Pécsi Napilap - Sting n nélkül - videó

Ezt olvasta már?


Sting n nélkül - videó

Finn szösszenetek

Akár egy képrejtvény megfejtése is lehetne az a finn énekes, aki a Stig nevet viseli. Karikatúra főszereplőjének biztosan elmenne, mert ilyen fizimiskával és termettel emlékezetes mindenkinek, aki meglátja. Énekelni tud, mozgása harmonikus, de valahogyan az egész, egyben eléggé gáz. Éppen ezért jó.


hirdetés

Stig legújabb klipjében country tudását csillogtatja meg, némi öniróniával fűszerezve. Egyébként is hajlamos a fickó a bohóckodásra, rapper korszakában kifejezetten erre építette a karrierjét. A közelmúltban azonban váltott, mert a nagyközönséghez szeretne szólni. Indult a finn Eurovíziós selejtezőn, ezért keresett olyan műfajt, ami többeket vonz, mint a rap. A legjobb háromba bekerült, de nem ő lett az első. Sebaj, talán majd jövőre!

Mostani dala a Puumaa mä metsästän (Pumára vadászom) már címében is irgalmatlan, ráadásul szlengben dalol a koma. A tánckar – jó finn szokás szerint – megmosolyogtató, bár, igazán összeszedetten lejtik a hölgyek az amerikás mozdulatokat. Hölgyek, nem lányok, mert aki alaposabban megfigyeli őket, az láthatja, hogy feltehetően családanyákat egyesítő hobbitánckar adhatta a látványt.

A klip két Stiget követ. Az egyik dalol és táncol, a másik egy karaoke bárban énekeli a dalt. A bárban Che Guevara tekint le a falról és főként lányok látogatják, akik csalódottan néznek a srácra, mert ő csak énekelni szeretne. Végül az egyik szőkének sikerülhetett ágyba csalni a nem épp férfiszépség Stiget, aki reggel sietve távozik a szöszi mellől. (A csajszinak még álmában is csókra áll a szája.)

Említést érdemel még a szám végén az a Kozsós mozdulat, amivel a cowboy lezárja a dalát, melyet a városi cowboy erőtlenül próbál utánozni. Ez igazán szép jelenet, meg az is, ahogyan hősünk a hajnali derengésben egyedül baktat egy helsinki utcán az újabb egyhangú nap felé.

 

N. J.








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Japán most még csak figyelmeztet a te ngeralattjáró-cirkálásért

A japán védelmi miniszter önmérsékletre szólított fel hétfőn "egy meg nem nevezett országot, amely tengeralattjárókat küldött Japán közelébe".

Halálosan megfenyegették az énekest

A Chris Brownt érintő életveszélyes fenyegetések miatt nyomoz a Los Angelesi Rendőrkapitányság (LAPD).

Kisebbre varrták a szókimondó férfi száját

Törölték a szókimondásáról ismert Jang Haj-peng kínai újságíró kurzusát a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén. Az egyik kínai szakmai portál közlése szerint ez valószínűleg felsőbb utasításra történt.

Perverz masszőr molesztálta Szepesi Nikit

Budapest Szepesi Nikolettet (25) karrierje során az ország egyik legtöbbre hivatott úszójaként tartották számon. Halmozta az érmeket, áradozott róla az edzője, a sajtó, az viszont titokban maradt, hogy a szupertehetség min men...

Több mint 100 ezer embert ölhetett meg Kony milíciája

Több mint 100 ezer ember meggyilkolásával vádolja az ENSZ a Joseph Kony ugandai hadúr által vezetett hírhedt fegyveres milíciát.

Egyszerűsített bankváltás: ők csatlakoztak

A Magyar Bankszövetség már átdolgozta a felügyeleti elvárások szerint azt az ajánlást, amit az egyszerűsített bankváltáshoz készítettek. Az alábbiakban olvasható, kik szerepelnek jelenleg a csatlakozók között.

Ahogy a bank fogva tart

A bankváltást kezdeményezők közül csak minden ötödik magyar járt sikerrel - derült ki egy uniós felmérésből. A PSZÁF részben ezért kezdett vizsgálódni az idén. Szabályokat is kidolgoztak, amiket - tudta meg az Azénpénzem.hu - a ba...

Véres bankrablás Izraelben

Egyelőre nem tudni, hogy bankrablásnak indult-e egy vérfürdőbe torkollott túszdráma az izraeli Beer-Sevában. Egy férfi válogatás nélkül tüzelt egy bankfiók ügyfeleire, túszt ejtett, akit végül elengedett, majd öngyilkos lett. Össz...

Mit keres közös fényképen Orbánnal? A börtönből üzent az elítélt

A Portik-Laborc bizottság tagjainak kell eldöntenie, hogy vizsgálják-e azt a fényképet, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök együtt pózol Magyar Róberttel. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi azt nyilatkozta, hogy a fén...

Bicskén jelentős viharkár, Békésban szőlőszem méretű jég

Egy bicskei ház lakói a vasárnap esti vihar idején éppen TV-t néztek, amikor hatalmas robaj mellett potyogni kezdtek a téglák a konyhába és az egyik szobába. A hattagú családból szerencsére senki nem sérült meg, de a ház tűzfala k...

Putyinnak behízelgő nyilatkozatot tett a világhírű színész

II. János Pál pápához, illetve François Mitterrand egykori szocialista francia köztársasági elnökhöz hasonlította Vlagyimir Putyint Gérard Depardieu francia színész, aki januárban orosz állampolgárságot kapott az orosz elnöktől. D...

Sport

Épül a csapat Miskolcon

A MOL Liga legutóbbi szezonjának egyik üde színfoltját a Miskolci Jegesmedvék csapata jelentette. Miskolcon a szisztematikus és alázatos munkának köszönhetően évről évre erős csapat épül, olyan amely immáron két éve meghatározó ta...

Kárász Anna a válogatott ajtaján dörömböl

Sok szempontból volt nagyon hasznos, hogy a szegedi kajak-kenu Világkupán a magyar válogatott igen népes csapattal képviseltette magát. Egyrészt a szövetségi kapitány képet kapott arról, hogy a keret tagjainak hogy sikerült a téli...

Tízgólos meccsen búcsúzott Ferguson, Beckham megsiratta a pályafutását

Gólkirály lett Van Persie és Ibrahimovic, Bale elképesztő nagy gólt lőtt ismét, az Atlético nyerte a "kártyapartis" kupadöntőt a Real ellen, Ferguson utolsó, 1500. meccs parádésra sikerült, a Milan három percre volt, hogy bedőljön...

Kedden javíthat a Pick Szeged

Szombaton Veszprémben megkezdődött a kézilabda NB I bajnoki döntője, melynek első mérkőzésén a Pick Szeged nagyarányú vereséget szenvedett a házigazda veszprémiektől. A szegediek az első játékrészben abszolút versenyben voltak az ...

Babos Tímea alaposan felkészült a Roland Garrosra

Május 22-én a selejtezőkkel kezdetét veszi az idény második tenisz Grand Slam tornája, a Francia Nyílt Bajnokság, ismertebb nevén a Roland Garros. Babos Tímea tavaly alanyi jogon főtáblás volt, ám idén kvalifikálnia kell magát, ho...

Szolnok-Alba döntőt rendeznek a kosárlabda NB I-ben

Kialakult a férfi kosárlabda NB I döntőjének párosítása. Elsőként a trónfosztásra készülő Alba Fehérvár jutott be a fináléba, miután 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Kaposvár együttesét. A Szolnok megszenvedett a döntőbe jutássa...

Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa Benítezt

Több szurkoló is végül fájó szívvel engedte el Rafa Benítezt a Chelsea éléről, többen transzparensekkel búcsúztak a spanyol szakembertől, akivel Európa Ligát nyert a klub.

Fábiánné Rozsnyói Katalin: Még nem elég erősek a fiaim

Nagyhatalommá nőtte ki magát a facebook. Elég volt megjelentetni Kiss István fényképét egy új összetételű férfi kajak négyesről, s máris beindult a találgatás, a variálás. A londoni ezüstnégyes helyére pályáznak? Vagy más is lehet...

Érsekújváron is készülnek a közelgő MOL Liga szezonra

A MOL Liga tavalyi idényének meglepetéscsapata kétség kívül a Érsekújvár volt. Az újonc gárda kiválóan kezdte az idényt és bár a hullámvölgyek nem kerülték el, az alapszakaszt a negyedik helyen zárták, így bejutottak a rájátszásba...

CrossFit: Kovács Lacee lett a legfittebb európai

Kudarc, sérülés, bírói túlkapás és a korlátozott lehetőségek dacára a magyar versenyző megállíthatatlannak bizonyult.

Börtönbe kerül a magyargyűlölő román futballmecénás, Gigi Becali

A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.

Bulvár

5 milliót kaphatsz felújításra - Most még nem késő pályázni

Szeretnél rendezett házban lakni? Akkor mindenképp tájékozódj, és pályázz a felújítási hozzájárulásra!

Nyilvánosságra kerültek a képek! Meztelenül állt modellt a magyar énekes sztárpá...

Galambos Dorina és Pély Barna éva- és ádámkosztümben pózolt.

Hirtelen lezúdult a jégeső: tömegkarambol - lezárták az autópályát

A Madridot Burgosszal összekötő autópályán összesen 45 autó futott egymásba.

Pedig 40 éves nincs! A népszerű színészt nagypapává tette tinédzser fia

Willi Herren német slágergyáros és színész 37 évesen lesz nagypapa.

Ez most vicc? Kötelező lesz szeptembertől az alfa állapot elérése az iskolákban

Változásokat vezetnek be a közoktatásban a tanév elejétől.

Szúnyoginvázió: íme, a leghatékonyabb tippek ellenük

Habár az általános szúnyoggyérítés - amennyiben szükségessé válik - a területileg illetékes önkormányzatok feladata, otthonunkban is meg kell küzdenünk a "betolakodó" példányokkal. Hogyan?

Kötelező lesz: szelektív hulladékgyűjtés

Nem is gondolnád, de az ötven felettiek élen járnak a szelektív hulladékgyűjtésben!

Heti horoszkóp május 20-tól 26-ig - Most érkezhet a szerelem

Ha szingli vagy, talán hozzád is a héten kopogtat be a nagy Ő. Nézd meg, mit ígérnek a csillagok!

Mindenki őt nézte! Lélegzetelállító estélyiben jelent meg a fiatal színésznő

Emma Watson gyönyörű ruhában érkezett a cannes-i filmfesztiválra.

Hamar behajthatók akár a 10-20 ezer forintos tartozások is

A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció.

A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak

A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában ...

Szorul a hurok a az adóelkerülők nyaka körül

Bizony lassan a végükhöz közelednek azok az idők, amikor még el lehetett dugni az adómentesen szerzett jövedelmet egy svájci számlán, vagy egy ciprusi garázsba bejelentett cégen keresztül lehetett milliárdokat tisztára mosni. Egyr...

blogmorzsák

Koleszból a toplistákra

Egy hétvégés kalandból most fordult komolyra a pulcsis geekek zenekarának sorsa.

Szembenézés és modernitás

A sikertelen emberek és népek szokása, hogy ezért valaki-valami mást hibáztatnak, ahelyett, hogy szembenéznének a valósággal.

Hőkamerás vizsgálattal termékbemutatóra

A vizsgálat természetesen elmaradt.

Az albi, ahol nem lehet felállni

Valamint csipketerítős centrifuga mint dohányzóasztal - a hét legérdekesebb hirdetései.

Duplán fizettették
a gyorspótjegyet

Sem a MÁV-Start, sem a GYSEV jegykiadó gépei nem lettek felkészítve arra, ha az utas mindkét társasággal utazik egy-egy út során.

A kisember a társadalom legalja

Valószínűleg mindenki ismeri őket: a kisemberek köztünk élnek.

Szerencsejátékkal a hazáért

Szerdán elfogadták a vámtörvény módosítását, mely a hosszú, forró nyár után bevezeti nekünk az áfa-lottót, hogy jobban induljon az ősz.

Mikor voltuk boldogabbak?

1960-ban vagyunk. Az állampártnak infó kell arról, hogyan vélekednek a hazánkba látogató nyugatiak az országról.

Nyitás a katolikus egyházban

Elindulhat egy hasonló erjedési folyamat, mint amely fél évszázaddal ezelőtt a Második Vatikáni Zsinathoz vezetett.

Heti Mutyimondó:
Magyarország elsimicskásodása

A jelenség egyik ismérve, hogy a különböző úgynevezett „pályázatokat” megsimicskázzák, vagy inkább szétsimicskázzák.

A jövő biztonsága

Milyen fejlődés várható a lakásvédelmi rendszerek, a vállalati biztonság és a térfigyelő kamerarendszerek területén?

Van esély a Dredd 2-re?

Mire kiderült, hogy a Dredd mennyire jó film lett, már késő volt, a film anyagilag óriásit bukott.

0