Ezt olvasta már?

0

Szemléletbeli rendszerváltásra van szükség Pécsen

– Ez a mi városunk, azaz szerepel a mondatban egy birtokos viszony is, amely feltételezi a tulajdonosi szemléletet, ez pedig felelősséggel, de sok örömmel is együtt járhat – mondta lapunknak a csütörtöki közgyűlés elé Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselője.

– Mit jelent pontosabban ez a tulajdonosi szemlélet a város szempontjából?

– Elsősorban azt, hogy a várossal kapcsolatos minden egyes döntést felelősséggel kell meghoznunk, gondolva arra is, hogy egy-egy ilyen döntésnek hosszabb távra szóló hatásai is lehetnek. Az ÖPE kezdetektől hangoztatott törekvése például a megújuló energiákra való átállás, amely a gazdaságos városüzemeltetés szempontjából megkerülhetetlen. Mélyen hiszünk abban, hogy minél több pécsi gondolkodik így, annál virágzóbb lehet ez a város.
Az elmúlt mintegy 30 évben már átéltünk politikai és akár gazdasági rendszerváltást is, azonban a legfontosabb talán a szemléletbeli rendszerváltás elérése.

– A város gazdaságossági működése szempontjából kicsit olyan érzésünk támad, mintha évről évre, ciklusról ciklusra körbe-körbe forognánk. Nincs előre lépés, szinte ugyanazokkal a problémákkal küzd Pécs. Miért lehet ez?

– Alapvető és strukturális változásokat kell meglépni. Tudomásul kell venni, hogy Pécs közszolgáltatásai, közlekedése, városüzemeltetése egy 200 ezres nagyvárosi rendszerre és igényekre épült fel, elsősorban történelmi okok miatt, azonban az 1990-es fordulatot követően, különösen az elmúlt tíz évben már inkább egy 80-100 ezres lélekszámú városnyi adóbevétellel tudunk tervezni.
Rendkívül sok kárt okoztak azok a látványberuházások is, amelyek mai napig és még várhatóan sokáig óriási terhet rónak a városra, mint az EXPO Center, a repülőtér vagy éppen az Európa Kulturális Fővárosa-esztendő beruházásai.  A becsületes pécsi polgárok és gazdasági társaságok már nem tudnak több terhet viselni, és a Kormány sem fog segíteni mindig.
Már említettem egyszer, a kabátot kinőttük, újra kell gombolni, de leginkább újraszabni.

– Hogyan lehet? Mik a javaslataik?

– Az ÖPE korábbi programjában szinte minden fellelhető, konzekvensen javasoljuk ugyanazokat a teendőket. A helyi piacok fejlesztése alapvetően fontos ahhoz, hogy az itt élő termelőket támogassuk, helyzetbe hozzuk. Ennek további előnye, hogy a pécsiek egészséges, helyi élelmiszert tudnak fogyasztani, és a szállítási lánc is leszűkül, nem károsítjuk azzal a környezetet.
A helyi kis- és középvállalkozásokat kedvező bérleti konstrukciókkal, a munkaerő megtartását szolgálati lakásokkal és ösztöndíjakkal, valamint a helyi, fogyasztási piacok fejlesztésével kell támogatni.
Ugyanilyen fontos, hogy az önkormányzati intézményrendszert minél hamarabb, és elsősorban uniós pályázati forrásokra építve, megújuló energiákra állítsuk át, hogy a város működtetése minél olcsóbb és gazdaságosabb legyen. Ezek egyébként mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Pécs a városban lakók számára élhetőbb, turisztikai szempontból is vonzóbb legyen.

Kővári János, az ÖPE elnöke

– Azért egyre több energetikai fejlesztésről lehet hallani…

– Valóban, de még jócskán messze vagyunk a kívánt céltól. Korábban is mondtuk, a helyi tömegközlekedés üzemanyag-ellátásában át kell térni a környezetbarátabb és olcsóbb áramra, amelynek forrását napenergia parkokkal lehet biztosítani, ez milliárdos üzemanyag-megtakarítást jelenthet .
Az az igazság, a város vezetésének a jelenlegi rossz pénzügyi helyzet miatt is fokozottan kellene ezeket a lépéseket támogatnia. Mi ezt nem tudtuk „átverni”, de a pénztelenség talán majd eredményesebb lesz… Fenntartható várost kell építeni, más lehetőség nincs, beigazolódott az ÖPE víziója.

– Csütörtökön városi közgyűlés lesz, több fontos döntés is előtérbe kerül. Melyeket emelné ki ezek közül?

– Érdemes lesz odafigyelni a Biokom pénzügyi helyzetével kapcsolatos előterjesztésre, amely során a város 1,2 milliárdos pénzügyi forrást kíván bevonni a működtetésbe, azonban számunkra több kérdést is felvet ez a megoldás: például eladhatóak lesznek-e a fedezetbe bevont ingatlanok és egyáltalán a megszabott, év végi határidőig teljesíthető lesz-e az értékesítés?
Ugyanez a problémánk a 2018-as likviditási pénzügyi kerettel is. Ugyanis ha már idén is nehezen vagy nem tudja a város rendezni ezt a kölcsönt, hogyan fogja ezt teljesíteni jövőre?
Mindenképpen ajánlom a városlakók figyelmébe azt is, hogy több, a fenntarthatóságot támogató megvalósítások kaphat majd zöld jelzést, így a helyi termelők számára fontos uránvárosi piac, valamint helyi óvodák energetikai fejlesztései. Ugyanígy fontos, hogy Pécs zöld felületei növekedjenek, és ha a közgyűlés elfogadja, akkor a Tüskésréten és a Ferencesek utcájában is megvalósulhatnak ilyen irányú beruházások. Ehhez kapcsolódóan kezdeményezzük a közterek, parkok közösségi üzemeletetésbe adását, amellyel az ott élők életminősége is javulhat.

PNL

Pécs közgyűlésének munkáját csütörtökön a pécsinapilap.hu olvasói folyamatosan nyomon követhetik.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Tisza-kormány leállította a Tisza-kormány a NER kiemelt beruházását – A Kaukázusi krétakör bírája már húzza a vonalat

A Tisza-kormány leállította a sukorói Fiatalokért Központ kiemelt beruházását – Bögi Viktória szerint négyszáz lakás is...

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért

Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.

Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.

Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése

Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...

A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.

A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0