Ezt olvasta már?

Szerb centert talált a PVSK-Veolia

A szerb Igor Kesar személyében - Justin Alston sérülése után - megtalálta új centerét a Pécsi VSK-Veolia.


Százharminc éves a Pécsi Ipartestület

Ebben az esztendőben ünnepli alapításának 130. évfordulóját a Pécsi Ipartestület, amelyről november 12-én délután négy órakor ünnepélyes keretek között emlékeznek meg Baranya székhelyén, az Iparosházban.


hirdetés

Az ünnepi esemény színes műsorral veszi kezdetét. Az iparosság életében fontos eseményt „Az ipartestület 130 éve megalakulásától napjainkig” című kiállítással köszönti, amelyen a kordokumentumok, különleges relikviák - alapító okiratok, alapszabályok, mesterremekek – kerülnek bemutatásra, valamint fényképekkel, dokumentumokkal illusztrált előadás is elhangzik.

A fiatal vállalkozók legjobbjainak elismerésére díjat alapított a Pécsi Ipartestület, amelyet első alkalommal a jubileumi ünnepség keretében adnak át.

Egykoron az iparostársadalom minden egyes tagja - fiatal, középkorú, idős - egyaránt ott volt az ipartestület sorai között. A feljegyzések szerint az alakuló közgyűlésen 1885. november 19-én 485-en vettek részt. Saját étterme, klubja volt az ipartestületnek a székházában, kirándulásokat szerveztek, közösségi életet éltek, s a szakosztályok tagjai is rendszeresen összejöttek, szakmai napokon cserélték ki tapasztalataikat, ismerkedtek meg a legújabb eljárásokkal, alapanyagokkal.

- Százharminc esztendő nagy idő, egy-egy ilyen jubileum jó lehetőséget teremt a számvetésre is, hogy mennyit sikerült megőrizni az elődök ránk hagyott értékeiből, s mit tudtunk belőle továbbadni a következő generációnak - hangsúlyozza Vámos Csaba gépjármű villamossági műszerész-mester, a Pécsi Ipartestület elnöke. - A jubileum egyben mérföldkő is a szervezet életében. Bízom benne, hogy a megújulás kezdete, s ismét sok fiatalt köszönthetünk a sorainkban. Szeretnénk ismét élettel megtölteni az ipartestületet, s a fiatal vállalkozókat is mind jobban bekapcsolni ebbe a munkába. A tanulóképzés során pedig igyekszünk nemcsak a szakma alapjaira megtanítani a nálunk tanulóidejüket töltőket, hanem a legjobbakat be kívánjuk vonni az ipartestület munkájába, érezzék ők is, hogy érdemes az iparosokhoz tartozni. Már vannak a fiatal vállalkozók között segítőink, akik az iskolákat járva ismertetik meg a diákokat az ipartestülettel, az ott folyó tevékenységekkel.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fegyverekkel támadtak migránsok egy klubra - videó

A biztonsági őrök két embert meglőttek.

6,4 millió személy adatát lopták el a ruhaboltból

Az amerikai Shein kereskedelmi vállalat bejelentette, hogy egy kibertámadás következtében több mint 6 millió ügyfelének adatát vesztette el.

Használtolaj-begyűjtéssel bővül a szelektív hulladékos rendszer

Először Kaposváron tesztelik, aztán kiterjesztik, zsiradékgyűjtő edények kerülnek a lakásokba.

Túl a korszerű irodaházakon

Sok új és korszerű irodaház épül, de vajon ezek kialakítása és felszereltsége találkozik a bérlők igényeivel? Nagy Viktorral, az...

5 dolog, amiben fejleszti a gyereket a házimunka

Minél hamarabb részt vesz a gyerek a házimunkában, annál jobb. Ne várjunk a gyerek házimunkába való bevonásával, találjuk meg a...

A negyedikről zuhant ki a kislány - videó

A kínai gyereket az utolsó pillanatban kapták el. Kazahsztánban egy hétéves fiú esett ki a tizedikről.

Zabarban majdnem megdőlt egy évszázados hidegrekord

Novemberben szokott így bereccsenteni.

Csak az Amnestyt zavarja? Rabszolgamunka a katari stadionépítéseken

Van olyan vendégmunkás Katarban, aki tíz hónapja robotol a futball világbajnokság stadionjainak építkezésén ingyen. Az elmaradás egy...

5-ös sebességbe kapcsoltak az újlakás-fejlesztők, de az árazásban sem fogják vissza magukat

Nem lassult a növekedés az újépítésű lakások piacán - derül ki az Otthon Centrum friss elemzéséből. 2018 szeptemberére a fővárosi...

Nagyobb lett a vártnál a Nike negyedéves nyeresége

A Nike amerikai sportszergyártó profitja a vártnál nagyobb lett az augusztus végével záródott pénzügyi első negyedévében.

Erdogan: A bíróság fog dönteni az őrizetbe vett amerikai lelkész sorsáról

Nem a politikusok, hanem a bíróság fog dönteni a terrorizmus vádjával őrizetbe vett amerikai lelkész, Andrew Brunson sorsáról -...

0

Sport

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Mourinhót legyőzte a tanítványa, újabb blama Manchesterben

Hiába egyenlített Fellaini a 95. percben, Lampard csapata kiejtette az MU-t a Ligakupából.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Létezik, hogy a címvédő Szeged a kézibajnokság esélyese?

Pastor előrébb jár a kirakósával, mint Vranjes, pedig megint 6-7 játékost igazolt a Szeged. Az iránya így is jobbnak tűnik.

Pályán a Barca, a Real és a PSG, Liverpool-Chelsea a Ligakupában

Az NB I-ben a MOL Vidi pótol bajnoki mérkőzést.

Mourinho elvette Pogbától a csapatkapitányi karszalagot

Végleg megromlott José Mourinho és Paul Pogba kapcsolata?

0

Bulvár

Az új-zélandi farmok száz magyar munkavállalót is várnak

Új-Zéland gazdag ország, és nemigen fogad be letelepedni szándékozókat. Most azonban azt írja az NZ Herald, hogy 2025-ig a farmoknak elsősorban a tehenészeteknek 50 ezer új munkásra van szükségük, hogy az ország megőrizze a versenyképességét a világpiacon.

Lányok, akiket úgy hizlalnak, mint a libákat - és ez sajnos nem vicc

Mauritániában azok a lányok találhatnak maguknak "jó férjet", akik meglehetősen túlsúlyosak - ennek érdekében akár akaratuk ellenére is etetik őket. 

Itt a Tesco nagy dobása a Lidl és Aldi ellen

Meghódítja a világot a Tesco új áruházlánca? Azt ígérik, olcsóbb termékekkel készülnek, mint az Aldi és Lidl.

Szomorú hírt kaptunk: holtan találták otthonában a legendás színészt

A bolygó neve: Halál színésze zenészként is sikeres volt.

Ilyen lakás illik hozzád a csillagjegyed szerint

Buja hálószobák, varázslatos, színes terek, letisztult formák hozzád melyik stílus illik a legjobban? 

54 éves, de 30-nak sem néz ki: elmondta, mit iszik reggel, és mit csinál a zuhany alatt

Elle Macpherson elárulta reggeli rutinját, ami segít neki abban, hogy ilyen elképesztően fiatalos maradjon.

Fordulat a soroksári kocogó nő ügyében, elképesztő, mi került elő

A különös fecni akár újabb bizonyítékul is szolgálhat.

Megmutatta újszülött kislányát a magyar sztáranyuka

Borzi Vivien kislánya szeptember 24-én látta meg a napvilágot, ami azért is különleges, mert Sarka Katának is ekkor van a születésnapja. Micsoda egybeesés, ugye? A fotós már posztolta is az első képet a piciről közösségi oldalára, a modell pedig egy közös képet mutatott rajongóinak. Nézd meg a tündéri fotókat Te is!

Ez a 16 éves lány kifejezetten élvezi, hogy más a teste, mint a többieké

A fiatal lány keze egy születési rendellenesség miatt nem fejlődött ki. Nagyon cuki módon mutatja meg, hogy ő így szereti önmagát.

Liptai Claudia testhezálló, dögös ruhában pózolt Ördög Nóra mellett

Liptai Claudia és Ördög Nóra a TV2 sajtótájékoztatóját is együtt vezette.

Cafeteria 2019: nincs még minden veszve

Az eddig leggyakrabban és leginkább alkalmazott juttatások köre ugyan beszűkül, de maradtak a jogszabályban olyan, eddig kevésbé preferált lehetőségek, amelyek most reflektorfénybe kerülhetnek írja Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág-vezetője.

blogmorzsák

„Teljesen természe­tes, hogy Orbán korrupt. A szóvivője maga nyilatkozta“

„A magyarok nagy része talán fel se fogja, hogy miért fontos ez. Orbán Viktor a Fidesz szerint a törvények felett áll. Érinthetetlen, felelősségre vonhatatlan, leválthatatlan.“

Bolgárt miért rúgták ki a 168 Órából?

Az Orbán-rendszer leleplezése az új tulajdonosnak és az új szerkesztőknek nem olyan fontos, mint a régebbieknek volt?

Újabb Ikarus ipszilonozott a síneken

Helyzetjelentés a Budafoki kocsiszínből.

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Porosenko provokál

Éleződik az ukrán–orosz konfliktus.

Patkányinvázió Újbudán

Játszótéren rohangálnak a rágcsálók.

Legvicesebb beszólások gyerekektől nyilvános helyeken

A gyermeki őszinteség és tisztaság tud érdekes pillanatokat okozni.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

A tyúkok az állatvilág legnagyobbszívű anyái

Az anyák csodálatosak. Gondoskodóak, szinte bármire képesek a kicsinyiekért.

KMK - munkakönyv legfenyegetőbb bejegyzése

A Balaton nyáron a csövesek és munkakerülők mek­kája lett: könnyen le­hetett pénzhez jutni csalással, devizá­zással, illegális kéjelgéssel, lopással.

Jöhet egy kis gitártorzítás-történelem?

Honnan jön a gitárhangok torzított mivolta?

0






0