Ezt olvasta már?

0

Szeptember 13-ig igényelhető a méhnyakrák elleni oltás

Újra több, mint 40 ezer hetedikes lány szerezhet védettséget egy súlyos, akár halált okozó betegség ellen. - Pécsi Napilap -

Szeptember 13-ig igényelhetik a szülők az államilag támogatott, térítésmentes iskolai védőoltást az egyetlen vakcinával megelőzhető daganatos betegség, a méhnyakrák ellen. A 2014-ben indult oltóprogram rendkívül népszerű: az ingyenesen biztosított méhnyakrák-megelőző vakcinát az elmúlt két évben több mint 70 ezer iskolás lány kapta meg, idén pedig újra több, mint 40 ezer lány szülei igényelhetik. A kétadagos oltóanyag azok számára ingyenes, akik betöltötték a 12. életévüket, és szeptemberben kezdik meg az általános iskola 7. osztályát. Klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a Nemzeti Védőoltási Programban szereplő vakcina 100 lányból 93-at megvéd a HPV okozta méhnyak daganatos megbetegedésétől.

Idén ősszel harmadik évébe lép a hazai méhnyakrák-elleni oltóprogram: 2014 szeptemberétől a Nemzeti Védőoltási Program részeként igényelhetik a 7. osztályos lányok szülei a méhnyakrák elleni térítésmentes védőoltásokat, amelyet két adagban – ősszel és tavasszal – kapnak meg az érintettek.

2016-ban a szülőknek szeptember 13-ig kell az aláírt és kitöltött igénylőlapokat visszaküldeni az iskolába, hogy kislányaikat megvédjék az oltással megelőzhető súlyos daganatos betegségtől.

Az ÁNTSZ adatai szerint az oltási program kezdete óta az érintettek mintegy 80%-a, azaz több mint 70 ezer iskoláslány szülei döntöttek úgy, hogy élnek a lehetőséggel, és kérik gyermeküknek a védőoltást. Ennek nyomán az iskolaorvosok összesen mintegy 150 ezer térítésmentes méhnyakrák-megelőző vakcinát adtak be az elmúlt két tanévben.

„Hazánk nemzetközi összehasonlításban is egyre jobban áll a méhnyakrák elleni átoltottság szempontjából. A korcsoporton belüli 90%-hoz közelítő oltottsági arány az állami és önkormányzati védőoltási programok sikerességét, valamint a 80%-os igénylési szint az egészségtudatos és felelős szülői magatartást bizonyítja. Nőgyógyászként csak arra tudom bíztatni a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel és időben védjék meg a lányokat a betegségtől – fogalmazott dr. Koiss Róbert szülész-nőgyógyász főorvos, klinikai onkológus, HPV-szakértő, a Magyar Méhnyakkórtani és Kolposzkópos Társaság elnöke. A védőoltás akkor a leghatásosabb, ha a lányoknak a szexuális életük megkezdése előtt beadják, hiszen ekkor szinte még biztosan nem fertőzöttek HPV-vel, és az immunrendszerük ekkor reagál a legjobban a vakcinára.”

A Nemzeti Védőoltási Programba 2014-ben kötelezően felajánlandó oltásként beemelt vakcina – HPV (humán papillómavírus) típustól függetlenül – klinikai vizsgálatokkal igazoltan magas, 93%-ot meghaladó összhatékonyságú védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányoknál. Ilyen HPV típustól független hatékonysági adattal a méhnyakrák ellen alkalmazható más vakcinák nem rendelkeznek.

A magas fokú védelem kialakulásának alapfeltétele, hogy a lányok a védőoltást a szexuális életük megkezdése előtt megkapják, hiszen ekkor még szinte biztosan nem fertőzöttek HPV-vel.[8] Ez indokolja az oltás beadásának időzítését is. A méhnyakrák prevenció mellett a nemzeti védőoltási programba beemelt vakcina az egyes HPV-törzsek okozta - ritkán előforduló - végbélnyílásrák, illetve a szeméremtest, a hüvely és a végbélnyílás rákmegelőző állapotainak megelőzésére is szolgál - férfiaknál és nőknél egyaránt.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A MÁV megerősítette, hogy a CÖF különvonatot bérelt a Békemenetre, és egy másik vonathoz is plusz kocsikat csatoltattak

A vasút szerint még kedvezmény sem volt, a CÖF többmillió forintot fizetett érte.

Scherer Péter Ázsiában: bakancslista, gasztronómia és család nélküli kalandok

Az RTL+ új improvizációs vígjáték-sorozata Ázsiába viszi a szereplőket. Scherer Péter mesél az utazási élményeiről, a helyi...

Lengyel Johanna, a Megasztár nagy esélyese: „Ijesztő tud lenni, ha saját magadat kell felvállalni.”

Lengyel Johanna nem ismeretlen azok számára, akik követik a magyar zenei élet eseményeit. A fiatal énekesnő idén tavasszal jelentette be,...

Horváth Gréta imádja a poloskákat

Horváth Gréta nemrég olyan dolgokat árult el magáról, amiket még sosem mesélt el a követőinek, s beszélt azokról a szokásairól is,...

5 egyszerű kérdés segít megállapítani, hogy önnek mi a szeretetnyelve!

A szeretet kifejezése és megértése fontos minden kapcsolatban, legyen szó házasságról, barátságról vagy szülő-gyerek kapcsolatról....

A nyelvrák első jelei, amiket szinte mindenki félreért

A nyelvrák nem gyakori, ám komoly betegség, amelyet érdemes időben észrevenni és kezelni.

Az USA vezetése olyan gyorsan vált álláspontot, hogy már a címünk Budapestre hivatkozása is elavult

A Budapestre tervezett csúccsal a címben vitáztak Ukrajna támogatásáról az EP-ben. Dömötör Csaba szerint sokakat zavarna a testületben,...

Brüsszel belenyúlna a magyarok fűtési és üzemanyag-számláiba: 2027-től jönne az új adó

Az Európai Bizottság az új uniós szén-dioxid-piacon (ETS2) 45 eurós CO2-ár fölött megduplázná a piacra kerülő engedélyek számát,...

A csernobili halálfaló gomba juttathatja el az embert a Marsra

A NASA gyorsan szemet vetett a különleges képességgel bíró élőlényre.

Férfi fogamzásgátlási módszerek

A nem kívánt terhesség elleni védekezést rendszerint a nők "feladatának" tekintik. Bár számos módszer létezik az óvszeren túl is,...

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Bulvár

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen

Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint

A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0






0