Ezt olvasta már?

0

Találd meg a jót a rosszban – avagy a koronavírus pozitív hatásai

Időnként kicsit irritáló tud lenni egy olyan ember a környezetünkben, aki mindig mindenben a jót keresi, és a nagy optimizmusával próbál minket is megfertőzni.

Különösen aktuális ez most a koronavírus kapcsán, hiszen rengeteg negatív következménye van a világjárvány kirobbanásának. Azt azonban el kell ismerni, hogy bár ennek megszámlálhatatlanul sok negatív oldala van, mégis akadnak olyan változások, melyek igencsak pozitívan hatnak.

 

Megtanultunk kezet mosni

 

Bár kezet eddig is sokan mostak, de ha abból indulunk ki, hogy hány videó került fel az internetre azzal kapcsolatban, hogyan is kellene megfelelően kivitelezni a kézmosást, nos, vélhetően voltak hiányosságok e téren.

 

A fertőtlenítő kézmosás pedig olyan további tevékenységeket hozott magával, mint az élelmiszer alapos megmosása, a sűrűn használt eszközök gyakori fertőtlenítése, valamint a kéz száj elé tétele köhögés esetén.

Remélhetőleg ezek az alapvető, bár néhány ember életében új szokások nem fognak a járvány idejére korlátozódni, hanem addigra mindenki annyira megszokja, hogy továbbra is a mindennapok része marad.

 

Kiépültek a bicikliutak

 

A járványhelyzet beköszöntével a tömegközlekedés járványügyi szempontból veszélyessé vált, ezért nem javasolt sem a buszt, sem a metrót, sem a villamost igénybe venni. Alternatívaként maradt az autó, a motor és a bicikli, ez utóbbiról az Egészségügyi Világszervezet kijelentette, hogy a közlekedés egyik legbiztonságosabb módja ebben a helyzetben.

 

Ezt követően tömegek porolták le a bringáikat, és látva a fellendülő igényeket, a városok megkezdték az autómentes és biciklibarát infrastruktúra fejlesztését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy új bicikliutakat hoztak létre, sávokat zártak le az autósok elől a biciklizők javára, valamint több város járdaépítésbe is kezdett.

 

A változások többek között olyan városokat érintenek, mint a kolumbiai Bogota, a franciaországi Párizs, az olaszországi Milánó, és természetesen Budapest szintén biciklisávok kialakításába kezdett.

 

Kitisztult a városok levegője

 

Nagyon sok gyárban leállt a termelés, valamint a városok autóforgalma szintén visszaesett, aminek következtében a nagyvárosok károsanyag-kibocsátása és légszennyezettsége jelentős mértékben csökkent, néhány városban a csökkenés mértéke elérte a 60%-ot is.

 

Sajnos a bicikliutakkal ellentétben ez az állapot várhatóan nem lesz tartós, hiszen Kínán már most látszik, ahol lassan újraindul az élet, hogy a légszennyezettségi adatok megint romlanak, vagyis a világ gazdaságának újraindítása után a városi szmog megint gyakorivá válik.

 

Bár a járványnak még nincs vége, reméljük, hogy a sok rossz mellett a helyzetből fakadó néhány pozitív dolog megmarad, és azokból hosszabb távon profitálhatunk mi is és a környezetünk is.

 

Amennyiben további cikkeket szeretnél olvasni a témához kapcsolódóan, keresd fel az ÉVA magazin oldalát!

(X)







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Felmentették a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét

Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim...

A Duna alacsony vízállása miatt feltorlódtak a szállodahajók, buszokkal viszik tovább a turistákat Budapestre

Hét szállodahajó várakozik Komárom térségében, de ezen kívül is van több olyan szakasza a Dunának, ahol nem tudnak a hajók továbbmenni.

Újabb drónt lőtt le a román légierő

Pénteken és szombaton is megsrétette egy drón a légteret.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka...

Újabb rekord dőlt meg az éjjel - 40 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon ezen a napon

A június végi rendkívüli hőség - amelyben megdőlt a mindenkori melegrekord - után sokakat meglepett a szombat hajnali hideg. Az ország...

Elárverezik Szoboszlai mezét, hogy ezzel segítsék a baleset miatt árván maradt három kislányt

Hihetetlen összefogás alakult azért a három kislányért, akik az egy héttel ezelőtti, Körmendnél történt baleset után maradtak árván....

Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi a pécsi bántalmazási ügy miatt az egészségügyi miniszter

A cél, hogy a legsúlyosabb események anonim módon rögzíthetők, elemezhetők és közzétehetők legyenek.

Megdőlt a hajnali hidegrekord, Lénárddarócon 4,6 fok volt szombaton

A korábbi rekordot Galyatetőn rögzítették 1986-ban.

Volodimir Zelenszkij: Nem lett volna szabad megtartani a Kijev melletti védelmi ipari rendezvényt

Teljességgel elfogadhatatlan bármilyen, nagy tömeget vonzó fegyverkiállítás megrendezése, különösen lakóépületek közelében –...

Így nem folyik le a sminked a nyári hőségben: 7 jól bevált trükk

A tartós smink nyáron is elérhető, csak néhány jól bevált szabályt érdemes betartani.

Újra jön a brutális hőség: ekkor tér vissza az igazi kánikula

A friss hajnalok után 30 fok fölé kúszik a hőmérséklet.

Munkakör-értékelési rendszer kialakítása: gyakorlati útmutató HR-eseknek

Sok cégnél a fizetések évek alatt "ránőnek" a szervezetre – egyéni alkuk, informális ígéretek mentén –, mígnem senki sem tudja...

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának

50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

Bulvár

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

0






0