Ezt olvasta már?

0

Szakma, részszakma, szakmairány – mik ezek?

A régi OKJ megszűnésével egy teljesen új szakképzési rendszer jött létre. Sokan féltek ekkoriban, hogy eltűnnek a jó képzési lehetőségek, azonban szerencsére nem így lett. Sőt, sokkal átláthatóbb és rugalmasabb lett a szakképzés, és még felnőttként is könnyű új szakmát szerezni.

 

Aki érdeklődik e lehetőség iránt, annak a TanfolyamGURU.hu oldalán érdemes nézelődnie, ahol a tanfolyamok Budapest és más települések szerint is kategorizálásra kerültek, de szakmacsoportok alapján is lehet keresni. Nézzünk is pár konkrét példát!


Állatgondozó

 

Ha valaki szereti az állatokat, és szívesen dolgozna olyan területen, ahol az ő ellátásukról kell gondoskodni, akkor jól teszi, ha állatgondozó képzésre jelentkezik. Itt megtanulhatja például, hogyan kell a szarvasmarhát, a juhot, a kecskét, a sertést vagy a baromfikat etetni, gondozni, de azt is, hogyan kell az állattartáshoz szükséges gépeket működtetni.

 

Aki vidéken kíván dolgozni, esetleg saját maga szeretne egy farmot létrehozni, annak érdemes beiratkoznia. Budapesten a 13. kerületben például biztosan indul ilyen képzés, de az ország több más településén is.

 

Két hónap alatt elvégezhető a tanfolyam, a végén pedig részszakmát szerezhetünk. De mi is ez pontosan?

 

Részszakma és szakma

 

Az új szakképzési törvény értelmében bizonyos szakmákon belül szerezhetők részszakképesítések is, ez több okból is jó. Egyrészt valakinek ez is elegendő lehet, és ilyenkor sokkal rövidebb idő alatt végezheti el a tanfolyamot, másrészt, ha nagyon megterhelő lenne számára a tanulás a teljes szakma megszerzéséhez, akkor sem veszik kárba az addigi erőfeszítése.

 

A részszakma megszerzésével már el lehet helyezkedni bizonyos területeken, és később akár folytatni lehet a tanulást anélkül, hogy újra minden órát végig kellene ülni.

 

Az állatgondozó képesítés a gazda részszakmájaként elfogadott. Ha tehát valaki bővítené tudását, akkor a mezőgazdaság és erdészet ágaztba tarozó gazda szakmát szerezheti meg, ezen belül pedig több szakmairány közül is választhat:

 

  • Állattenyésztő
  • Lovász
  • Növénytermesztő

 

Mindig az adott képzőintézményben kell érdeklődni, melyik szakmairányt indítják az érdeklődők függvényében.

 

Mi a feltétele a jelentkezésnek?

 

A legtöbb képzésnél a jelentkezés feltétele az érettségi megléte, azonban épp az állatgondozó esetén ez nincs így. Ide alapfokú végzettséggel is be lehet iratkozni. Ha valaki minél előbb munkához szeretne jutni, akkor például az állatgondozó részszakma megszerzésével kaphat állást akkor is, ha csak a 8 általánost végezte el.

 

A felnőttképzési intézményekben gyorsan meg lehet tanulni az ide kapcsolódó ismereteket, két hónap alatt is lehet végezni, míg az iskolarendszerű oktatásban egy évbe is telhet mindez. A budapesti felnőttképzési intézmények is tudnak biztosítani gyakorlati helyet, így ez sem lehet visszatartó erő.

 

Több olyan szakma is van egyébként, ahol részszakma is szerezhető, és vannak emberek, akiknek ez épp elég. A TanfolyamGURU.hu oldalán minden hasznos információt megtalálsz ezzel kapcsolatban.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Több száz méteres füstoszlop: pokoli tűz pusztít egy ipari üzemben Essexben

A szemtanúk szerint olyan volt, mintha bomba robbant volna.

Pártszakadás a Fidesz lengyel szövetségesénél: A volt kormányfő is otthagyja a pártot

A Jog és Igazságosság (PiS) pártból távozik Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök, miután nem írta alá a Jarosław Kaczyński által...

Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben

Az egykori független képviselő egy hozzá eljutott levél alapján nevezte NER-es kislovagnak Divinyit, és kötött össze vele...

Jönnek az új bankjegyek, bárki szavazhat róluk

Változtatna is az EKB az euróbankjegyeken, meg nem is. Most úgy döntöttek, szóljanak bele az uniós állampolgárok.

Újranyitná a kormány a Planetáriumot

A Népligetben álló épület 2017 óta zárva van és pusztul, a kormány új funkciót szeretne neki találni, és több mint hatmilliárd...

Jó hír a Revolut-felhasználóknak: így maradhatnak ingyenesek az utalások

Kiderült, hogy a Magyarországon is milliók által használt Revolut, ami hamarosan fióktelepet nyit hazánkban, rejt magában egy megoldást,...

Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárd forintot utaltak már vissza a kiosztott NKA-s forrásokból

A miniszter szerint előbb-utóbb másoknak is eszébe fog jutni, hogy jobb visszautalni a pénzt, mielőtt a vizsgálat esetleg rájuk is kiterjed...

Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek

Tarr Zoltán szerint már a 2,5 milliárd forintot is meghaladhatja az az összeg, amit a kulturális alap támogatási keretének nyertesei...

Nézte a sok turista, ahogy rendőrhajó ütközik a legendás hídnak, sérültek is vannak

Nekiütközött a brit folyami rendőrség egyik hajója a Temzén átívelő Westminster hídnak London központjában pénteken, öt rendőr...

Kemény napja volt ma a hegyimentőknek: egymás után kellett lehozni a sérült, elakadt túrázókat a Börzsönyből

Három mentési akció is volt pénteken a Börzsönyben. A híres Remete-barlangnál rossz helyen mászott két fiatal, és alpin technikával...

Felismerhetetlenre torzították az arcát: így tért vissza a kamerák elé Johnny Depp – videó

Olyan formában tért vissza a nyilvánosság elé mindenki Jack Sparrow-ja, Johnny Depp, ahogyan még egyetlen rajongója sem láthatta a...

Divinyi Zsombor kinevezése elmaradt, noha 94 pályázó közül jelölték – A revizor és a kinevezés előtti tekintély

Divinyi Zsombort július elején még az Országgyűlés Hivatala főigazgatójának jelölték, ám a hivatal szerint végül megállapodás és...

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját

Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.

Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának

50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.

A Fradi Joseph-duplával nyerte meg az idegenbeli El-selejtezős meccset

A Ferencváros idegenben győzött az Európa-liga selejtezőjében.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben

A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz

Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

0






0