Támogatják a villamosenergia hálózatba integrált tárolókapacitások növelését
Újabb lépés az áramellátás biztonságának növeléséért, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pályázatot hirdet hálózati integrált energiatárolási beruházások megvalósításához annak érdekében, hogy a rendszer még több megújuló alapú energiatermelésből származó villamos energiát tudjon befogadni.
A háborús energiaválság hatásainak csökkentésére a kormány számos intézkedést tesz. A mostani pályázat hosszútávon járul hozzá az energiaellátás biztonságához - közölte a TIM.
A tájékoztatás szerint a kormány célja, hogy a jelenlegi háborús energiaválságban növelje az ország áramellátásának biztonságát, és 2030-ra a magyar áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen, valamint az ország a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia alapján 2050-re a teljes klímasemlegességet is elérje, anélkül, hogy a gazdasági növekedés vagy a jólét veszélybe kerülne. Ezért kiemelt figyelmet fordít a megújuló forrásból termelt villamos energia mennyiségének növelésére.
Magyarország jelenleg már több mint 3200 megawattnyi (MW) megújuló kapacitással rendelkezik, amely másfélszerese a paksi atomerőmű kapacitásának. A növekvő megújuló energiaforrások kihasználásának érdekében szükség van a villamosenergia-hálózat fejlesztésére, ennek egyik legfontosabb eleme a tárolókapacitások növelése a hálózat azon részein, ahol átlagon felüli a megújuló termelési teljesítmény - ismertette a szerdán megjelent pályázat részleteit az államtitkár.
A 33 milliárd forint keretösszegű pályázat az átviteli rendszerirányító Mavir és az elosztói jogosultsággal rendelkező társaságok részére nyújt vissza nem térítendő támogatást a kormány és a klímavédelmi beruházásokat támogató Modernizációs Alap közös finanszírozásában. A szerdán megjelent felhívás eredményeként országosan összesen legalább 33 MW kapacitású villamos energia tárolót telepítenek 2025-ig. Ez a tárolói kapacitás 313 háztartás egyhavi fogyasztását képes fedezni.
A pályázatokat 2022. október 3-ig lehet benyújtani a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. oldalán található felhívásban foglaltak szerint - jelezte a TIM.
hírek innen, onnan
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Háborúellenes Gyűléseken erőt adunk egymásnak.
Miskolcon ismét tömegek gyűltek össze.
Ezért van több kátyú az utakon a nagy hideg után
A tartós hideg és a havazás után nem véletlenül jelennek meg tömegesen a kátyúk az utakon. Ennek több, egymással összefüggő oka van.
Érdekes felfedezést tettek Európával kapcsolatban a tudósok
A kép nem mindig olyan egyszerű, mint ahogy a térképeken látszik.
Titokzatos, ősi rádiójeleket fogtak az űrből
Váratlan sugárzás érkezett a múlt ködéből.
Ma van a Hóemberek világnapja - Idén van hó is hozzá, hogy megépíthessük.
Miért éppen január 18-a a hóemberek világnapja? És tudtad, hogy a hóemberépítés hivatalosan sportnak számít? Érdekességek a világ...
Újult erővel támad a fagy, így védd meg a vízórádat – sokba kerülhet, ha tönkremegy
A jövő héten ismét -10 fok alá süllyedhet a hőmérséklet, figyeljünk oda a vízóra védelmére!
Videón a Dél-Afrikában pusztító árvíz: evakuálni kellett a Kruger Nemzeti Parkot
Több ezer otthon rongálódott meg, némelyiket elmosta a víz.
Jogosítvány nélkül, 200-zal menekült a rendőrök elől egy autós
Kábítószer is lehetett a sofőr szervezetében.
Az apa az eltűnt lányát keresi, és egy gyilkos is végig ott van mellette – mindent elsöprő családi titok az új sikersorozatban
A főszereplő élete egyetlen pillanat alatt omlik össze, amikor megtudja az igazságot. A nyitott befejezés a nézőkre bízza a döntést: egy...
„Az osztályvezetőnél feljebb nem fognak jutni, amikor beszélni akarnak valakivel” – Szijjártó Péter megfenyegette az EU-s nagyköveteket
A külügyminiszter szerint Brüsszel beavatkozna a választásba. Ugyanakkor Szijjártó arról is beszélt, mi lesz a következő lépés az...
Toroczkai a szokásos nemzethalállal házalt, amire egy ellenszert ismer: a saját pártját
Évértékelő kampánynyitót tartott szombaton a Mi Hazánk, ahol Toroczkai László kijelentette, hogy amennyiben a pártja nem tudja...
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát
Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi...
Sport
Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el
Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.
Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került
Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.
Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos
Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.
Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n
A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.
Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője
A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.
Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet
A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott
A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén
Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.
Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott
A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.
Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder
A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.
Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC
Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.
A „vörös ördögök” bántóan simán intézték el a Manchester Cityt a derbin
Donnarumma védései és a VAR is csak ideig-óráig mentette meg a vendégeket.
Bulvár
Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi
Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.
A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla
Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!
Schiffer András nem hagyta szó nélkül Kapitány István megjelenését a Tiszánál
Rövid, velős üzenetet tett közzé.
Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének
Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.
Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba
A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza
Rajtakaptam a csajomat egy másik pasival, erre olyat mondott, hogy lehidaltam
Készülj, mert ez durva menet lesz!
Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték
Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.
Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz
Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.
Kiakadtak a franciák, hogy terjed a muszlim szigor a gyorséttermekben
A szélsőjobb kicsit hisztis lett.
Mutatjuk, így ismerheted fel az irigy embereket 10 másodperc alatt – ezek az apróságok árulják el őket azonnal
Az irigység csak ritkán jelenik meg nyílt formában.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 3 milliárd 434 millió forint volt a tét
Mutatjuk az eheti ötöslottó és Joker nyerőszámokat.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






