Ezt olvasta már?

0

Szombaton ismét szomszédünnep Pécsen

A pécsi emberek fülének mostanra abszolút ismerősen – és tegyük hozzá: pozitívan – cseng a Szomszédünnep kifejezés, hiszen városunkban már hagyománya van ennek a sokszínű és önszerveződő mikroközösségi programsorozatra.

Önszerveződő, hiszen a Pécsi Közösségi Alapítvány – mely tavaly óta áll az esemény hátterében – mindössze kezdeményező és koordináló funkciót tölt be a folyamatban, fő célkitűzése ugyanis éppen az, hogy készen kínált programok helyett a lakossági aktivitást ösztönözze. A Szomszédünnep alkalmából az egy környéken lakókat invitálja arra, hogy a saját környezetükben maguk gondoljanak ki és szervezzenek olyan közösségi programot, amire szívesen összejönnek. A helyi innovációból ily módon megvalósuló kisközösségi rendezvények ezért aztán a közös kertrendezéstől kezdve a bográcsozás-piknikezés különféle verzióin át a csapatjátékokig számtalan kreatív formát ölthetnek a csatlakozó társaságok egyéni ötletei szerint. A közösségi alapítvány a rendezvény egészének kereteit adja, és koordináló tevékenységével, illetve mozgósító kampányával a háttérből segíti az egyes programok létrejöttét, a csatlakozást pedig egy ajándék partikellék-csomaggal és különféle nyereményjátékokkal ösztönzi.

Tavaly a város 5 különböző pontján mintegy 200 embert mozgatott meg a kezdeményezés, míg idén az eddig befutott regisztrációs adatok szerint a város egészét lefedően várhatóan 16 helyszínen közel 500 résztvevő kapcsolódik be saját rendezvényével a kezdeményezésbe. Örvendetes, hogy a visszatérő csapatok mellett újonnan csatlakozó társaságok is vannak, ezáltal Kertvárostól a belvároson és a Mecsek-oldalon keresztül egészen Pécs-Somogyig lényegében valóban az egész város együtt ünnepel majd szombaton.

Valójában persze nem is az „ünnep” a lényeg, hanem a helyi közösségépítő folyamatok erősítése, az egymás mellett, mégis elszigetelten élő emberek közötti kapcsolatok elindítása, illetve a már meglévők erősítése, hogy mindebből kiindulva hosszútávon megszülethessen az összetartozás érzése. A jószomszédság kialakítása ugyanis hosszadalmas, sziszifuszi munka, ami legkönnyebben talán éppen egy jó hangulatú evés-ivással vagy a ház előtti játszótér közös rendbe rakásával indul, amikor is olyanok is tevőleges kapcsolatba kerülnek egymással, akik korábban legfeljebb zavartan biccentettek egymásnak reggelente munkába menet.

A Szomszédünnep egyébként nem magyar találmány: 1999-ben Párizs egy vegyes lakosságú kerületében szervezte meg egy baráti társaság az első ilyen közösségépítést célzó összejövetelt, amely a következő években a pozitív tapasztalatokon felbuzdulva mozgalommá terebélyesedett Franciaországban, Belgiumban, majd egész Európában. Magyarországon elsőként 2010-ben az EKF keretében Pécsett rendeztek Szomszédünnepet, egyből nagyon nagy sikerrel: akkor 70 helyszínen mintegy 1500 résztvevővel került sor kisközösségi programokra. Ezt az egész város emlékezetében megmaradó jó emlékű kezdeményezést tavaly óta a Pécsi Közösségi Alapítvány gondozza. Nem véletlenül: a Szomszédünnep szellemisége ugyanis teljes mértékben egybevág az alapítvány célkitűzésével és alapszemléletével: a PKA – más, civil programokra orientálódó szervezetekkel ellentétben – elsősorban nem a programok kitalálását és megszervezését tartja feladatának, hanem a valóban teljesen civil, polgári lakosság önszerveződésének inspirálását és a helyi kreatív ötletek generálását célozza meg, melyhez egyúttal az anyagi források megtalálását és/vagy célzott, jellemzően közösségi előteremtését is melléállítja. Ennek szellemében valósult meg (vagy van még éppen folyamatban) a 2017-es Szomszédság Ereje elnevezésű pályázatuk által szintén közösségi finanszírozásból dotált 9 program, köztük olyanok, mint az igen sokakat megmozgató Pécsi Ziccer kosárlabdatorna, a Gyárvárosi séták néven népszerűvé vált speciális városturisztikai program a keleti városrészben, vagy a Mosolymanó Egyesület Madáretető építés - telepítése Kertvárosban. A 9 nyertes program beszámolóját június 8-án 18 órától lehet meghallgatni a Király utcai Reggeli kávézóban.

De előtte még 2-án szombaton Szomszédünnepelhetünk velük, illetve leginkább egymással!







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

A Netflix kedvenc sorozata megint tarol, nem győzik dicsérni a kritikusok

Hibátlan kritikai értékeléssel debütált a Netflix népszerű politikai thrillerje, A diplomata negyedik évada.

Egész hegynyi javítás érkezett az új Windows-frissítéssel, van köztük hetven nagyon sürgős is

Ahogy elterjedt az AI használata, úgy nőtt a havi frissítésekkel javított biztonsági rések száma a Windowsban.

225 milliót keresett tavaly közpénzből Merkely Béla, a SOTE rektora

Közpénzes megbízásokból több mint kétszázmilliót keresett tavaly Merkely Béla.

Rendszerfejlesztés miatt állhatnak le az egyik hazai bank szolgáltatásai – ekkor kell számítani fennakadásokra

Rendszerfejlesztés miatt két alkalommal is átmeneti szolgáltatási szünetekre kell számítani az Erste Bank szolgáltatásainál október...

Milliárdokat akartak ellopni az Erste ügyfeleitől, ennyi pénzt sikerült megmenteni

21 ezer kísérlet történt, az Erste szerint csak az első fél évben 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni a csalók.

Soha nem fogyott el ilyen gyorsan a mobiltelefonok tárhelye, mint mostanában: az ok összetettebb, mint hinné

Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk a technológiai fejlődés megszakítás nélküli ritmusát, amely a tárhelykapacitás folyamatos...

Most különösen résen kell lenniük az autósoknak, könnyen baj lehet

Ősszel különösen veszélyes lehet a vakító napsütés az utakon.

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban...

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások...

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0