Szerzői jog és szellemi tulajdon? A Pécsi Törvényszék megmondja!
Április 23. napja a Szerzői Jogok, április 26. napja pedig a Szellemi Tulajdon Világnapja. E két nemzetközi nap alkalmából a Pécsi Törvényszék egy rövid tájékoztatást nyújt az állampolgároknak, hogy tisztában legyenek vele, mit értünk szerzői jog és szellemi tulajdon alatt, mi közöttük a különbség.
A szellemi tulajdon egy gyűjtőfogalom, amelynek egyik nagy csoportjába tartoznak a szerzői jogok, a másikba pedig az iparjogvédelmi jogok. Azaz: minden szerzői jog szellemitulajdon-jog, de nem minden szellemitulajdon-jog szerzői jog.
A szerzői jogokat az 1999. évi LXXVI. törvény tartalmazza. Szerzői jogi védelem alá tartozik az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása, így például egy könyv, festmény, filmalkotás, zenemű, de a nyilvánosan tartott beszéd, a számítógépi programalkotás, az építészeti alkotás és annak terve vagy a jelmez, a díszlet és azok terve is. Azonban önmagában valamely ötlet, elgondolás vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek.
A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg, a védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől.
A szerzői jogok két csoportra oszthatók: személyhez fűződő és vagyoni jogok. Közöttük az a különbség, hogy a személyhez fűződő jogok nem ruházhatók át, azok a szerző személyéhez tapadnak, róluk lemondani nem lehet, a vagyoni jogok azonban átszállhatnak másra.
A személyhez fűződő jogok a mű nyilvánosságra hozatalának joga (a szerző döntheti el, hogy alkotását meg szeretné-e osztani a nyilvánossággal), a név feltüntetéséhez való jog (a szerző jogosult művét eredeti nevén, de akár nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni, továbbá követelheti, hogy szerzői minőségét senki se vonja kétségbe) és a mű egységének védelme (a szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása, illetve a mű más olyan megváltoztatása vagy a művel kapcsolatos más olyan visszaélés, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes).
A vagyoni jogok nem határozhatók meg a személyhez fűződő jogokhoz hasonlóan, taxatív módon, ezért a törvény úgy fogalmaz, hogy a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására (így különösen többszörözésére, terjesztésére, nyilvános előadására, átdolgozására, kiállítására) és minden egyes felhasználás engedélyezésére. A szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg, melyről a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le.
A szerzői jogok a szerző életében és a halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben.
Az iparjogvédelmi jogokat – sokféleségük miatt – nem egyetlen törvény, hanem számos ágazati jogszabály tartalmazza. A védelem tárgyai a műszaki jellegű szellemi alkotások (találmányok, használati minták, formatervezési minták), a növényfajták, valamint az áruk és szolgáltatások megkülönböztetésére szolgáló megjelölések (védjegyek és földrajzi árujelzők). A különböző oltalmak (szabadalmi oltalom, védjegyoltalom, stb.) biztosítják az előbb felsorolt tárgyak jogi védelmét. Az oltalom jogosultja meghatározott ideig (5, 10, 20 vagy 25 évig) kizárólagosan jogosult az oltalom tárgyát használni, hasznosítani, illetve a használatra, hasznosításra másnak engedélyt adni.
Reméljük, hogy tájékoztatónkkal sikerült segíteni a fenti jogintézmények lényegének megértésében és eloszlatni a velük kapcsolatos esetleges tévhiteket.
Pécsi Törvényszék
hírek innen, onnan
Cumi helyett mobil? Már az óvodásainkat is beszippantja a digitális őrület
A 4-6 éves gyerekek 7 százaléka már rendszeres mobilhasználó, a 11-12 évesek háromnegyede pedig TikTok-függő - derül ki az NMHH friss...
Elfogadta a jelölést, Szeged díszpolgára lesz Krasznahorkai László
Botka László az irodalmi Nobel-díjas írót jelölte a címre, aki jelezte: ott lesz május 22-én a Szeged Napi Díszközgyűlésen.
Az egész osztálya keresi a 18 éves Mátyást, aki egy pénteki buli után tűnt el a fővárosban
A család kétségbeesetten reménykedik, miközben az osztálytársak az utcákat járják. A keresést egy külön erre a célra létrehozott...
Elefánt tartja félelemben az embereket Indiában, már 22-en haltak meg
Az áldozatok között egy nyolc hónapos csecsemő is van. Több mint száz szakember drónokkal keresi a gyilkos állatot, amely éjjelente csap...
A fontos mérföldkőhöz érkező Kugyela Zalánnal a kispadon kapott ki a Torino
A Fiorentina győzelemmel tisztelgett a héten elhunyt tulajdonos-elnöke előtt.
Jászapáti Péter súlyos karsérülést szenvedett, lemarad az olimpiáról
Egy esés miatt eltört a sportoló alkarcsontja. Jászapáti Péternek ki kell hagynia az olimpiát.
Azonnali tűzszünetről állapodott meg a szíriai kormány a kurd erőkkel
Azonnali, minden frontszakaszra kiterjedő tűzszünetről állapodott meg vasárnap a szíriai kormány az amerikai támogatást élvező, kurdok...
Ajándék Nobelnek jobb megnézni a fogát
Nem minden Nobel-díjast őriz meg emlékezetében az utókor, és néhány elismerést utólag jobbnak tűnne visszavenni. A norvég Knut...
Ez a téli szokás egészségesnek tűnik – ám valójában megnehezíti az alvást
Ön szokott ezekre figyelni?
Többször figyelmeztette a hütte tulaját Szentpéteri Eszter – a csúszós padló okozta a vesztét: „Hetekig kell térdrögzítőt hordanom”
Hetekig lábrögzítővel kell élnie, miután másfél hete balesetet szenvedett Szentpéteri Eszter. A Tények műsorvezetője ugyan egy síelős...
Légiósok: Schäferék veretlenek maradtak a Bundesligában, Baráth csapatkapitány lett azonnal - videó
A VfB Stuttgart hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlinnel vasárnap a német...
Sport
Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került
Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.
Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n
A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.
A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot
Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.
Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet
A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC
Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.
Célegyenesébe fordult a 4,7 milliárd forintos üzlet, privát repülő árulkodik a tervekről
Minden hazai rekordot átírhat a megállapodás.
Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder
A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.
Edzője már nyilvánosan kritizálja, rövidesen megszabadulhat klubja a magyar válogatott védőtől
Bár ősszel a kapitányi karszalagot is megkapta, az edzőváltással megjárta.
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén
Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.
Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó
Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.
Elképesztő hosszabbításos dráma, az év legszürreálisabb jelenete után – videó.
Nem sikerült élni a sohasem látott eséllyel.
Micsoda nap: Szoboszlai mellett a Liverpool legnagyobb sztárja is 11-est hibázott
Fura futballnapot hozott 2026. január 17-e.
Bulvár
A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla
Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!
Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték
Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.
Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz
Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.
Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár
Így változik az özvegyi nyugdíj feltételrendszere 2026-ban, ennyit kapnak az érintettek az új szabályok alapján.
Ez a csillagjegy lesz 2026 legnagyobb nyertese: pénz, siker és szerelem vár rá
Ez az év nem a kapkodásról szól, hanem arról, hogy a befektetett energia végre kézzelfogható eredménnyé válik és egy csillagjegy számára ez lesz a valóság.
Ezzel átrajzolnák a régiónkat, Magyarország most hatalmasat szakíthat
Egy üzlet, ami Orbánéknak is aranyat érhet.
A volt osztrák kancellár szerint a liberálisként indult Orbán abszurd világba sodródott
A magyar miniszterelnök, Viktor Orbán vétói nem tudják megállítani az EU fejlődését – nyilatkozta Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár. A poitikus szerint az EU-nak függetlenné kell válnia az orosz gáztól
Szülészeti erőszak egy apa szemével: Próbáltam megteremteni azt a világot, amiben lennie kellett volna
Az apák szerepét és megélését méltatlanul elhanyagoljuk, amikor a szülésekről beszélünk, pedig lehet, hogy éppen az ő bevonásuk, felkészítésük segítene mindenkinek kezelni a nehéz helyzeteket.
Újabb gyomros Robert Ficoéktól a felvidéki magyarságnak, kegyetlen dolgot terveznek véghezvinni
A jó kormányzati kapcsolatok ellenére számos intézkedés tragikus hatással van a felvidéki magyarságra.
3 étel és ital, ami pajzsként véd a hasnyálmirigyrák ellen
A hasnyálmirigy a szervezetünk egyik legfontosabb szerve. Nemcsak az emésztőenzimek termeléséért felel, hanem az inzulin és más hormonok kibocsátásával szabályozza a vércukorszintet, segíti az anyagcserét és fennt
Nincs víz, benzin és áram a karibi országban, ráadásul Kubánál csak Ukrajna veszít több lakost
A venezuelai események nyomán ismét kiéleződött az amerikai-kubai feszültség. Bár a szigetet a kommunisták vaskézzel tartják kézben, a gazdaság összeomlóban van, ráadásul az elmúlt öt évben Ukrajna után Kuba
Trumpnak sikerült összevesznie legfontosabb szövetségesével
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövets

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






