Ezt olvasta már?

0

Szili: legitim a magyarság igénye a székelyföldi autonómiára

A magyar-román jószomszédi kapcsolatok megtartása mellett, az európai keretek között fel kell hívni a figyelmet arra, hogy legitim a magyarság igénye a székelyföldi autonómiára - mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának hétfői ülésén.

Szili Katalin kifejtette: Európának jelentős hiányosságai vannak a saját közösségeivel szemben, azokkal szemben, akik itt születtek és itt szeretnének boldogulni. Európában nincsenek középpontban azok a kérdések, amelyek az őshonos kisebbségek sorsát illetik, és Európa hajlamos az őshonos kisebbségeket összemosni azokkal, akik a legutóbbi időkben találtak otthonra a kontinensen - vélekedett.

Úgy látja, az EU szívesebben teszi a nemzeti kisebbségek ügyét abba a nagy kosárba, amely minden más kisebbségé is.

A miniszterelnöki megbízott a székelyföldi területi autonómiaigénnyel kapcsolatban kijelentette: olyan területi igényről van szó, amely Európában sok helyen már valóság.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arról beszélt, hogy a november 18-ra Sepsiszentgyörgyre összehívott székely nagygyűlés már a harmadik ilyen jellegű rendezvény lesz a székelység történetében, a harmadik olyan alkalom, amikor a székelység egészét érintő kérdésekben a székelyek nagy számban összegyűltek.

Mint mondta, a nagygyűlésnek van egy racionális vetülete, ami azt jelenti, hogy világosan és részletesen látják azt a jövőképet, amelyet Székelyföldnek szánnak. Másrészt van egy érzelmi vetülete is, hiszen a nemzeti hovatartozás "nem képzelhető el érzelmek nélkül" - fogalmazott.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke kiemelte: még ha az autonómiatervezetek érzékenyen is érintik a román többséget és sikertelenek is lesznek, fel kell lépni az érdekükben, az erdélyi magyar közösségnek ugyanis nyomot kell hagyni.

Kitért rá: egy nemrégiben készített felmérés szerint egy székelyföldi magyar legnagyobb vágyai között szerepel az autonómia, de az emberek többet vártak, mint amennyi történt az elmúlt évtizedekben. A közösség tényleges előrelépést vár el, különben egyre nőni fog a közöny az autonómia kérdésében - közölte.

Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy az RMDSZ autonómiatervezete a dél-tiroli modell analógiájaként fogalmazódott meg, ami egyszerűvé teszi az autonómiaigény nemzetközivé tételét, hiszen azt mutatja, hogy azt szeretnék, ami ott már bevált és működik. Meg kell értetni az emberekkel, hogy az autonómia nemcsak a politikusoknak fontos, hanem a mindennapi életet befolyásolja - mondta.

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke hangsúlyozta: konszenzusra van szükség a politikai pártok és a civil szervezetek között, különben hiába küzdenek az autonómiáért, sosem érik el. Amíg a közösség azt érzi, hogy nincs egyetértés a szervezetek között az autonómia ügyében, vagy azt, hogy vannak, akik politikai tőkét akarnak kovácsolni ebből a kérdésből, nem fogja támogatni a törekvéseiket - magyarázta. Hozzátette: márpedig tömegbázis nélkül nehéz eredményt elérni.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke kijelentette: "az autonómia nem egy megoldás, hanem a megoldás" az erdélyi magyar közösség megmaradása, gyarapodása szempontjából.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

George Lucas a Hungaroringen, elárulta, a Ferrari győzelmében reménykedik

A Star Wars-filmek alkotója, George Lucas a Hungaroringen tűnt fel a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérőjén. A rendező a Ferrari...

A számok brutális változást mutatnak: egyre forróbbak a magyar nyarak

Az elmúlt 125 év alatt 3,3 nappal nőtt a 27 Celsius-fokot elérő középhőmérsékletű napok száma országos átlagban – olvasható a...

Bajban a magyar tejipar: azonnali intézkedéseket hozott Bóna Szabolcs

Jelentős, 70 és 100 százalékos kamattámogatást vezetett be a tejtermelők és a tejfeldolgozók számára Bóna Szabolcs agrár- és...

Leállította a Tisza-kormány a NER sukorói beruházását: 12 ponttal mentik a Velencei-tavat

Történelmi mélypontra, alig 40-41 centiméterre esett a Velencei-tó vízszintje Agárdnál. Bögi Viktória, az Élő Környezetért Felelős...

Ókovács Szilveszter beleállt Forsthoffer Ágnesbe: Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója élesen bírálta Forsthoffer Ágnest, a köztársasági elnök jogköreit...

Szeptembertől minden kiderül: nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzések adatai

Elkészült a közzététel módszertana, jelentette be az Nngyk, amely szerint ezzel a fertőzések megelőzését, a szakmai tanulást és a...

Top fürdők, változás Sárváron, újabb árengedmény és a kénes gyógyvizek hatása

Magyarország legnagyobb fürdővállalatai; új vezető Sárváron; fejlesztik a Szarvasi Gyógyfürdőt; jelentős fürdőfejlesztés a határ...

Maradt egy hely a világon, ahol Orbán Viktor még miniszterelnök és életforma

A volt kormányfő, a Fidesz elnöke 16 év után ma szólalt fel újra ellenzéki vezetőként Tusványoson, vagyis a 35. Bálványosi Nyári...

NB I: A 88. percben mentett pontot a Kispest - videó

Döntetlennel folytatódott az NB I első fordulója.

Döntetlennel tért vissza az NB I-be a Honvéd

A kispesti futballisták 2023 után szereztek újra gólt az élvonalban.

Nem marad el a világ egyik legerősebb katonai hatalmának támogatása: katonákat küld Oroszországba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében arról számolt be, hogy Oroszország további 30 ezer észak-koreai katonát...

Amerika bombázni készült Iránt, aztán Trump egyszer csak behúzta a kéziféket

Az amerikai elnök szerint okosabb stratégiával teret engedne a diplomáciának, a háttérben újra zajlanak a tárgyalások.

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

0






0