Szekeres Imre mulasztott a lúggal megitatott kismama ügyének kivizsgálásában
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint Szekeres Imre akkori tárcavezető mulasztott a savlekötő helyett lúgos folyadékkal megitatott kismama ügyében, mivel nem tartotta be a vizsgálat elrendelésének határidejét, s így az osztályvezető orvos felelősségének megállapítása nem volt lehetséges.
A HM péntek este tájékoztatta az MTI-t arról, hogy lezárult az eset intézményen belüli feltárása a tárcához tartozó Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) szülészeti és nőgyógyászati osztályán, az ezzel párhuzamosan zajló rendőrségi vizsgálat viszont tudomásuk szerint még nem fejeződött le.
A szülő nővel február 12-én savlekötő helyett maró folyadékot, erősen lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak az ÁEK Podmaniczky utcai kórházában. Miután ez kiderült, belső vizsgálatot indítottak.
A honvédelmi tárca pénteki közleményében azt írta: bár az osztályán történtekért az azt vezető orvos mindenkor felelős, most a konkrét személy érintettségének megállapítása Szekeres Imre mulasztása miatt nem volt lehetséges.
"A vizsgálat elrendelésének ugyanis meghatározott jogi keretei vannak, amelyeknek a határidejét nem tartotta be az MSZP kormányának honvédelmi minisztere. Így formai hibák akadályozták meg az osztályvezető érdemi számonkérését. Ezt megelőzően két szakdolgozó felelősségre vonása megtörtént" - tette hozzá.
A HM kitért arra, a kártérítési jogalapot a kórház elismeri, sajnálja viszont, hogy a kismama jogi képviselője nem tartotta magát a megállapodáshoz; egyoldalúan a nyilvánossághoz fordult és perrel fenyegetőzött.
Hangsúlyozták: ahogyan a belső vizsgálatok sem befolyásolták az egészségkárosodást szenvedett beteg és a kórház kártérítési egyezségre vonatkozó tárgyalásait és a gyógykezelésről szóló vállalásokat, az intézmény részéről ezek a szándékok a beteg jogi képviselőjének a nyilatkozatától függetlenül továbbra is fennállnak.
A Népszabadság július 2-án számolt be arról: miután a nő már tíz órája vajúdott, orvosa a császármetszés mellett döntött. A szülésznő a műtét előtt egy pohárka folyadékot itatott az asszonnyal, mondván, az savlekötő, hogy később ne legyen gyomorégése. A kismama megitta a folyadékot, ezután azonnal égni kezdett a szája és a torka, majd fulladni kezdett és végül vért hányt. A súlyos lúgmarás tüneteiről azt hitték, hogy az allergiás reakció. Később kiderült, hogy savlekötő helyett maró folyadékot, erősen lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak a nővel.
forrás:mti

- Budapest Airport: megkezdődött a talpra állás
- Megnyílt a Foodapest és az UKBA szakkiállítás
- Újabb csapadékhullám érkezik
- Mai névnapok és eredetük
- Az autóik esetleges áthelyezésére kérik a pécsieket
- Az Ötöslottó nyerőszámai az 5. héten
- Mellékágakat élesztenek újjá a Dráván és a Vukán
- Megmenekülhet a pécsi Balokány Liget
- Budai Gyula: közel 1.000 milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint
- Saját fiait zaklatta az apa
- Összefogás a Balokányért - képgaléria
- Tolatás közben döntött ki egy közúti jelzőtáblát
- Csatlós Máté a világ legjobb 10 bármixere között
- A bizonytalanság, a csődveszély és a megszorítások éve jön
- Hamis legenda, hogy diplomás túlképzés van
- Két személyautó koccant Villányban kedden délután
- A BIOKOM odafigyel a dolgozók védelmére
- Végleg bezár a suli
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Összefogás a dunakeszi családért
- Jöhet a tél az M6-osra
- A „Mindenki Karácsonyfája” - legyen valóban mindenkié!
- Madarak etetése
- Levélgyűjtő takarítás a Balokány-ligetben
- Felkészülés az áradásra
- Élménypark?! a ZION-ban
- Múzeumi nyitva tartás 2011. november 1-től
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn





