Ezt olvasta már?

0

Szinte láthatalanul jönnek Pécsre az új cégek

Egy német autóipari cég, a Bolta Werke GmbH építene gyárat Pécsen, ahol 600-an is dolgozni tudnak majd. A vállalat elsősorban beszállít a legnagyobb autógyártóknak a világon, és a pécsi üzemet a nulláról húzzák fel. Az ÖPE szerint fontos megtartani a diplomásokat is Pécsett.

Az új cég a legmodernebb technika segítségével elsősorban biotechnológiával, kutatás-fejlesztéssel foglalkozik, és szintén több száz embert foglalkoztatnának majd.
Magasabban kvalifikált munkaerőre lesz szükségük, nem “biológiai összeszerelő üzem” lesz tehát Pécsen. Szorosan együttműködnek majd a pécsi egyetemmel is, hogy a speciális tudású szakembereket a városból verbuválják össze. A cég pécsi betelepülését szintén segítette a magyar kormány, de hogy pontosan mivel és mennyivel, azt csak később tudjuk meg.
Bár nem februárban jelentik be, de az autóipari cég pécsi megjelenése is tervben van, ám ott még a szerződések előkészítésénél járnak, tehát később lesz a hivatalos bejelentés.

Szinte láthatatlanul jöttek az új cégek Pécsre
Ha mindkét cég beindul, akkor ezzel már legalább 12 olyan vállalatról tudunk, ami megjelent Pécsen az elmúlt 7-8 évben. Ilyen pédául az ITSH-Deutche Telecom, Harmann, Hellmann Worldwide Logistics, Amalgam, Flextronics, IQor (volt Jabil), Kindertojás gyár, BUW, Magnus, de a BAT sok milliárdos bővítését és második gyárát is ide lehet sorolni, hiszen ha nem kapnak segítséget a kormánytól és a városvezetéstől, akkor elvitték volna a termelést Pécsről. Így viszont maradtak és itt bővítettek.
Az elmúlt időszakban – városi-, kormányzati támogatással – bövíteni tudott Pécsen például a KONTAKT-Elektro, a Somapak, a Hauni és a MATRO is.
Ezeknek az új cégeknek a többsége szinte „láthatatlanul” érkezett a városba, aminek elsősorban az az oka, hogy a városvezetés egy sajátos stratégiát követett – mint azt korábban megtudta az okpecs.hu Csizi Pétertől. A cégeket ugyanis nem zöldmezős beruházásra, vagy valamelyik ipari parkba való költözésre ösztökélték – ami igazán látványos lett volna, hanem inkább a korábban kiürült, sokszor belvárosi ingatlanokba „szórták szét”.

Az ÖPE szerint fontos megtartani a diplomásokat is Pécsett
– Az ÖPE örömmel értesült újabb cégek letelepedési szándékáról, amelyek újabb munkahelyeket ígérnek – mondta lapunknak Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke. – Ugyanakkor szeretnénk jelezni, hogy lassan nem lesz Pécsett munkaerő ezekre a betanított munkákra, míg a magasabb kvalitással rendelkezők elmennek a városból. Reméljük, a biotechnológiai cég ezen a helyzeten javít valamelyest. Mi a továbbiakban is azt szorgalmazzuk, alakítson ki a város önkormányzata közösen az egyetemmel egy olyan stratégiát, hogy az itt végzett hallgatók lehetőleg itt találjanak képességeiknek megfelelő munkát, különös tekintettel az egészségipari, környezetipari, gépipari és élelmiszeripari területen, mert ezekhez megvannak a helyi kkv-k, és a képzési háttér is – mondta Kővári, aki szerint fel kellene állítani továbbá egy gazdasági egyeztetésre alkalmas fórumot is, ahol a helyi vállalkozók érdekei és elképzelései is megjelenhetnének. Hamarosan erre is javaslatot teszünk.

Forrás: okpecs.hu / PNL







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért

Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.

Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.

Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése

Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...

A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.

A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0