Ezt olvasta már?

0

Száz fölé nőhet a baranyai focicsapatok száma

Nem csak a Bajnokok Ligája, vagy éppen a közeledő Európa-bajnokság miatt népszerű a futball. Ahogy mondják, minden a „végeken” dől el, mennyire sikerül a kistelepüléseken mozgósítani gyerekeket, fiatalokat. Baranyában jó úton járnak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség három program mentén indult el a futball népszerűsítése érdekében, az amatőr futballt igyekeztek olcsóbbá tenni, a tömegbázist szélesítenék és az infrastruktúrát fejlesztenék.

- Az amatőr futballhoz kapcsolódó költségek közül azokon tudtunk mérsékelni, amelyek a szövetség hatáskörébe tartoznak – mondta ifj. Bogyay Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya megyei igazgatója. – A tagdíjak, játékvezetői díjak, átigazolási díjak, nevezési díjak, pályahitelesítési díj és versenyengedély díj esetében kilencven százalékot mérsékeltünk, azaz egy, a legalacsonyabb osztályban induló csapat 600 ezer forint helyett csak hatvanezret fordít egy évben ezekre a költségekre. Ezen felbuzdulva igyekeztünk új csapatokat is szervezni az ősszel induló bajnokságokba, jelenleg 96 baranyai csapat játszik szervezett keretek között, így száz fölé menne a szám, mert 5-6 pozitív visszajelzést kaptunk olyan helyekről, ahol az elmúlt öt évben anyagi okok miatt szűnt meg a foci.

Némi átszervezés egyébként történik majd a bajnokságokban, az eddigi megye I. B-t megyei II. osztálynak nevezik majd, a kétcsoportos megye II-ből megye III. lesz, míg a háromcsoportos megye III. új besorolása megye IV. lesz.

- Jelentős előrelépés történt a tömegesítés terén is, leglátványosabban a Bozsik-program igazolja mindezt – folytatta ifj. Bogyay Zoltán. – Egyesületi szinten 38 klubban 1300 gyerek focizik, intézményi szinten 56 iskolában-óvodában 2256, ez utóbbi egy év alatt megduplázódott. Most a grundfoci-programmal igyekszünk még szélesebb bázist építeni, Pécsett a Rókus sétányon található a két pálya, ahol iskolaidőben hétköznap 16.00-20.00 között, hétvégén pedig 10.00-18.00 között várunk korra és nemre való tekintet nélkül minden gyereket. A nyári szünetben természetesen hétköznap egyfajta napköziként is működne, ebben a Grassfoots-programban részt vevő hallgató segítenének, akik különböző programokat, vetélkedőket, tornákat szerveznének. A tervek között szerepel egyébként pécsi iskolák, és baranyai városok bevonása is. A grundon lévő grundfelügyelő labdát, jelzőbóját, megkülönböztető trikót is ad a focizni érkezőknek, és nem zárkózik el egy esetleges edzés levezetésétől sem.

A focihoz azonban pálya is kell, és éppen az infrastruktúra fejlesztése a harmadik alap, amelyre építkezni szeretne a szövetség.

- A pályaépítési program első ütemében Szentlőrincen egy nagyméretű műfüves, míg Bólyban, Harkányban, Szigetváron, Hosszúhetényben és Szászváron egy-egy kisméretű műfüves pálya készült el – vet számot ifj. Bogyay Zoltán. – Június 1-ig lehet jelentkezni a megyei igazgatóságokon a második ütemre a pályázatokkal, itt annyi könnyítés van, hogy nem egy településnek kell elérnie az ötezer fős lélekszámot, hanem a közösen pályázóknak.

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Deák Dániel szerint unalmas a jobboldali sajtó

A Megafontól való távozása után kritikus hangvételt ütött meg a jobboldali sajtóval kapcsolatban az elemző.

Hatalmas örömhír a rajongóknak, szeptemberben visszatér az időutazós sikersztori az HBO-ra

Végre megtudtuk, mikor folytatódik a népszerű széria, íme az első részletek az új évadról.

A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása

A vagyonnyilatkozatokból kiderül, kinek milyen ingatlanja és egyéb értéke van.

Lea Ypi filozófiaprofesszor: A Trump vejével szembeszálló Albánia példát mutat Európának nemzeti önbecsülésből

Hogy az albánok szinte egy emberként tiltakoznak Jared Kushner ingatlanfejlesztési terve ellen, az tanulságként szolgálhat az egész...

Nem mindegy a sorrend: kávézás előtt vagy után kell fogat mosni?

A legtöbb kávérajongó számára a reggeli ébredés és az illatos, gőzölgő fekete elfogyasztása szent és sérthetetlen rituálé, amiről...

Völgyesi Gabi kiakadt: „Lerabolták a művészek teljesítményét”

Az ügyvédként is praktizáló énekesnő, Völgyesi Gabi a napokban szerezte meg legújabb diplomáját. Szakdolgozatában egy rendkívül...

Anne Hathaway újra Mia hercegnő lesz: megérkeztek a Neveletlen hercegnő 3 legizgalmasabb részletei

Anne Hathaway visszatér a szerethető Mia Thermopolis szerepében, és a Neveletlen hercegnő rajongói újra reménykedhetnek Genovia kapuinak...

Gulyás Gergely babavárót vett fel, Németh Balázs 100 millióval tartozik valakinek

Hétfő este megjelent az Országgyűlés képviselőinek és a politikától búcsúzók vagyonnyilatkozatai, amelyekből számos érdekes...

Lajos az ország legbecsületesebb embere: 3,2 millió forintot talált egy táskában, felkutatta a nyugdíjas tulajdonost

Ilyen a mesében sincs, vagy legfeljebb csak ott: az összespórolt vagyonkáját veszítette el egy nyugdíjas férfi, aki a pénzen egy kis...

Vagyonnyilatkozatok: Kapitány a leggazdagabb tiszás - Tanács autókat gyűjt, százmillió forint feletti megtakarítások is vannak

Közzétette vagyonnyilatkozatát hétfő este valamennyi kormánytag és ellenzéki képviselő, az Országgyűlés honlapján megjelent...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0