Takarítsuk ki együtt a Mecseket!
Erdőtakarításban kérik a pécsi polgárok segítségét, hogy a tavaszi túrákra a mecseki hegyoldal méltó pompájában fogadhassa az erdőben sétálni, kirándulni vágyókat.
A 100 éves Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület, a Baranya megyei Természetbarát Szövetség, a Mecsek Egyesület, a Mediterrán Régió Egyesület, a Vámos Mihály Túraszakosztály a BIOKOM Kft. közreműködésével 2011. március 12-ére (szombatra) tavaszi erdőtakarítási túrát szervez, amelyre szeretettel vár minden Természetbarátot, Természetjárót, Mecseket szerető Polgárt, aki önként cselekszik városunk ékessége, a Mecsek erdeinek tisztaságáért!
Számítunk azokra, akik úgy gondolják, hogy nem elég a tisztaságról csak beszélni, hanem tenni is kell a megvalósulásért. Várjuk a környezetvédelmet szem előtt tartó civil szervezeteket, aktivistákat, „zöld” egyesületeket, alapítványokat és családokat, akik hisznek a természet értékeiben és szeretetében, a környezetvédelem fontosságában. Egyszóval szeretettel látunk MINDENKIT, akinek nem mindegy, hogy hogyan, milyen környezetben él, és ezt meg is meri mutatni!
Két különböző helyszínről indul az akció, amelyek később csatlakoznak egymáshoz:
1. helyszín: Tettye, Miléva út eleje, csoportot vezeti: Tóth Attila erdőgondok
2. helyszín: Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglő, csoportot vezeti: Marton József erdőgondok
Találkozzunk 2011. március 12-én (szombaton) délelőtt 9.00 órakor mindkét helyszín esetében!
Az esemény végén Teca Mama minden résztvevőt teával és friss medvehagymás pogácsával lát vendégül!
A szemétszedő túra hossza várhatóan 16 km lesz. További információ Marton József erdőgondnoktól kérhető a 06/30/916-8325-ös telefonszámon.
„Az erdőben a lábnyomodat hagyd, és csak az emlékeidet vidd magaddal – no meg a szemetedet!”
hírek innen, onnan
Bilicsben vitték el a rendőrök a világsztár énekest: 13 nő zaklatásával gyanúsítják
Lemondták a turnét, a rendőrség további eseteket is vizsgál.
Azonnali hatállyal kirúgták a Zeneakadémia egyik vezetőjét: súlyos ügyről rántotta le a leplet az egyik operaénekes
Varga-Tóth Attila operaénekes közösségi oldalán jelentette be, hogy Almási-Tóth Andrást azonnali hatállyal eltávolították a...
Egy szakértő szerint ezt a három készüléket soha, semmilyen körülmények között ne csatlakoztassuk a hosszabbítókábelhez
Ki ne használna hosszabbítókábelt a mindennapokban? Praktikus, kényelmes, és szinte minden háztartásban megtalálható. De vajon tudjuk,...
Újabb fej hullott: Magyar Péter leváltotta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetőjét
Magyar Péter azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) élén 2010 óta dolgozó Gaál Szabolcs...
Újra 2 százalék alá csökkent az infláció májusban
A márciusi 1,8 és az áprilisi 2,1 százalék után májusban éves összevetésben átlagosan újra 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói...
Puzsér Róbert kiállt a kormányellenes tüntetésen lehurrogott Skrabski Fruzsina mellett
Azért kapta ezt a visszajelzést, mert a Magyar Hangba is rendszeresen író publicistát a barátjának nevezte.
5 kánikulaálló elviteles snack – A gyerekek hálásak lesznek érte a strandon
Öt olyan elviteles snack ötletet mutatok, amelyek kánikulaállók és garantáltan elnyerik még a legválogatósabb gyerekek tetszését is.
Deák Dániel, miután kilépett a propagandagépezetből, már unalmasnak tartja a jobboldali sajtót
A volt megafonos elemző szerint a jobboldali sajtóban mindenhol ugyanaz az üzenet jelenik meg, ami sok szempontból nem izgalmas.
Ez lehet a végső törés: Trump embere keményen odaszúrt Amerika egyik legfontosabb szövetségesének
J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke a Fox Newsnak adott hosszú interjút, amelyben kifejezetten kritikus hangnemben nyilatkozott a...
Brutális olajárugrás jöhet a közgazdász szerint
A Rystad Energy vezető közgazdásza szerint az olaj ára a következő hónapokban akár 150 dollárra is emelkedhet hordónként, ha...
Jól fizetett a bulvár: megkapták a lányok a megérdemelt jussukat
Egymilliárd forint osztalék kifizetéséről döntött Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata médiacége, amely 2025-ben is 1,3 milliárd...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






