Ezt olvasta már?

0

Szombati migránshírek - folyamatosan frissítve

Pénteken 7215 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a magyar hatóságok - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az M1 aktuális csatornán szombat reggel.


hirdetés

Megszigorították a cseh-osztrák határ őrizetét

Csehország szombaton megerősítette a cseh-osztrák határ őrizetét. Kora reggel óta az összes határátkelőn szúrópróbaszerűen ellenőrzik az áthaladó gépkocsikat és járőröznek a zöldhatáron is - közölte Katerina Rendlová, az idegenrendészet szóvivője.

A cseh-osztrák határon lévő összesen húsz átkelő közül szeptember közepétől 14 helyen végeztek eddig is szúrópróbaszerű ellenőrzéseket a csehek, ezeket most gyakoribbá tették és az összes cseh-osztrák határátkelőre, illetve a zöldhatárra is kiterjesztették.

Az idegenrendészetet az állami rendőrség embereivel erősítették meg a határátkelőkön. Rendlová közlése szerint az eddigi 200 rendőr helyett szombat reggel óta 720 rendőr teljesít szolgálatot a cseh-osztrák határokon. A védelmi tárca ugyanakkor bejelentette, hogy a hadsereg három kaszárnyában 650 katonát állomásoztat a cseh-osztrák határ közelében, akik szükség esetén két órán bevethetőek a határőrizetbe.

"Az ellenőrzéseket a kisebb határátkelőkre is kiterjesztettük. Biztosak akarunk lenni abban, hogy a migránsok ezeket sem használják az országba való bejutásra" - jelentette ki a szóvivő. Megjegyezte: a cseh rendőrség tapasztalatai szerint a migránsok kis csoportokban, autókban, autóbuszokban vagy gyalog próbálkoznak meg bejutni Csehországba. A vonatokat már nem igen használják, mert ott nagyobb az ellenőrzés.

A cseh belügyi tárca szerint a határőrizet megerősítésének célja, hogy a hatóságok nagyobb áttekintést kapjanak az illegális bevándorlók mozgásáról. Prága attól tart, hogy a térségben lévő más államok határainak fokozatos lezárásával a menekültek a jövőben Csehországon keresztül próbálkozhatnak meg eljutni Németországba. Az illetékesek hangsúlyozzák, hogy a cseh-osztrák határ őrzésének megerősítése összhangban van a schengeni egyezményekkel. Csehország kész arra, hogy a maga részéről még tovább szigorítsa a cseh-osztrák határ őrzését, és megakadályozza az esetleg menekültekkel teli vonatszerelvények áthaladását is Csehországon - magyarázta korábban a belügyi tárca szóvivője.

Fidesz: európai tényezővé válhat a visegrádi együttműködés

A Fidesz szerint európai politikai tényezővé válhat a visegrádi csoport a schengeni külső határai védelme érdekében kötött határrendészeti együttműködésének köszönhetően.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának kormánypárti elnöke szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az év elején még mindenki temette a visegrádi együttműködést (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), a migrációs válság kezelése azonban lendületet adott a csoportnak.

Németh Zsolt kiemelte, ha a V4-ek meg tudják védeni schengeni határaikat, akkor Európának is képesnek kell lennie a görök-török határ biztosítására, ami a migrációs kérdés megoldásának egyik kulcsa.

Pénteken 7200-nál többen lépték át a határt

Pénteken 7215 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a magyar hatóságok - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

Csiszér-Kovács Viktória tájékoztatása szerint a legtöbben - több mint 6 ezren - Gyékényesen léptek be Magyarországra. Jelezte, az, hogy a migránsok hol lépik át a magyar határt, a horvát hatóságok döntésétől függ.

Közölte, összesítésük szerint január 1-je óta 341 934 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök.

Migrációkutató: a jogrendszer katalizálja a bevándorlást

A jelenlegi európai jogrendszer katalizálja az illegális bevándorlást a Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint, aki erről az M1 aktuális műsorában beszélt szombat reggel.

Orbán Balázs úgy értékelte, a jogrendszerünkkel azt üzenjük a menekülteknek és gazdasági bevándorlóknak, hogy ha új életet akarnak kezdeni Európában, akkor erre akkor van lehetőségük, ha átvágnak a határokon, lehetőleg nem együttműködve útközben a hatóságokkal, mert akkor ott kellene menekültstátuszt kérniük.

Ezért az emberek "elcsempészik magukat" oda, ahol új életet akarnak kezdeni, hiszen "ha valaki német menekült akar lenni, akkor először el kell jutnia Németországba". Ez egy teljesen abszurd szituációt eredményez - mondta.

A főigazgató szerint politikai véleményektől függetlenül a kezelhetetlen menekülthullámot csillapítani kell, ezért Európának valamilyen eszközzel rá kell vennie az embereket arra, hogy ne induljanak el. Ezt egyrészt úgy lehet elérni, ha helyben segítik őket, ugyanakkor meg kell szüntetni az illegális, ellenőrizetlen határátlépéseket is - hangoztatta Orbán Balázs.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A 100 legérdekesebb magyar innováció

Magyar innovációs program indult ennek első állomásaként jelent meg a 100 legérdekesebb magyar innováció című kiadvány, amelyben több...

Ezek a városok a zsebtolvajok kedvencei

Zsebesek mindenütt vannak, de a külföldi turistákat tömegesen vonzó európai nagyvárosok különösen népszerűek. Íme 10 magyarok által...

Ezt meg kell tennünk vénás keringésünkért

Eddzük a vénákat mozgatással vagy hideg vizes kezeléssel!

Ezért kedvezőtlen a külföldi bankkártyahasználat helyszíni átváltással

Átláthatóságot és biztonságot ad a vásárlásnál, ha az ember a saját pénznemét látja külföldön bankkártyás fizetéskor,...

Innovációs kiállítás és vásár lesz Budapesten

Első alkalommal rendezik meg az Innovációs kiállítás és vásárt 2019. március 1. és 3. között a Hungexpo Budapest Vásárközpontban -...

Négy évtized után újraindul a szakképzés Sümegen

A szakképzésbe egyre több felnőtt kapcsolódik be, a képzett szakemberek munkája pedig a gazdaság megerősödését a családok biztos...

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - Kitör a háború a mágusok között

Megérkezett a novemberben debütáló Legendás állatok: Grindelwald bűntettei legújabb előzetese. Új előzetest kapott a Harry Potter...

X-Men: Sötét Főnix - Kiszivárgott a film előzetese

A redditre került fel a telefonnal készült felvétel. A korábbi példákból okulva a Fox napokon belül előrukkolhat a hivatalos...

Tranzit: 8 érdekesség, amit tudnod kell a filmről

Hamarosan a mozikban Christian Petzold filmje, melynek premierje kapcsán 8 érdekességet gyűjtöttünk össze, melyet érdemes tudnod a...

Toplista: Minden idők 20 legokosabb filmje

Te is szereted, amikor egy film megdolgoztatja az agytekervényeidet? Előfordulhat, hogy egy-egy ilyen film után összezavarva jössz ki a...

Még mindig az egyik legolcsóbb ország vagyunk az EU-ban

Az Eurostat adatai alapján Magyarország egy kifejezetten olcsó ország az öreg kontinensen. Ami magunkhoz képest drága, az a közlekedés és...

0

Sport

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

Pályán a Hertha, a Bayern és a Manchester United is

Hétközi fordulóval és kupameccsekkel kedveskednek a topcsapatok.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

Létezik, hogy a címvédő Szeged a kézibajnokság esélyese?

Pastor előrébb jár a kirakósával, mint Vranjes, pedig megint 6-7 játékost igazolt a Szeged. Az iránya így is jobbnak tűnik.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

0

Bulvár

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

Az új-zélandi farmok száz magyar munkavállalót is várnak

Új-Zéland gazdag ország, és nemigen fogad be letelepedni szándékozókat. Most azonban azt írja az NZ Herald, hogy 2025-ig a farmoknak elsősorban a tehenészeteknek 50 ezer új munkásra van szükségük, hogy az ország megőrizze a versenyképességét a világpiacon.

Zoli egészséges tini lehetne, ha 16 évvel ezelőtt nem szilveszteréjjel születik

Ha az anyukáját időben megcsászározzák, nem lett volna probléma. Csakhogy szilvesztereste bíztak benne az orvosok, hogy nem kell bent éjszakázniuk a kórházban.

Fizikai erőszak a Kossuth téren: megint felbukkant a titokzatos hajnali védett vezető

16 fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. A rendőrség védett vezető érkezése miatt 2018. szeptember 25-én 4 óra és 4 óra 27 perc között kiürítette Budapest V. kerületében a Kossuth teret, és felszólította az oda bejelentett gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény résztvevőit hogy gyülekezési jogukat a személy és létesítménybiztosítási intézkedéssel érintett területen kívül gyakorolják. A rendőrség felszólítására 14 fő önként távozott a helyszínről, azonban 16 személy nem tett eleget a felszólításnak, ezért őket a rendőrök testi kényszer alkalmazásával kikísérték a területről. A rendőri intézkedés következtében személyi sérülés nem történt. A rendőrök a 16 fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. (police.hu) Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Itt a Tesco nagy dobása a Lidl és Aldi ellen

Meghódítja a világot a Tesco új áruházlánca? Azt ígérik, olcsóbb termékekkel készülnek, mint az Aldi és Lidl.

Szomorú hírt kaptunk: holtan találták otthonában a legendás színészt

A bolygó neve: Halál színésze zenészként is sikeres volt.

Ilyen lakás illik hozzád a csillagjegyed szerint

Buja hálószobák, varázslatos, színes terek, letisztult formák hozzád melyik stílus illik a legjobban? 

Ilyenkor tilos szőlőt enni

A szőlő nagyon finom, és általában egészséges. De van néhány eset, amikor jobb, ha kerülöd.

Fordulat a soroksári kocogó nő ügyében, elképesztő, mi került elő

A különös fecni akár újabb bizonyítékul is szolgálhat.

blogmorzsák

KMK - munkakönyv legfenyegetőbb bejegyzése

A Balaton nyáron a csövesek és köz­ve­szélyes munkakerülők mekkája lett, mert könnyen lehetett pénzhez jutni csalással, devizázással, illegális kéjelgéssel, lopással.

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

Lehet klasszikus a világzene?

Rendet teszünk a fejekben, a tangó például meglepő.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Szavazókörzetátrajzolóverseny: Eldrigde Gerry és a Gerrymandering

Avagy ki és hogyan csinálta először a szavazókörzet-babrálást.

BookTube: Ilyen a magyar könyves vlogoszféra

Hat fiatal vlogger, aki az irodalmat választotta.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

5 dolog, amit jó lett volna tudni ovikezdés előtt

„Mikor azt hiszed, hogy már sínen vagytok, akkor fog minden összeomlani.“

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

iPhone XS Max: kipróbálva!

Megér félmilliót egy mobil? Megér félmilliót egy iPhone?

Miért nem tud a fér­jem igazi férfi lenni?

Sokszor a feleség, barátnő is tehet arról, hogy a férfi megreked a gyermeki állapotban.

Ingyen The Tiny Bang Story!

Két napig ingyen beszerezhető egy nagyon aranyos point & click játék Steamre.

0






0