Ezt olvasta már?

0

Szomszédvári rangadót nyertek a pécsi piros-feketék

NB II-es labdarúgócsapatunk 2-1-es győzelmet aratott a Szentlőrinc elleni hazai szezonzárón és továbbra is a 2. helyen áll.

Bő két és fél hét után ismét itthon játszott bajnoki mérkőzést NB II-es labdarúgócsapatunk, amely a 2022-es év utolsó hazai találkozójának alkalmából a Szentlőrinc együttesét fogadta a PMFC Stadionban. A vasárnap délutáni szomszédvári rangadót a lelátóról figyelte öt sárga lapos eltiltása miatt Weitner Ádám, így vezetőedzőnktől ezúttal ideiglenesen másodedzőnk, Lazar Satnisic vette át a feladatokat. Együttesünk a Helesfay – Svedyuk, Rácz, Katona, Hadaró – Kesztyűs – Gera, Kocsis, Nikitscher, Harsányi – Tóth-Gábor kezdő összeállításban futott ki a pályára, míg Futó és Kovács továbbra sem volt bevethető, míg Szeles eltiltása miatt hiányzott, ugyanakkor valamennyi sérüléssel bajlódó játékosunk felépült és a társakkal együtt a kispadon kaptak helyet.

Az összecsapást szomorú pillanatok előzték meg. Elhunyt Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgás legendás alakja, aki válogatottal játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnoki részt vevő volt. A Vasas középhátvédje játékos korában a nemzetközi labdarúgás kiemelkedő alakja volt. 61-szer szerepelt a magyar nemzeti csapatban, de az Európa- és világválogatottban is szerepelt. Az MLSZ életműdíjasa, a „Szőke Szikla” 81 éves korában, hétfőn hunyt el. Szintén gyászolja a sporttársadalom a ma hajnalban elhunyt Csapó Gábort, olimpiai, világ-és Európa-bajnok vízilabdázót, a Vasas korábbi legendája hosszantartó súlyos betegséget követően 72 éves korában távozott az élők sorából. Emlékük előtt a stadionban jelenlévők egy perces némi gyászszünettel adóztak.

A Szentlőrinc elleni hazai szezonzáró mérkőzés első félidei ünnepélyes kezdőrúgását Weisz Gyula végezte el. Gyula mindig a 450-es számú széken foglal helyet hazai meccseinken, és már 17 éves kora óta csapatunk törzsszurkolója. Ez azért is igazán nagy szó, mert november 12-én ünnepelte 81. születésnapját! Ebből az alkalomból állt most a középkörben. Isten éltesse, Gyula bácsi! Ezt követően Kocsis révén mi indítottuk útjára a labdát, együttesünk a hagyományokhoz híven ezúttal is piros-fekete, míg a szentlőrinci vendégek tiszta fehér szerelésben játszottak. A 7. percben Daróczi indítását követően Szabó vette át a labdát a védők vonalából kilépve, elsőre azt hitte, lesen tartózkodik, de miután látta, hogy szabad előtte ez út, jobbról, 7 méterről a rövid felső irányába lőtt, a játékszert Helesfay nagyot mentve a kapufák találkozására tolta ki.

A 9. minutumba nekünk adódott lehetőségünk, miután védőjét kicselezve balról Harsányi tört be a tizenhatoson belülre, középen Tóth-Gábor elé passzolt, akinek közeli próbálkozása mellé ment. A 13. percben aztán megszereztük a vezetést. Kocsis kiugratta a felezővonalnál az üresen maradt Nikitschert, a térfelére kifutó Prokop rossz ütemben megtorpant, míg középpályásunk higgadtan, 40-ről a háló jobb felébe gurított, 1-0. Játékosunk egyúttal első NB II-es gólját szerezte az idei szezonban. A 19. percben könnyen érkezhetett volna a vizitálók válasza. Daróczi jó 22-ről célozta meg a kapunkat, a jól csapódó labda az elvetődő Helesfay felett a felső kapufán csattant, majd jobból Rétyi ismételhetett közelről, de két védőnk bevetődve óriásit hárított.

A 23. percben Hadaró ívelt középre jobbról, középen Harsányi fejelhetett meglehetősen tisztán, de Prokop megfogta a játékszert. A 26. percben Daróczi ugratta k Rétyit, ám a remek ütemben kifutó Helesfayban elakadt a lövés. A 29. minutumban jobbról, 13-ról Filipovic vette célba a kapunkat, a középre tartó labdát azonban Helesfay felszedte. Jött is a gyors válaszunk, Harsárnyi 17-ről vállalkozott, lapos kísérlete nem sokkal suhant el a jobb kapufa töve mellett. Az újabb nagy helyzet a 35. percben adódott, ekkor Gera kissé jobbról, 15-ről lőtt takarásból, de Prokop védeni tudott lábbal, majd Hadaró ismételhetett, amit azonban ollózott rá, a magasra lendülő láb miatt azonban a játékvezető a sípjába fújt. Aztán a mi térfelünkön egy éles beadást Rétyi csúsztatta kapura fejjel, azonban Helesfay ismét megvillogtatta páratlan kapustudását.

A 43. percben balról, ollózó mozdulattal Harsányi okozott veszélyt, azonban a Szentlőrinc védője hatalmasat védett. A szünetig nem módosult az eredmény, eseménydús, helyzetekben gazdag félidőt követően 1-0-s előnnyel mehettünk rövid pihenőre. A második félidő ünnepélyes kezdőrúgását Szakály Ádám végezte el. Ádám mellett ott állt Katona Levente is, aki a kedvenc játékosa. Szakály Ádám november elején ünnepelte 10. születésnapját, ebből az alkalomból lepték meg a szülei ezzel a lehetőséggel. Isten éltessen, Ádi! A térfélcserét követően Nagy csúszott be hátulról a helyzetbe kerülő Harsányinak, a játékvezető azonban nem látta szabálytalannak az esetet. A 48. percben Tóth-Gábor sarokkal tette vissza a labdát az alapvonal közeléből, Harsányi lövése lecsúszott, de így lett jó a bal kapufának háttal álló Gerának, aki védője mellett a földre került.

Alig egy perccel később egy pécsi szabadrúgásba Nagy tette bele a fejét, kis híján öngólt vétve, de Prokop kitolta a keresztléc alá hulló labdát. Az 52. percben Tóth-Gábor jobblábas lövése egy vendég védőről irányt váltva az oldalhálóban kötött ki. A baloldali szöglet után Gera közeli fejesét Prokop óriási bravúrral szedte ki a gólvonalról. Az 59. percben baloldalról végezhettünk szabadrúgást, a labda veszélyesen csavarodott középre, majd a kipattanót ismét kapu felé továbbítottuk, ám a vendégek kapusa ezúttal is résen volt. A küzdelem nem hagyott alább, uralva a mezőnyt igyekeztünk növelni az előnyünket. A 66. minutumban Tóth-Gábor lépett ki remekül, balról, kissé éles szögből a hosszú irányába lőtt, de Prokop nagyot nyújtózva szögletre tudta menteni a labdát.

A 70. percben Gera szánta rá magát egy lövésre, 23-ről, jobbal, ám Prokop a bal alsó elől hárítani tudott, majd nem sokkal ezt követően Hadaró fejelt nem sokkal a bal alsó mellé. A 79. percben ismét Gera került közel a gólszerzéshez, támadónk 11-ről fejelhetett, ám helyzete fölé szállt. A 85. percben Szabó kísérletét tolta ki szögletre Helesfay, míg a szögletet követően a korábban csereként pályára lépő Grumic egyenlített, aki 12-ről kapásból lőtt, s labdája egy játékoson megpattantva a hálónkban kötött ki, 1-1. A hosszabbításban igyekeztünk a magunk javára eldönteni a találkozót, aminek nem maradt el az eredménye, a 92. percben egy Svedyuk beívelését 5-ről Harsányi a kapu jobb oldalába fejelte, támadónk szezonbeli 6. találatával beállította a 2-1-es győzelmet. Csapatunk továbbra is őrzi 2. helyét!

 

Merkantil Bank Liga, 18. forduló

Pécs, PMFC Stadion, 2000 néző. Vezette: Berke (Tóth II., Víg-Tarsonyi)

PMFC – Szentlőrinc 2-1 (1-0)

Gsz.: Nikitscher (13.), Harsányi (92.) ill. Grumic (85.)

 

PMFC: Helesfay – Svedyuk (Marques, 91.), Rácz, Katona, Hadaró – Kesztyűs – Gera, Kocsis (Terbe, 71.), Nikitscher, Harsányi – Tóth-Gábor. Megbízott edző: Lazar Stanisic.

 

Szentlőrinc: Prokop – Lénárt, Nagy Zs., Havas, Kiss-Szemán – Németh E. – Rétyi (Tamás, 90.), László D. (Grumic, 71.), Daróczi (Vidnyánszky, 82.), Szabó M., – Filipovic (Mervó, 71.). Vezetőedző: Jeremiás Gergő.

 

pmfc.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Akár 2 héttel tovább eláll a banán, ha így tárolod – Mutatjuk, mi a trükkje

A banán az egyik legnépszerűbb gyümölcs, ám nagyon gyorsan megbarnul és megpuhul. Néhány egyszerű tárolási praktikával azonban...

4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok

Jellemző, hogy jó ideig észre sem vesszük, de a háttérben meghúzódó feszültségek és az elfojtott neheztelések alattomosan formálják...

Mennyit ér, ha naponta 10 percet mozogsz? Meglepő a válasz

Az austini Texasi Egyetem kutatói szerint a meglepően kevés testmozgás is jelentős hatással lehet a szervezetünkre, például az alvásunkra.

Fordulat a Volánbusz-ügyben: Jellinek Dániel házi őrizetbe került, Szivek Norbert letartóztatásban marad

Megszüntette Jellinek Dániel milliárdos üzletember letartóztatását a bíróság, Szivek Norbertnek azonban további három hónapig...

A nő, akinek letartóztatása világszerte címlapokra került: Angela Davis nem félt szembeszállni az igazságtalan rendszerrel

Tizenhat hónapot töltött ártatlanul börtönben, hogy később a világ egyik legismertebb emberi jogi aktivistájává váljon. Angela Davis...

Vörösfény-maszk: tényleg eltünteti a ráncokat, vagy csak újabb szépségőrület? A bőrgyógyászok elárulták az igazságot

Egyre népszerűbbek a vörösfény-maszkok, de vajon tényleg szebbé teszik a bőrt?

Rendkívüli bejelentéssel állt elő Donald Trump Oroszország kapcsán

Donald Trump nemzeti érdekekre hivatkozva felfüggesztette a Kongresszus által elfogadott újabb oroszellenes csomagot.

Sorra döntötte ki a terelőtáblákat az autós az M1-es autópályán, kiderült mi okozta a pusztítást

Tatabánya közelében a Budapest felé vezető oldalon hajtott munkaterületre egy teherautósofőr. A férfi egy elterelt szakaszon tért le az...

Kettészakad az ország szombaton: nyugaton sütni fog a nap, keleten borongós, esős idő lesz

Szombaton felemás lesz az idő az ország két felében, vasárnap viszont már többfelé kellemes őszi kirándulóidőre lehet számítani. Az...

„Tudtuk, hogy meg fogja ölni” – 6 hazai tragédia, amit talán megelőzhetett volna az isztambuli egyezmény ratifikálása

Évek óta hallgatjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem egyéb, mint genderideológiával fertőzött brüsszeli gumicsont. Csakhogy miközben a...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

0






0