Színes mesterkurzus-hónappal tér vissza a munkába a Pécsi Balett
Kovács Zsuzsanna mesternőjük és Vincze Balázs művészeti vezető óráival indult újra a munka június 2-án a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyüttesénél, óvatosan, de annál jobb hangulatban. A „bemelegítő” hetet követően naponta két vendégmesterrel dolgozik a társulat.
„Mindig nagy gondot fordítottunk arra, hogy táncművészeink számára szakmai fejlődési és továbbképzési lehetőségeket biztosítsunk. Ezért a vendégkoreográfusok mellett rendszeresen hívunk külföldi és magyar táncpedagógusokat is. Olyan elismert és közkedvelt szakembereket sikerült most megnyernünk, mint Sebestyén Csaba Harangozó-díjas, Lovas Pál Liszt-díjas Érdemes és Kiváló művész, Földi Béla Harangozó- és Jeszenszky-díjas, Lakatos János Nívódíjas és Feledi János Harangozó-díjas művészek. Ennyire sűrű mesterkurzus-hónapot a társulatok nem szoktak szervezni, de úgy gondoltam, erős kezdésre és új impulzusokra van szüksége most mindenkinek. Az intenzív munka, a kiváló mesterek technikája, stílusa és mozgásnyelve újítóan hat táncművészeinkre testileg és lelkileg egyaránt. A társulat nagy örömmel fogadta kezdeményezésünket, hogy helybe hozzuk a neves szakembereket és ők is boldogan jönnek Pécsre.” – mondta el Vincze Balázs, a Pécsi Balett Harangozó-, Imre Zoltán- és Seregi-díjas művészeti vezetője.
„Rendkívül fegyelmezetten élték meg táncművészeink a karantén-időszakot. Maximálisan komolyan vették az otthoni munkavégzést. A tér, a balett-terem hiánya persze pótolhatatlan. Ezért most a fizikai kondíció felfrissítésére, az intenzív munkába történő fokozatos visszatérésre fókuszálunk. A távolságtartási szabályokat szigorúan betartva, 2 csoportban, csökkentett létszámmal, kizárólag kontaktust nem igénylő gyakorlatokat végeznek a táncművészek. Mindezt a Nemzeti Kulturális Alap támogatása teszi lehetővé, ahogy számos projektünk is pályázatok – elsősorban az EMMI és az NKA - segítségével valósul meg. Számunkra ezeknek a szervezéséről és újratervezéséről szólt a home office üzemmód. Nagyon várjuk a következő évadot, ami - reményeink szerint - az elmaradt Piroska és a farkas című mesebalett bemutatójával indul valamikor szeptemberben. A Pécsi Tánctalálkozót is szeretnénk megvalósítani, ha nem is az eredeti koncepció mentén, és decemberre is van egy nagyszabású tervünk… Persze meglátjuk, mit hoz az ősz.” – tette hozzá Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész a Pécsi Balett ügyvezetője.
Forrás: Pécsi Balett 2020. 06. 10.
hírek innen, onnan
A western, ami csendben klasszikussá vált
Tizenegy évvel ezelőtt, amikor a modern western műfaj sokak szerint már kifulladóban volt, egy visszafogott költségvetésű, ám annál...
Mosdókagylók – Hogyan válasszuk ki a legjobb mosdót a fürdőszobába?
A mosdó a fürdőszoba egyik leggyakrabban használt eleme, ezért a kiválasztása messze nem csak esztétikai kérdés. A forma, a méret, az...
Littlerék megint lebőgtek, de ezt is feledtette a hazai kedvenc kilencnyilasa + videó
A két Luke ismét győzelem nélkül búcsúzott a Premier League-ben, Josh Rocknak viszont felejthetetlen estéje volt.
A sápi vonatbeleset mozdonyvezetője elismerte, hogy elaludt, de a büntetőjogi felelősségét tagadta a bíróságon
A baleset 2023 novemberében történt.
Meglepő, mit nem enged meg Vilmos a gyerekeinek: szigorúan tiltja ezt az egy dolgot nekik
A brit királyi család életét kívülről gyakran mesébe illő pompának látjuk, ám a palota falai mögött egészen más szabályok...
Milliókat engednek el a magyar családok hiteléből: így igényelheted te is
Már idén januárban is rengetegen éltek a lehetőséggel.
5 csillagjegy, akik nehezen bírják a stresszt: lehet, hogy jobban magadra ismersz, mint szeretnél
Nem mindenki reagál ugyanúgy a nyomásra. Van, aki erősebb lesz tőle és van, aki csendben szétesik. Öt csillagjegy most különösen...
EL/KL: Stankovicék hosszabbítás után estek ki, Baráthék idegenbeli bravúrral mentek tovább - eredmények
Nyolcaddöntőben a Panathinaikosz és a Lille az Európa Ligában, vereséggel jutott tovább a Nottingham Forest. Szlovén, horvát és török...
Három tévhit, amit garantáltan rosszul tudtál az orosz-ukrán háborúról! Ez valójában az igazság
A diplomáciai tárgyalásokon jelenleg nem látszik érdemi előrelépés, a harcok pedig lassan ötödik évükbe lépnek.
Azt hitted, sajt? 3 jel, ami elárulja, hogy valójában csak ehetetlen adalékanyagot veszel
Sokak kedvence.
Súlyos problémák lehetnek a veséddel. Így teszteld, hogy tényleg minden rendben van-e
Sokan úgy tudják, hogy a vesék állapotát a vér kreatininszintje dönti el, pedig a valódi kép ennél jóval összetettebb. A modern...
Helyi népszavazást akar a Demokratikus Koalíció a gödi akkugyárról
Kammerer Zoltán polgármester nem vett részt a csütörtöki képviselő-testületi ülésen.
Sport
A Galatasaray edzője nem kertelt, ezért cserélte le Sallai Rolandot a Juventus ellen
A török csapat hosszabbításban jutott tovább a BL-ben, az olaszok edzője meg sem jelent a sajtótájékoztatón.
A BL-ből való kieséssel teljes összeomlás jöhet a német sztárklubnál
A Borussia Dortmund a BL-ből való kieséssel egy nagy összegnél is többet veszíthet.
Robbie Keane nem tudott sokáig örülni a továbbjutásnak, a fejét fogta, majd ismét kiakadt
Robbie Keane nem tudott elmenni az MLSZ szabálya mellett az El-továbbjutás után.
A Győr edzője magából kikelve kiabált Fodor Csengéékkel időkérés közben + videó
A svéd szakember úgy ordibált a játékosaival, hogy a sportcsarnok falai is belepirultak.
Tóth Amarissa legyőzte a top 100-as ukrán teniszezőt, aki nem volt hajlandó kezet fogni Bondár Annával
A világranglistán 264. magyar teniszező pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta.
Magyar edzője lehet a Real Madridnak
Jürgen Klopp döntheti el az első dominót.
Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből
A Juventus ledolgozta a háromgólos hátrányát, de így is kiesett a Bajnokok Ligájából.
Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez
A Ludogorec elleni visszavágó előtt nyilatkozott a Ferencváros edzője.
Szakíthat a Red Bull-csoporttal, nyártól ismét vezetőedző lehet Jürgen Kloppból
Szoboszlai Dominikék korábbi szakvezetőjét régóta emlegetik a Real Madrid kiszemeltjeként, de akad ennél is vadabb pletyka…
A tánc és a balhé is folytatódott a Real Madridnál, Vinícius Júniort istenítik
A zseniális brazil ugyanúgy ünnepelte a Benfica elleni találatát, mint tette azt egy hete Lisszabonban.
Donald Trump szexista poénjával keményen beletaposott a nemzeti hősök lelkébe
De legalább annyira kínos volt, hogy a férfi hokisok is hahotáztak a szexista viccelődésen.
Magyar válasz a 75 millió eurós német sztárra – dühös Ajax, új Szoboszlai-sztori?
Hollandiában nagyüzemben termeli a gólokat Kovács Bendegúz, akire Marco Rossi is felfigyelhet.
Bulvár
Európában arról suttognak, hogy így bukik el a Fidesz, az egész kontinens minket figyel
A magyar választásokra figyel az egész kontinens.
Kegyetlen felvétel terjeng Nagy Feróról, ledöbbent az ország attól, amit előadott a színpadon
A Kossuth-díjas énekesnek sok kritikusa van.
Lelepleződött Donald Trump valódi célja, Orbán Viktorra kulcsszerep hárulhat
Az amerikai elnök visszatért az erőpolitikához, leszámolt a politikai korrektséggel.
Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
A lap szerint szerint „a német adófizetők nem fizethetnek tovább azért, hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.
Válik a magyar színésznő és politikus férje: már új párkapcsolata van
Hámori Gabriellának és Juhász Péternek egy kislánya született, Lotti.
Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
A miniszter szerint a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni.
150 ezer forint egyszeri juttatást kap rengeteg magyar: neked is jár, ha ez igaz rád
Több mint százezer embert érint.
Orbán Viktor nagyon megijedt: kormányrendeletet adott ki róla
Ma már el is indulhat a kőolajszállítás, mégis felállt egy koordinációs testület, hogy megvédje az energiahálózatot.
3 méteres vízszintemelkedés: mutatjuk, mikor ér ide
Látványos vízszintemelkedés zajlik a Dunán, ami a vízgyűjtő területen az elmúlt héten hullott csapadéknak köszönhető.
Gyönyörű magyar úszónő volt, most dolgoznia sem kell, hogy pénze legyen: 36 évesen ebből él
Jakabos Zsuzsanna keresetéről beszélt őszintén, kiderült, nem kell a szó hagyományos értelmébe vett munkát végeznie.
Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
„Az is veszélyes a demokráciára, ha megtévesztő fenyegetésekkel félelmet keltenek”.
Figyelmeztet az alvásszakértő: ez az oka, ha éjjel 1 és 3 között kimész wc-re
Sokunkat váratlanul ébreszt fel az éjszaka közepén az a kellemetlen érzés, mintha azonnal ki kellene szaladnunk a mosdóba – ez pedig nem véletlenül történik így.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






