Ezt olvasta már?

0

Szabadegyetemi konferencia-sorozat indul Pécsett

Neves előadókkal indít szabadegyetemi konferencia-sorozatot szeptembertől a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézete „Mit jelent?" címmel. A sorozat célja alapvető fogalmak jelentésének tisztázása, hagyományaink és kultúránk mélyebb megértése.

Az első szemeszterben négy alkalommal, három, egyenként 20 perces előadás hangzik el egy-egy előre meghatározott fogalomról. Az előadásokat kötetlen beszélgetés követi. A rendezvénynek a nemrég megnyílt Magtár Látogatóközpont konferenciaterme ad helyet a pécsi püspökvárban. A sorozat nem szakmai jellegű, az előadások közérthetők lesznek, követésük nem igényel különösebb előismereteket. A rendezvény nyitott, a részvétel díjtalan.

Az első alkalommal, szeptember 30-án, szerdán 18 órától a „hit" fogalmáról beszél és beszélget Udvardy György pécsi megyéspüspök, Bagyinszki Ágoston OFM a Sapientia Hittudományi Főiskola tanára, és Heidl György a Keresztény Örökség Kutatóintézet igazgatója.

 

Mit jelent?

A SOROZAT FÉLÉVES PROGRAMJA:

 

1. Hit

Időpont: szeptember 30. (szerda) 18 óra

Előadók: Udvardy György megyéspüspök; Bagyinszki Ágoston OFM, teológus (Sapientia Hittudományi Főiskola); Heidl György eszmetörténész (PTE BTK – Pécsi Egyházmegye)

2. Remény

Időpont: október 21. (szerda) 18 óra

Előadók: Udvardy György megyéspüspök; Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát; Bodó Márta teológus, irodalmár, a Vasárnap és a Keresztény Szó főszerkesztője (Kolozsvár)

3. Szeretet

Időpont: november 25. (szerda) 18 óra

Előadók: Udvardy György megyéspüspök; Kellermayer Miklós sejtkutató, professzor emeritus (PTE ÁOK), Varga László plébános, általános helynök (Kaposvári Egyházmegye)

4. Irgalmasság

Időpont: december 9. (szerda) 18 óra

Előadók: Udvardy György megyéspüspök: Roska Péter teológus, plébános (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye); Takács Gábor teológus, plébános (Pécsi Egyházmegye)







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Azonnal dobja ki ezt a barackot, nagy baj van vele

A megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaz ez az aszalt sárgabarack kén-dioxidot, ami nagy bajt is okozhat, ezért visszahívják.

Egyre több fiatalnál diagnosztizálnak rákot – a kutatók sem értik, mi áll a háttérben

Egyre több 50 év alatti embernél diagnosztizálnak rákot. A fiatalok prosztatarákos megbetegedéseinek aránya húsz év alatt a...

Nehogy megegye! Óriási baj van a népszerű sárgabarack termékkel

Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután határérték feletti kén-dioxid-tartalmat mutattak ki...

Bűntudat nélkül nassolnál este? Ezt a 3 finomságot érdemes kipróbálnod

Érdekes tény, de az esti édesség utáni erős sóvárgás gyakran azt jelzi, hogy a szervezetednek hiányoznak bizonyos tápanyagok....

Tisza-kormány: Magyar Péter hamarosan interjút ad, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a...

Egy centit emelkedett csak a Balaton vízszintje: semmit sem ért az eső?

A hétvégi eső után látványosabb változást is várhattunk volna a Balatonnál: október 12-én az átlagos vízállás mindössze egy...

Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész

Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.

Magyar Péter bejelentése: Történelmi mélyponton a Duna Paksnál, de működik az erőmű

A folyó rekordalacsony szintje ellenére a mederküszöbbel eddig soha nem látott, 61 centiméteres duzzasztást sikerült elérni a...

Robban a bomba a Házasság első látásra utolsó közös vacsoráján

Bőven tartogat még meglepetéseket a Házasság első látásra reality a nézők számára: elérkezik az utolsó randi a döntés előtt,...

Időjárás: Szinte mindenhol kisüt a nap, de ezen az országrészen marad a borús idő

Csendes, többnyire derült kedd estére és napos, alapvetően száraz szerdára készülhetünk. A fagyzugos területeken hajnalra erősebb...

Fordulat a Jeszenszky Gézáék elleni támadás ügyében, megváltozott a bíróság döntése

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék kedden megváltoztatta az elsőfokú végzést, és egy hónappal meghosszabbította annak a...

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?

Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.

Bulvár

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe

0






0