Sztriptíz után darabolták fel Pistát
30 ezer forintért daraboltak és égettek el egy férfit a baranyai Cserdiben. A Bogdán Istvánt egy éve keresték, péntek estig csak néhány testrésze került elő saját házának kútjából.
|
Marika néni (61) másfél éve várta haza fiát (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Bogdán Istvánnak (45) fizetése miatt kellett meghalnia. Szomszédai tették el láb alól, amikor megtudták, hogy fizetést kapott. Az elkövetők italozni hívták házukba, majd egyikük rávette az élettársát, B. Noémit, hogy sztriptíz táncot lejtsen, így próbálták kicsalni Pistától a fizetését. Noémi mindent megtett a siker érdekében, még meztelenül is kellette magát, ennek ellenére nem sikerült kicsalni az áldozattól a pénzt. Végül agyonütötték Pistát, a testét feldarabolták, elégették, majd a csontokat a cserdi szőlőhegy több kútjában elrejtették. A feltételezett elkövetőt, K. Jánost (24) pénteken helyezte előzetes letartóztatásba a Pécsi Városi Bíróság. Élettársát, B. Noémit a nyomozók kivitték a helyszínre, hogy segítse a testrészek utáni kutatást. A nő egy kapucniban szemlélődött, amíg a rendőrök kutakodtak.
A büntetett előéletű, K. János először tagadott, de a hazugságvizsgálat során megtört és elmondta, hogy a bűncselekményt – állítólag – sógora követte el 2010 augusztusában, ő csak a holttest eltűntetésében segédkezett – vagyis a trancsírozásban és az égetésben.
|
Németh Gyula (25): Ide dobták a bátyám maradványait (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Bogdán Istvánnak tavaly augusztusban veszett nyoma, azóta kereste édesanyja és két testvére. A család többször hiába tett bejelentést a Szentlőrinci rendőrségen, nem történt előrelépés az ügyben. Két hónapja egy másik ügyben keresték meg K. Jánost a baranyai nyomozók, akik így rábukkantak egy súlyos bűncselekményre.
– Jól ismertem őket, nem gondoltam, hogy ilyenre képesek – mondta a Pécsi Napilapnak könnyes szemmel Pista édesanyja. Marika néni (62) nagyon meglepődött, amikor lapunktól tudta meg, hogy fiát feldarabolták és elégették.
– Ez a János, kicsi és gyenge volt, lopott csalt, hazudott, de azt nem gondoltam volna, hogy erre képes – mutatta a kutat az áldozat féltestvére Németh Gyula (25).
|
Noémi táncolt majd darabolt? (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Az eddig megtalált maradványok szakértői vizsgálata folyamatban van, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói még mindig kutatnak Pista részei után, mert egyelőre csak a koponyája és pár csontja van meg. A következő napokban minden kutat kiforgatnak a maradék testrészekért a cserdi szőlőhegyen.
PNL/FG
hírek innen, onnan
Súlyos figyelmeztetés a Gmail-felhasználóknak: azonnal meg kell változtatni a jelszót.
Ellopták több millió felhasználó jelszavát.
Märcz Tamás: A győzelem pillanata múló, az út maradandó
A korábbi pólókapitány örül, hogy egyre többen ismerik fel a sikerek mögött húzódó kemény és láthatatlan munka jelentőségét.
A KFC kigúnyolta Lamine Yamalt
Az étteremlánc az el Clásico után „sütögette” a poénokat.
Hihetetlen, ki jelöli Donald Trumpot Nobel-díjra: új megállapodást kötött az amerikai elnök
Kedden Tokióban a Donald Trump amerikai elnök és a Takaicsi Szanaé új japán miniszterelnök kereskedelmi és gazdasági megállapodásokat...
Feke Pál üzent a férfiaknak: nyíltan beszélt az apaság érzéseiről - így látja a szeretetet a családban
Feke Pál a Később érkezem című műsorban mesélt először ennyire őszintén az apaságáról és a gyermekeivel való kapcsolatáról....
Nem akárkinek az otthonát foglalhatja el András herceg
Ennek fejében hagyná el csak otthonát.
Komoly visszatérő a jégkorong-válogatott keretében
Kijelölte 28 fős keretét a jövő heti összetartásra és a Nemzetek Kupája franciaországi első fordulójára Majoross Gergely, a férfi...
Gálfi Dalma búcsúzott Hongkongtól
Gálfi Dalma kikapott a 275 ezer dollár (92 millió forint) összdíjazású hongkongi keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
Közel 2 hétig nyögheted a korlátozást az M0-son
Felújítás miatt pályaszűkítés, sőt, esetenként teljes útzár is lesz.
A Krausz Ferencet bemutató alkotás nyerte a legjobb dokumentumfilm díját Krakkóban
Az elektronok nyomában azt mutatja be, hogy a legnagyobb horderejű felfedezések is egy fiatal elme kíváncsiságával kezdődnek.
Szupertudós fedte fel a sokkoló igazságot, mik voltak valójában a piramisok Egyiptomban
Az új elmélet tényleg teljesen új, semmihez nem hasonlítható.
Kitálalt a Házasság első látásra sztárja: ilyen ember valójában Miló Viki
Geri elmondta róla az igazságot!
Sport
Harmincmillió forintos sikkasztásra derült fény a magyar sportági szövetségnél
Az MTSZ-nél megtették a rendőrségi feljelentést.
Óriási botrány készül a magyar válogatott játékosoktól hemzsegő ligában
Több száz játékvezető lehet érintett az ügyben.
A győztes el Clásico után idén már aligha léphet pályára a Real Madrid csapatkapitánya
Tavaly októberben elszenvedett súlyos sérülése után itt az újabb csapás.
Szoboszlai most a Premier League-ben került be az álomcsapatba
A Bajnokok Ligája után a Premier League-ben is a hét csapatában Szoboszlai Dominik.
Évszázados hagyománnyal szakíthatnak idén karácsonykor – pusztán üzleti okokból
Október 15-ére ígértek választ a döntéshozók, ám az tizenkét nap késéssel sem érkezett meg.
Az m4sport.hu volt főszerkesztője halt meg túrázás közben a Magas-Tátrában
Rendkívül segítőkész embernek ismerte mindenki a sportújságírót.
Edzőváltás a Juventusnál: kirúgták Igor Tudort
Három edzőt fizet egy darabig a Juventus, de az ifik trénere vezeti a csapatot.
Plüssrakéta miatt fegyelmi vizsgálat vár a kínai sportolókra
Zsen Csün-fej és Hszing Csia-ning nem az eredménye miatt került az érdeklődés kereszttűzébe.
Ettől Dibusz álla is leesik, így nehéz lesz visszakerülnie a válogatott kezdőjébe + videó
Továbbra is bombaformában van.
A Real Madrid reagált Vinícius kifakadására
A brazil válogatott játékos, Vinícius Junior nem vette jó néven a lecserélését a Barcelona ellen. A Real Madrid csapata reagált a kifakadására.
Brutális ajánlat érkezett az egyik Premier League-klub megvásárlására
Az amerikai üzletember, John Textor vissza akar térni Angliába, miután eladta részesedését a Crystal Palace-nál.
Legendák hibáztatják Yamalt a Real Madrid elleni vereségért
A Real Madrid 2–1-re legyőzte a Barcelonát egy feszült el Clásicón a Santiago Bernabéu stadionban, de a mérkőzés után leginkább a fiatal Lamine Yamal nyilatkozatairól beszélnek.
Bulvár
Kiszúrtunk valamit Orbán Viktor vatikáni fotóján, ez a háttér sokat elárul
Kiderült, mit kért a kormányfő XIV. Leó pápától.
Ötcsillagos albániai all inclusive „rémálom”-üdülés ügyében döntött az Európai Unió Bírósága
A szerződés nem megfelelő teljesítése esetén a teljes ár visszatéríttethető az utazónak, még akkor is, ha bizonyos szolgáltatásokat nyújtottak neki – mondta ki friss ítéletben az Európai Unió Bírósága.
„Bejött a börtönőr, és azt kiabálta, Geréb, fürdés!” – Geréb Ágnes börtönről és szülésről
Ő tette népszerűvé Magyarországon az otthon szülést, majd az első nőgyógyászként lábbilincsben vitték tárgyalásra.
Bayer Zsolt Nagy Ferónak: Kérj bocsánatot, ahogy férfihoz illik, aztán igyunk meg valamit
A fideszes publicista azt is írja: szereti Nagy Ferót, és ezen semmi nem fog változtatni.
„Ez az Európa egy csalóé” – tüntetés fogadta Orbán Viktort Rómában
Giorgia Melonival találkozott a kormányfő, flashmob volt a helyszínen.
„Ha a Bayer Zsolt ezt mondta, akkor majd elküldöm én a p*csába, jó?” – Nagy Feró reagált a publicista üzenetére
Az énekes nem bánta meg a nagy botrányt kavart kijelentését.
Kiderült valami egészen elképesztő a Békemenet létszámáról, egy szakértő leplezte le a félreértést
A számháború soha nem érhet véget.
Durvul a helyzet – megindultak az amerikai bombázók, majd jött a rendkívüli bejelentés
Venezuela hivatalosan bejelentette, sikeresen felszámolt egy állítólagos CIA által támogatott sejtet, ami egy amerikai hadihajó elleni hamis zászlós támadást tervezett.
Videón, ahogy egy felszállásra készülő utasszállító hajtóművei belefújják a tengerbe a bámészkodókat
A kifutópályája már-már belelóg a strandba, így történhetett.
Telex: Orbánnak nagyon nem mindegy, hogy a választások előtt vagy után kezdünk szakítani az orosz olajjal
Egyre erősebb amerikai és uniós nyomás nehezedik Magyarországra.
Az orvosok egyetértenek: ez a szokás lassítja az agy öregedését
Az agyunk rendszeres kihívások elé állítása segíthet lassítani az öregedését. Az új tevékenységek és modern terápiás módszerek egyaránt hozzájárulhatnak az agy egészségéhez.
Magyar Péter reagált Orbán Viktor vatikáni útjára, és arra, hogy vele tartott Tiborcz István is
„Épp a pápának papol” – mondta a Tisza elnöke.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






