Ezt olvasta már?

0

Szépen indultak a pécsi kosárlabdások

Az első félidő remek játékát követően a nagyszünet után tíz percnyi rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat Zalaegerszegen.

ZTE KK - Pécsi VSK-VEOLIA 87-74 (18-19, 14-21, 35-14, 20-20)

Férfi Kosárlabda NB I. középszakasz, 7. forduló. Zalaegerszeg, Sport és Rendezvénycsarnok

 

ZTE: Kinney 14/6, Vaughn 18/12, Benke 12/6, Szabó Zs. 14/3, Radics 22. Csere: Horváth Á. 3/3, Kis, Mohácsi 2, Mikovics 2, Doktor. Vezetőedző: Bencze Tamás. PVSK-Veolia: Durham 6, Brooks 16, Antóni 15/9, Budimir 12/3, Harazin 17/3. Csere: Supola, Bíró O. 6/6, Simon K. 2. Vezetőedző: Csirke Ferenc.

Tudtuk, hogy nehéz lesz, de még azzal is nagyjából tisztában lehettünk, hogy szoros is lesz. Nos, a ZTE elleni idegenbeli mérkőzésünk első két negyede igazolta e két várakozásunkat.

Bár a mi játékunkra nem igazán lehetett panasz, ellépni a Zetétől mégsem tudtunk, mert bizony Radics alapos munkát végzett a palánkok alatt. Még szerencse, hogy Antóni Csanád ott folytatta, ahol a Szeged ellen abbahagyta – két nagyon szép triplával csendesítette el az egerszegi szurkolókat. Az első negyed után pedig egy ponttal mi vezettünk. A második tíz perc pedig egyre biztatóbb képet festett. Miközben a hazaiak részéről Benke próbált meg nagyobb sebességre kapcsolni, addig nálunk Brooks látta úgy, hogy eljött az ő ideje. Bátran egy-egyezett, a betörései rendre eredményesek is voltak, és az ő nyolc pontjának, valamint Bíró két hármasának köszönhetően a félidő végére nyolcpontos előnyt harcoltunk ki.

A nagyszünet után aztán jött a feketeleves. A Zete óriási elánnal kezdte a második félidőt, nyolc pontjukra csak kettővel tudtunk válaszolni, Csirke Ferencnek időt is kellett kérnie. Ez azonban nem sokat segített. A ZTE robogott tovább, Vaughn, Szabó és Horváth is dobálta a hármasokat, a pofás kis előnyünkből pedig egyre nagyobb hátrány lett. A hazaiak húsznál is többet vertek ránk a harmadik negyedben – az egyetlen szívünknek kedves jelenet a negyed végi dudaszó pillanatában behullón Harazin-tripla volt. Amit egész pályáról, egy kézzel dobott be. Ekkor azonban már 13 pontos hátrányban voltunk. Az utolsó tíz percben pedig akárhogy is próbálkoztunk ennek a csökkentésével, sehogyan sem akart összejönni. Véghül épp ennyivel, 13 ponttal nyerte meg a meccset a ZTE, ami azért különösen fájó, mert a középszakasz végén egy esetleges pontegyenlőségnél az egymás elleni eredmények a kék-fehéreknek kedveznének.

Ezért aztán ne is foglalkozzunk mással, mint azzal, hogy szerdán hazai pályán legyőzzük a Paksot. Akkor sokkal kevesebb lesz a számolgatnivaló.

Csirke Ferenc: - Két fontos momentumot tudok kiemelni. Az egyik, amikor a harmadik negyedtől nekiálltunk egyénieskedni, ezt követően rengeteg gyors indításból kaptunk gólt. A második pedig az, hogy a zalaiak húsz támadólepattanót szedtek, ez a két tényező nagyban befolyásolta a meccs végkimenetelét. Szerdán nyernünk kell a Paks ellen.

 

Forrás: pvsk-panthers.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Politikai paranoia döntheti dugába Ursula von der Leyen legnagyobb húzását

Hatalmas fellendülést vár az Európai Bizottság attól a megállapodástól, amelyet egy negyedszázadon keresztül próbáltak összehozni,...

Mitől különlegesek a decemberi babák? Ebben a hónapban születni külön ajándék: 5 meglepő tudományos érdekesség

A decemberben született babák már érkezésük pillanatától ritkaságszámba mennek, hiszen ebben a hónapban jön világra a legkevesebb...

Elképesztő, és néha komikus csalásokkal buknak le magyar tanulóvezetők

Olyan trükköket vetnek be néhányan a Kresz-vizsga megúszása miatt, hogy el sem hinné az ember. Pedig ezt aztán tényleg csak meg kell tanulni.

Itt a MÁV rendkívüli közleménye a délután történt súlyos vonatincidensről

December 4-én délután súlyos incidens történt a székesfehérvári vasútvonalon, ami miatt menetrendi változásokra és hosszabb utazási...

Az apuka megtiltotta a kínosan viselkedő anyósának, hogy ajándékot vegyen a gyerekeknek karácsonyra

Egy férfi a Reddit fórumán osztotta meg történetét, amelyben arról számolt be, hogy 17 éve él együtt feleségével, és két gyermekük...

Meglepő, miben lépett nagyot előre Magyarország

Folytatódott az utóbbi években látott tendencia, például egyre kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is – derül...

Bukarest után Kolozsvár: Trumpék újabb romániai városban terjeszkednek

A hivatalos bejelentés jövő februárra várható. Mi történt? Luxushotelt, lakóparkot, bevásárlóközpontot és golfpályát is tervez a...

Óriási olajbiznisz a küszöbön? A MOL a Lukoil fél világát megveheti

Hivatalos bejelentés nincs, de az értesülések szerint a magyar MOL is vevő, vagy a vevők egyike lehet.

E-matrica 2026: nem csak az árak, a díjmentességre jogosultak köre is változik

Mutatjuk a legfontosabbakat és a 2026-os e-matrica árakat!

Kevesebb a túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?

Folytatódott az utóbbi években látott tendencia, például egyre kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is – derül...

Politikai paranoia döntheti dugába Ursula von der Leyen legnagyobb húzását

Hatalmas fellendülést vár az Európai Bizottság attól a megállapodástól, amelyet egy negyedszázadon keresztül próbáltak összehozni,...

„A kisfiúnak makk volt az orrában” – Igaz orvosi történetek

Minden orvosnak vannak egészen elképesztő munkahelyi történetei, az alábbi esetekben azonban a páciens végig igazat mondott.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják

Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0