Szép győzelmet arattak a pécsi kosaras lányok
Szombaton este magabiztos, nagy különbségű győzelmet aratott a remek védő- és támadójátékkal előrukkoló csapatunk az MTK Budapest otthonában.
MTK-Budapest 50 : 80 PEAC-PÉCS
Fontos volt, hogy a Cegléd elleni pécsi győzelem után hozni tudja a kötelezőt a PEAC-PÉCS az MTK Budapest otthonában, és ennek megfelelően a héten jól sikerült az edzésmunka, ami kellő önbizalmat is adott a mieinknek. Juhász Dorka és Rasheed Rita civilben várta a kispadon a feldobást az MTK Budapest – PEAC-PÉCS találkozón. Dorka augusztusi keresztszalag szakadása utáni rehabilitációs időszakát éli, Rasheed Rita pedig a Cegléd elleni mérkőzés elején szenvedett kisebb talpsérülést, játékát nem kockáztatták meg a szakvezetők a szombati találkozón.
Koncentráltan, jól kezdtük a mérkőzést, hamar 0-6 állt az eredményjelzőn, Sanja Mandic hárompontosa és Wentzel Nóra 2+1-e után. Sarah Imovbioh szorgalmasan gyűjtögette a lepattanókat, a végére tizenkilencig jutott ebből a műfajból, a szokás szerint dupla-duplát jegyző centerünk, aki 16 pontot is összeszorgoskodott. Jól szállt be Maja Vucurovic is a játékba, Sanja Mandic pedig remekül irányított, 9/6 pontja mellett kiosztott kilenc gólpasszt is a társaknak. A szombat este kezdőcsapatba kerülő Licskai Zsófia pedig ezúttal is eredményes volt kétszer is a 6,75-ös vonalon túlról. Jól büntetőztek a fekete mezesek, ki kell emelni a 2018-as csapatkapitány, Szücs Réka hatból hat sikeres dobását.
Csapatunk minden negyedet megnyert, a nagyszünetre tizenhárom pontos pécsi előnnyel vonulhattak le a csapatok. A kék-fehéreknél jobbára Cvitkovic, Szabó Flóra és Zólyomi Karina talált be a gyűrűbe, a végére elfáradó fővárosiak ellen harminc pontra tudták növelni a különbséget Gabriel Carrasco tanítványai, így 80-50-re győzött végül a PEAC-PÉCS.
A PEAC-PÉCS legközelebb a PINKK együttesét fogadja egy hét múlva, amely szombaton este Kozármislenyben 55-72-re maradt alul a ZTE NKK ellen.
MTK Budapest – PEAC-PÉCS 80-50 (11-19, 15-20, 14-19, 10-22)
Városmajor. V.: Hervay, Radnóti, Lövész
MTK: Horváth B. 2, Zólyomi 8/6, Szabó F. 10, Adamecz 3/3, Cvitkovic 14. Csere: Pál 3/3, Szabó B. 2, Székely-Horváth 4, Wéber 2, Koch -, Szeitl 2. Edző: Nagy Dóra
PEAC-PÉCS: Mandic 9/6, Roberson 15/9, Wentzel 3, Licskai 11/6, Imovbioh 16. Csere: Vucurovic 16, Szücs R. 8, Szücs L. 2, Demeter -, Tenyér -. Edző: Gabriel Carrasco
Gabriel Carrasco: Nem létezik számunkra könnyű mérkőzés. A játékosoknak eltérő a fizikai állapota, így nehéz megvívni az ilyen küzdős, harcos meccseket. Nehéz alkalmazkodni az MTK-hoz hasonló stílusú ellenfelekhez. Nagyszerű munkát végeztek a játékosaim a védekezésben, megnyertük a lepattanó párharcot toronymagasan, 25-tel többet szedtünk. A játékosaim megértették, hogy mit kérek tőlük, nem könnyű idegenben mérkőzést nyerni, így gratulálok nekik.
Szücs Réka: Egy nehéz mérkőzésre számítottunk, az MTK sok pick and rollt játszik, így a kettő-kettők védésére külön készültünk és a mérkőzés nagy részében jól is védekeztünk. Nagyon örülök, hogy csapatkapitányként is bemutatkozhattam a pályán, ami jól is sikerült.
Forrás: peacpes.hu
hírek innen, onnan
Megjelent a rendelet: három szombaton is dolgozni kell 2026-ban – mutatjuk a dátumokat
Cserébe viszont több négynapos hosszú hétvégét is kapunk, így érdemes már most tervezni a jövő évi pihenést. Az újévi és a...
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra
„14 hónap felkészülési idő volt, januártól végrehajtjuk a helyiek döntését” – figyelmeztette az érintetteket Terézváros...
Az M Motorsport és a PUMA új, limitált kiadású BMW Art Car kollekciója
A versenyautó műszaki alapjaira megálmodott digitális modellel a kínai multimédia-művész a XXI. századba emelte a kollekciót: a fizikai...
Jobb később, mint soha: Csuja Imre és Scherer Péter jógaórája garantálja, hogy szakadj a röhögéstől
Japán után Thaiföldön folytatódik a Jobb később, mint soha, amiben a szereplők egy jógaórán is részt vettek.
Katalin minden idők legszebb estélyi ruhájában és tiarájában pompázott
Katalin hercegné legutóbbi megjelenésétől elállt a szavunk: Vilmos herceg felesége olyan lélegzetelállítóan festett, hogy még mindig...
Sokaknak nem tetszik az EU terve, amivel megpiszkálná az emberek megtakarításait
A terv szerint a reformcsomaggal az EU egy, a Wall Streethez fogható méretű tőkepiacot hozna létre, a lakossági megtakarítások...
Az FBI is ezt alkalmazza. Így olvasd ki valaki testbeszédéből, mit gondol rólad valójában
A test sosem hazudik, csak meg kell tanulni értelmezni a jeleit.
Tengerre szállt Katz és alig akart kikötni
Óriási kalandban volt része Katz Dávidnak nemrég, aki a hajósutak közvetítésével foglalkozó
Kiakadtak a rajongók, megnevezte a legrosszabb színészt a legendás rendező
Sokan nem osztották a rendező véleményét.
Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben
24 évvel ezelőtt Dennis Bergkamp a tőle megszokott eleganciával adott egy azóta is híres gólpasszt.
Négy év után végre bejelentették: Ekkor jön az Euphoria utolsó évada, és itt az első fotó is Zendayáról
A sorozat készítője, Sam Levinson elárulta, hogy öt évet ugranak előre az időben.
Hatalmas ciklon sodródik Magyarország felé, térképen mutatták meg Cassiot
Hazánkban is érezteti hatását a Cassio ciklon, Byron már a balkáni területeken mutatja meg az erejét.
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A szurkolók megverték a futballistákat, leköpték a sportigazgatót, de az edzőt így sem tudták elüldözni
Óriási a balhé a francia csapatnál, de az edző nem hátrál meg.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket
A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó
Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
Bulvár
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
Ne lepődj meg, ha pénzt kapsz a semmiből: december 4-10. között törleszti a karmikus adósságot az Univerzum ennek a 3 jegynek
Te köztük vagy?
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük
Sok európai város nem a tisztaságáról híres.
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján
Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?
Elmondta egy 11 éves kislány a nagy-mamájának, hogy gyilkolni fog a nagypapája, ha elárulja, milyen szörnyűségeket művel vele
12 év fegyházat kapott a 11 éves unokáját erőszakoló férfi.
Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből
Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?
Óriási balhé Budapesten, egymás torkának estek az emberek a főváros intézkedése miatt
Az aluljárók kapcsán robbant ki a vita.
A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják
Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.
Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon
Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.
Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia
A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






