Szijjártó: Nem Orbán a felelős a forint gyengüléséért
Az elemzők nem értik, hogy mi történik a pénzpiacokon és a miniszterelnök hétfői beszédének nincs köze a forint gyengüléséhez - foglalható össze Szijjártó Péter nyilatkozata.
Egyelőre az elemzők is kapkodnak és nem értik igazán, hogy mi zajlik a pénzpiacokon – nyilatkozta Szijjártó Péter Az Este című műsorban arra a kérdésre reagálva, hogy Orbán hétfői beszéde gyengíthette-e a forintot. A miniszterelnök szóvivője szerint már többször is világossá vált, hogy reálgazdasági folyamatoktól gyakran teljesen függetlenül mozognak az árfolyamok. „Azokat különböző nemzetközi trendek, sokszor spekulációs kísérletek befolyásolják.”
A miniszterelnök felelősségét kizárta Szijjártó, ugyanis - mint mondta - Orbán Viktor már körülbelül egy hónapja világossá tette az IMF-fel kapcsolatos álláspontját. „Azóta ezt számtalanszor elmondta, mégsem volt semmifajta ilyen jellegű pénzpiaci hatása a nyilatkozatainak. De még egyszer mondom, senki nem tudja megmondani egzakt módon, hogy milyen árfolyammozgás mögött éppen milyen mozgatórugók, szándékok, spekulációs célok állnak.” A kormány megvédte a devizahiteleseket a kilakoltatási moratóriummal - mondta a szóvivő.
"Az első gazdasági akcióterv megdöntve egy tabut, egyszerre koncentrált a pénzügyi stabilitás megteremtésére, illetve a gazdasági növekedés lehetőségeinek a beindítására. A második akcióterv éppen ezért fókuszba a szociális biztonságot fogja helyezni" - fogalmazott Szijjártó.
MTV

- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






ne hogy már ránk nyugdijasokra fogják.........kósa vagy kóser,orbám beszéd.....ezt már nem Horn tette!!!!!!!!!!