladata a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés körülményeinek...
Egy Cybertruck tulaj tényleg azt hitte kétéltű az autója
Az Egyesült Államokban egy Tesla Cybertruck vízbe hajtva süllyedt el, de nem baleset miatt: a sofőr szándékosan célozta meg a hullámokat.
Döbbenetes rakományt fogtak az M3-ason
Rutinellenőrzésnek indult, több mint 2 tonnányi illegális anyagot találtak a túlsúlyos furgonban az egyenruhások.
III. Károly király halálhírét mondta be egy hiba miatt a brit rádió
A Radio Caroline egy számítógépes hiba miatt tévesen aktiválta az uralkodó halála esetére szóló vészprotokollját. A bejelentés...
Sport
Eldőlt: osztályozóra kényszerülhet a Liverpool, vagy akár Tóth Alexékkel együtt is BL-be mehet
Az Aston Villa Európa-liga-győzelme nagy hatással van a Premier League utolsó fordulójára.
Brutálisan nagy gólt lőttek az Európa-liga döntőjében
Az Aston Villa tízese nagyon nagy gólt szerzett.
Megvan Mourinho első kiszemeltje, a Bayernnél reagáltak arra, hogy terveznek-e "sztárigazolást" a nyáron - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Sokan letörölték volna a futballtérképről, ez a klub lehet a kormányváltás egyik nyertese
Révész Attila szerint az Aranycsapat után a mostani a magyar foci második aranykora.
Drága mulatság volt a törököknek Csoboth kölcsönvétele - 170 millió forint jár a magyar szélsőnek
Sajtóhírek szerint Csoboth Kevin FIFA-hoz fordult, miután félreállította a török klubja. Most 25 millió török líra jár a magyar támadónak.
Az UEFA drámaian átalakítja az európai labdarúgást, Szoboszlaiékra merőben új kihívás vár
A következőn világbajnokságra már így juthatnak ki a mieink.
Budapest világbajnokaival rajtol a rég várt esemény, amely tönkreteheti a sportot
Las Vegasban majdnem ötven klasszis versenyző küzd meg az egymillió dollárt fizető világrekordokért.
EL-döntő: Emery ötödször is a csúcsra ért, az Aston Villa szépségdíjas gólokkal simázta le a Freiburgot - videó
Az Aston Villa 3-0-ra legyőzte az SC Freiburgot az Európa-liga szerda esti döntőjében, Isztambulban.
Fradi: Egy játékos távozásáról már tárgyalnak, a csapat "nagyjából megvan" - részletek
Hajnal Tamás sportigazgató szerint az elmúlt évektől eltérően ezúttal kivárnak a keret véglegesítésével az NB I-ben sorozatban hét bajnoki cím után ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes Ferencvárosnál.
Mellélőttek: A Fradi Európa Liga-útja gyötrelem lesz, nem sétagalopp
Bár sokáig úgy tűnt, hogy az Aston Villa Európa Liga-győzelme és esetleges ötödik helye a Premier League-ben kedvező helyzetbe hozhatja a Ferencvárost az EL-főtáblára jutásért folytatott harcban, időközben kider
Európa-liga-döntő: Sallai korábbi klubja asszisztált Isztambulban az angol sikerhez
Az Aston Villa és a Freiburg csapott össze a második számú kupasorozat végjátékában.
Rossi reagált Nikitscher kifakadására: "Lehet, hogy kicsit félreérthetően fogalmaztam"
Marco Rossi elmondása szerint nem volt célja, hogy túlzott kritikával illesse Nikitscher Tamást, ugyanakkor elismerte, hogy félreérthetően fogalmazott a középpályás kapcsán.
Bulvár
Visszavonnák a Fidesz egyik legbosszantóbb döntését: átalakul a vidéki igazgatás
A váltás nemcsak elnevezésbeli módosítást jelentene, hanem a hatáskörök újrafelosztását is.
Soha ennyire megalázó videó még nem készült Mészáros Lőrincről, a Fidesz bukása után mindent szabad
Elszabadult az alkotók fantáziája, Molnár Áron mégsem vonult vissza.
Azonnali bejelentéseket tett Lengyelország Magyarországról – jönnek a részletek
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Lengyelország és Magyarország érdekei „majdnem teljesen egybeesnek”, és a két ország kapcsolatában az elmúlt időszakban tapasztalt megtorpanást nem a két nép közötti k
Azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem a csütörtök hajnali balesetről
Közlekedési baleset történt csütörtök hajnalban az M3-as autópályán, Gyöngyöshalász térségében, ahol egy mikrobusz ütközött neki egy nyerges vontatónak a Budapest felé vezető oldalon.
Eltűnt a kislány a bevásárlóközpontban: Amikor az anyja meglátta, leesett az álla
Egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség is elég ahhoz, hogy egy áruházban szem elől tévesszük a gyermekünket, ám egy ötéves kislány esetében az ijesztőnek induló keresés egy olyan felejthetetlen és mulatságos jelene
Döbbenet a levegőben – 6 méterre voltak Moszkva vadászgépei a brit felderítő repülőtől
A harci gépek többször veszélyesen megközelítettek egy fegyvertelen brit felderítő repülőt a Fekete-tenger felett.
Elszólták magukat a lengyelek, nem erre számított Magyar Péter
Adam Szlapka kormányszóvivő a keddi kormányülést követő sajtótájékoztatón ismertette a magyar delegáció varsói programját. Csakhogy véletlenül elrontott valamit.
Ezt kéri Brüsszel Magyar Pétertől a pénzesőért cserébe – Interjú Szent-Iványi Istvánnal
Két politikailag kényes kérdésben kompromisszumra lesz szükség a Tisza-kormány részéről – erről is beszélt a külpolitikai szakértő.
N. Csaba megmutatta a Police-jelvényét, igazoltatott, falhoz állított, motozott, csak épp nem volt rendőr
Nem érdemes felnőttként rendőröset játszani, mert valódi letartóztatás lehet a vége.
„Egy nappal a halála előtt került kórházba” - Bálint Antónia megrázó vallomása édesanyja elvesztéséről
Bálint Antóniának négy órája volt felkészülni édesanyja halálára.
Teljesen beleesett a balos influenszer az egyik tiszás miniszterbe, szerelmesen nézett rá a férjezett nő
Azt hitted Radnai Márk, vagy Magyar Péter a Tisza legszexibb minisztere? Tévedsz, egészen másért vannak oda az emberek.
Mától sok nyugdíjas számíthat pénzre: 118 ezres utalás érkezik
A kifizetések ütemezése a választott kézbesítési módtól függően alakul a következő napokban.
blogmorzsák
Buda ostroma Bulyovszkyné Szilágyi Lilla leveleiben
A magyar sereg első hírmondói a város mellett táborozó II. hadtestből április 24-én lovagoltak be Pestre, a lakosság nagy örömmel fogadta őket.
Miért más a depresszió a férfiaknál és a nőknél?
Nem mindenkinél ugyanúgy jelenik meg.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






